Suliban mindig piszkálnak, mit tegyek, hogy végre leszálljanak rólam?
Nem leszek népszerű azzal amit mondok, de üsd meg az egyiket. Akkor mikor sokan látják. Ha egy mód van rá, akkor a főkolompost. Bátornak kell lenni hozzá, de meglásd más lesz a vélemény rólad ezután..
Egyébként ilyenkor szívesen rendelkezésre állnék és elbeszélgetnék a sok kis visszamaradott pondroval meg a szuleikkel.
23f
Ordítozz velük mint egy idegbeteg.
Ezek is csak emberek. Belerúgsz, megcsapod valamelyiket, az annak is fáj. Párszor kiállsz magad mellett, egy hamar békén hagynak.
Engem általánosban vertek, leköptek, dobáltak, megaláztak. Rettegtem bemenni a suliba. Addig-addig csesztettek, hogy egyszercsak kirédzseltem, hogy ahogyan a mai szlengben mondják, és rájukborítottam a padot. Sokat nem segített, pár napig kuss volt, ennyi. Aztán volt, hogy szétidegeltek, de még volt annyi lélekjelenlétem, hogy az ablakot törtem ki, ahelyett, hogy a gyerek fejét törtem be.
Szóval volt, hogy direkt azért idegesítettek fel, mert élvezték, ha kirédzselek.
Szakközépben már szerencsém volt, jó osztályba sodort a sors, soha senki nem bántott szóval sem, senki senki között nem volt konfliktus, semmi. Egy idő után már élveztem, és vártam, hogy mehessek suliba. Azok az órák felejthetettlenek voltak. Még az unokámnak is fogok mesélni, az tuti. 😀😂
Azt tudom neked tanácsolni, hogy rédzselj Te is ki, birítsd rájuk a padot, törj ki bár üveget, azt akkor (talán) megijednek és békén hagynak. Mondom, ez nálam csak napokig működött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!