Tudnátok adni nekem tanácsot abba hogy mit tegyek ha piszkálnak a suliba!? Tudnátok segíteni

Attól függ milyen fokú.

Egyik lehetősg, hogy megtanulsz velük nevetni magadon.

De lényeg, hogy ne lssanak rajtad szomorúságot, szorongást, mert csak ráteznek egy lapáttal.

Én voltam így egy fél éven keresztül legalább, gyomorgörccsel mentem iskolába. Esetemben megpróbáltam "megbocsátani" vagy elfogadni, elengedni ezeket. Nevetni velük rajtam.

De egy kisebb esetben, amikor piszkált valaki, nekiestem, és bár letepert, utána nem piszkált.

Esetleg ha nagyon nem tudod kizárni a piszkálódást, kerekedj felül az intellektusoddal, humoroddal. Vágj vissza úgy, hogy ne tuddjanak mit mondani rá!

Ja és mindig gondolj arra, hogy azok a tahók, akik most piszkálnak, 20 év múlva jó eséllyel az alkalmazottaid/beosztottaid lesznek! :)

Kitartás! Nehéz túllenni rajta, de túlélhető a dolog, és később hatalmas sikerélmény lesz, hogy kibírtad!

Az iskolában engem is sokat piszkáltak. Mindig egy-két ember. Ha iskolát váltottam, akkor ott is megtalált valaki, aki piszkálhatott, én meg csak szenvedtem.

Amikor sorkatona lettem, akkor találtam egy megoldást, ami esetleg hasznos lehet. Mindenkihez tisztelettel szóltam, egyenrangúként. Nem alázatosan, nem fennhéjázón, egyenrangúként ez a lényeges. Talán közömbös témára kell váltani. Ha egyesével szólsz így az emberekhez, egyesével mind meg fog változni az irányodban, és ő is hasonlóan viszonyul hozzád, mint te hozzá. A félelmet semmi esetre sem szabad kimutatni.

Általánosban engem is viszonylag sokat piszkáltak. Főleg két lány, és néha csapódott hozzájuk egy harmadik is (én is lány vagyok). Csöndes, visszahúzódó, magamnak való kislány voltam, mostanra sokat fejlődtem, bár még mindig elég visszahúzódó és félénk vagyok.

A piszkálódókhoz is így viszonyultam, próbáltam átnézni rajtuk, legalább látszólag nem idegesíteni magam, és inkább sajnáltam őket, amiért ennyire unalmas az életük, hogy máséval kell foglalkozniuk... Amit viszont furcsáltam, hogy a piszkálódók közül az egyik lánnyal (nem a hangadóval) teljesen normálisan el lehetett beszélgetni, amikor egyedül volt és nem rohant pincsikutyaként a társa után.

Aztán középsuliban és később a melóhelyen is megtaláltam szerencsére a saját kis társaságomat. :)