Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Hogy akadályozzam meg a...

Hogy akadályozzam meg a dührohamaimat?

Figyelt kérdés

Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem ( rossz jegyet kapok, lekésem a buszt, elkések az óráról vagy a suliból) illetve csak spontán felhergelnek hihetetlen dühöt érzek. Ilyenkor legszívesebben üvöltenék - mint már arra volt nem is egy példa. Ha az agresszióm egy konkrét személy ellen irányul sokszor szinte aligha leküzdhető vágy támad bennem, hogy kárt tegyek az illetőben. Emiatt inkább magamon vezetem le a feszültséget, tehát belebokszolok a falba vagy valami kemény tárgyba rúgok. Néha a suliban is elvesztem az eszem e téren. Tudom, hogy muszáj kontrollálnom az érzelmeimet, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Egyre többször kerülök olyan szituációkba, melyekből ésszerű magyarázat híjján nehezen jövök ki jól. Hajlamos vagyok kárt tenni a tárgyakban, illetve nekiugorni a másiknak, amikor eluralkodok rajtam az érzés. Egy alkalommal már jártam a sulipszichológusnál is. De úgy érzem, ez sem megoldás. Hiába beszélek a gondjaimról, azok ugyanúgy jelen vannak. Hiába mondom el, hogy mi történik bennem, mikor felgyülemlenek az indulataim, nem tud rajta segíteni.

Mit tegyek? Segítség!!! Képtelenség így élni!!! Nem bírom tovább!!!

16/L



2016. febr. 26. 19:56
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Tapasztalataim alapjá ha jó társaságba tudnál kerülni, akik mindig békések és kedvesek veled, akkor megszűnne.
2016. febr. 26. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
71%

Pedig bírni kell!

Sajnos én is ez a típus vagyok.Házasságom,kapcsolataim mentek tönkre részben ezért.Pedig az évtizedek során sokat fejlődtem már,de a mai napig el tud durranni az agyam ha igazságtalannak érzek valamit vagy lekezelnek,stb.

Én úgy oldom meg,hogy amennyire tudom sporttal levezetem a feszültségemet.És amennyire csak lehet kerülöm a konfliktusokat.

F40+

2016. febr. 26. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
39%

"Tudom, hogy muszáj kontrollálnom az érzelmeimet, de egyszerűen képtelen vagyok rá"

Ez lehetetlen. Ha gondolkodsz, tudnád.

"nem tud rajta segíteni."

Mert fingja sincs mi pszichológus, nem h még magát nevezze annak.

Realizáld, rengetegszer egyáltalán nem számító dolgokon idegeskedsz. Keress logikus okokat magadban, miért kéne dühöt érezz..., ha pl.: lekésed buszt. XDXD Ezen jót nevettem egyébként. Minden ami példáid közt van annyira jelentéktelen... Na ezt vedd észre te is.

Másik pedig önkontroll.

Mindig amikor ezt érzed, bár ez pont dühnél legnehezebb, tudatosan írd felül. Keress okot amiért nyugodtnak s dühösnek kellene legyél, szerintem saját magad pusztítása elég ok, ne legyél, de persze sokat találhatsz. Magas szinten pedig semmiféle negatívra nincs logikus indok.

Megszüntetni kívánt állapotaid közben vagy után(, néha előtt is lehetséges,) szólj magadra, nézd helyzetet kívülről s realizálj, ezzel leneveled magad erről s mindenről aminél alkalmazod e technikát.

Ha kell segítség, írj rám. Példákkal nagyon jól bemutatható.

2016. febr. 26. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:

Szia!


Pontosan ilyenben szenvedtem én is! Igaz én amiatt, hogy összegyültek a gondok a fejem felett. Biciklis balesetem volt, külön tanárhoz kellett járnom, és még sok más dolog, ami miatt ugyanilyen lettem.


A megoldást a mozgás jelentette. Hétvégénként elmentem 15-30 km-t tekerni a közeli helyekre, és sokkal jobb lett. Eleinte heti 1-2 alkalom, majd utána hétvégénként egy alkalommal, és sokkal jobb lett. Erre rásegített még a mindennapos tesi is. Ha nincs tesi a suliban egy hétig akkor ingerült leszek. ;)


Mozogj, és jobb lesz


16/F

2016. febr. 26. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
igen igen vezesd le az energiádat , mozogj csapkodj kispárnát , üvölts a szabadban amikor nem látnak stb. másképp felgyülemlik az elfojtott düh és depressziós leszel vagy épp leugatsz másokat semmiért.
2016. febr. 28. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
93%
Iratkozz be valamilyen (küzdő)sportra. Vagy amikor rád jön ez a dühroham, akkor próbálj elprímszámolni 23-ig, vagy gondolj egy olyan emberre (mondjuk a mamád), aki biztos nem akarná, hogy székeket csapkodj meg egyebek. Esetleg próbálj felidézni valami megnyugatót, zenét, helyet vagy ilyesmit :)
2016. márc. 1. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

Nem ajánlom a falat ütni

Én is próbáltam de az keményebb volt:D

2016. márc. 11. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

Mintha csak en irtam volna.

16/L

2016. máj. 7. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
harcművészet/küzdősport megtanít az indulatok kezelésére, kiépít egyfajta harmóniát.
2016. jún. 4. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Helló! Ez van velem is. Akkor kezdődött, amikor tizenegy-tizenkét éves koromban napi szinten nagyon durva megszégyenítésekben volt részem az osztálytársaim részéről, és rengeteg negatív dolgot megpróbáltam elfojtani magamban, nem érdekelte se a tanárt, se a szüleimet, úgyhogy minden reggel pánikrohamaim voltak meg hánytam meg folyton betegnek éreztem magamat, amikor iskolába kellett menni, nagy kaland volt. Azóta már tök jól vagyok, kellemesebb és normálisabb, mint az átlagember, de még mindig ott van, hogy ha nem hagynak békén, kinevetnek vagy erőszakosak velem, egyszerűen összeomolok, de brutálisannagyon, és nem tudok uralkodni a dühömön, hiába próbálok mindig tenni ellene. Tényleg az kell, hogy megtanuld kontrollálni valamennyire, vagy legalább addig elviselni, amíg magadra maradsz. A sport jó ötlet. Meg a kamaszkor elmúltával könnyebb lesz kezelni az ilyesmit.

A hármasnak meg szerintem ne írj, mert a legtöbb ember nem ostoba, hogy ne tudja, hogy butaságokon akad éppen ki, és attól még ugyanúgy nem tudja kontrollálni az érzelmeit. Biológiai tény és miegyebek. Igenis ki lehet akadni apróságokon is, ha éppen összejönnek a dolgok. Az a lényeg, hogy próbáld megismerni és megérteni magadat, hogy mi miért és hogyan, meg keress valamit, amivel levezetheted az energiádat. Meg - ez is kábé teljesen egyénfüggő -, ha tudod, akkor próbálj meg laza és kicsit ignoráns lenni, és sokkal megengedőbbnek lenni magaddal szemben. Hallgass sok zenét, és szánj napi egy-két órát mindig magadra.

2016. jún. 4. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!