Miért hívnak az osztálytársaim strébernek?
Figyelt kérdés
13 éves hetedikes fiú vagyok. Tavaly kitűnő lettem, idén félévkor úgy tűnik, hogy csak matekból és kémiából lesz négyesem. Földrajzból, bioszból, töriből és irodalomból dicséretes ötös vagyok, az összes tanárral jóban vagyok és néha csak úgy órán kívül is beszélgetek velük, de nem nyalizok, csak simán beszélgetek. Árulkodós főképp nem vagyok, már több balhé után is falaztam a barátaimnak, akik kettes tanulók. Mindemellett egyáltalán nem csak a tanulásra fordítom az időmet, nagyon társasági ember vagyok, igyekszem az egész osztállyal jóban lenni. De amikor a múltkor a legjobb barátomnak azt mondtam, hogy: "Nagyon remélem, hogy ez a dogám meg lesz 5-ös, mert a 4-es töriből nekem már rossz jegy." Erre odajött hozzám a nagymenőnek számító 3 fiú (egyikük 4 tantárgyból bukott tavaly, pótvizsga kegyelemkettes) és azt mondták: "Kussolj már, te büdös kis stréber g*ci, vagy fölkenlek a falra!" Én nem szóltam semmit, csak szótlanul elmentem, de amúgy nagyon fájt a dolog. Senki más nem közösített ki még soha, a fiúk nagy része úgy tartja, hogy én vagyok a fiúcsapat esze és egyben humorforrása, de ettől a 3 gyerektől szerintem egy kicsit durva húzás volt. Nekik lenne igazuk? Válaszotokat előre is köszönöm.2017. jan. 10. 19:31
1/12 anonim válasza:
Majd amikor ők szemetet söpörnek az utcán te meg elgurulsz mellettük a luxusautóddal majd mosolyogj rájuk :D
2/12 A kérdező kommentje:
Remélem, hogy majd így lesz. :)
2017. jan. 10. 19:39
3/12 anonim válasza:
Azért mert fogyatékosok. 😂👏👏 Ebben élik ki a vágyaikat, hogy ők csak kegyelem kettessel mentek tovább, te meg okos vagy, belőled akár lehet is valaki. 😉 Minden osztályban vannak ilyen korcsok, ha mégegyszer beszólnának, akkor mond azt, hogy nem te fogsz kukában lakni és koldulni! 😁 Garantált siker! 😂 Remélem tudtam segíteni! Ja és, nálam az számít strébernek, akit CSAK is kizárólag a jegyei érdekelnek, és nincs több barátja egy-kettőnél, minden tanárnak nyalizik, ő a tanár kedvence. Ha van még kérdésed nyugodtan írj! 😉 Sok sikert!
4/12 A kérdező kommentje:
Köszi szépen!
2017. jan. 10. 19:53
6/12 A kérdező kommentje:
Mindenkinek köszönöm szépen az ilyen gyors válaszokat!
2017. jan. 10. 19:54
7/12 anonim válasza:
Mert büdös prolik, semmirekellő szarkupacok. Ha diktátor lennék, azzal kezdeném, hogy az ilyen okos diákoknak beszólogató "nagyon menőőő" hülyegyerekek számára koncentrációs táborokat nyitnék.
8/12 anonim válasza:
Féltékeny a képességeidre!
Ne élj vissza vele, ne nézd le őket azért mert te jobb vagy tanulásban.
Kezeld szerényen a dolgot.
Ne hangoztasd 5-ös dogáidat és ne panaszkodj a 4-es miatt, egy alig 2-es osztályban.
Feltéve, ha nem akarsz balhét!
9/12 anonim válasza:
Élvezd sikereidet, de oszd meg velük. :)
10/12 anonim válasza:
Dehogy van igazuk érettségiig így tanulj, majd egyetemen lazulhatsz. Ők is tudják, hogy sokra fogod még vinni és csak irigykednek mert bennük nincs ekkora kitartás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!