Hol van a határa annak, hogy megbosszulom a bántásokat? Mikor kell segíteni a bajbajutottakon?

Ennél értelmesebben nem tudtam röviden összefoglalni. Két tannyelvű gimibe járok, ez volt a 4. évem, még lesz egy. Az osztályomat nem szeretem. Eleinte csak nem szerettük egymást néhány emberrel, de mostanra eldurvult a helyzet. Kinéznek a társaságból, mert páran a barátaimmal nem vagyunk bulizósok. Nekem van tartós betegségem, nem is tesizhetek, meg volt, hogy orthopédiai segédeszközöket kellett hordanom (nem akarom részletezni), és erre is megjegyzéseket tettek, legalábbis előfordult. Mindig beszólogattak (de azt bezzeg nem értik, miért nem jelölöm vissza őket Facebookon). 2 eset is történt nem rég. Az egyikben egy lány szemcseppet kért tőlem, mert tudta, hogy szokott lenni nálam. Ez egy olyan lány, aki sokat gonoszkodott velünk, volt, hogy dobáltak is minket, kibeszéltek, hazugságokat terjesztettek. Úgy gondoltam, nem adok neki, de aztán nem tudtam eldönteni, hogy nem túlzás-e ez. Mármint ha pl. az út szélén haldokolna, persze, segítenék, hívnék mentőt vagy ilyesmi. De egy szemcseppet kérjen mástól. A másik eset, hogy az egyik osztálytársam csalt egy témazárónál, és én alapból nem árultam be, mert semmi közöm hozzá, de amikor a tanár megkérdezte tőlem (meg 1-2 megbízhatóbb diáktól), akkor mondtam, hogy én láttam nála puskát. És ők őszintén meg voltak lepődve, hogy én, akit 4 évig bántottak, nem álltam ki mellettük. (Közben a tanárt meg szeretem, aki kérdezte, neki se akartam hazudni.) Lehet, hogy spicliség volt, és bocsánatot kéne kérnem, mert ma csoportba verődve rólam beszéltek. Most már olyan ember is beszól, aki eddig legalább csöndben volt. De nem értem, miért vannak meglepődne. Nekem kéne megvédenem őket? Szerintetek kinek van igaza? Én úgy gondolom, hogy ha valakit utálok, attól nem kérek szívességet, max. hogy mi a házi, ha beteg voltam. De mondjuk én megtehetem, én nem csúfolok senkit.