"Az iskola túlterheli a gyerekeinket, és nem az életre tanít"?

Apukám folyton példálozik azzal,hogy nekik mennyi szabadidejük volt,hogy mennyiszer mentek át egymáshoz.

Nos,ez ma már nem így van,legalább is én nem ezt tapasztalom.

5.- es korom óta jó ha iskolaidőben 2-szer,3-szor sikerül elmenni moziba vagy egyéb helyekre.

Barátokhoz is csak akkor megyek át,ha nagyon szükséges. Pl: PPT- t kell csinálni,vagy egyéb csapatmunka van.

Péntekre már olyan szinten elfárodok,hogy hazaérek és belezuhanok az ágyba.

A tesit és az éneket én is nyilvános megszégyenítésnek tartom. Vagy van hozzá tehetséged,vagy nem.

A rajzból én egész jó vagyok,de sokan nem,ezért csak 7.-ig tartanám meg,ha 7.-ban kiderül valakiről,hogy jó rajzos ,azzal foglalkozzanak. Ugyanígy az énekkel.

A tesi nehéz téma. Kell a mozgás,de szerintem elég lenne a heti 4 is,akár 3 is. A tanárnak tényleg úgy kéne jegyet adnia,hogy figyelembe veszi a tanuló adottságait.

Pl: ne várja már el egy rövidlábú gyerektől,hogy olyan jól fusson ,mint egy hosszú lábú,vagy egy teltebb gyereknél vegye figyelembe,hogy milyen nehéz felhúznia magát.

Nekem a 2 törött csuklómat,vállamat,és lábamat nem veszik figyelembe,valamint levetetik a szemüvegemet ( "mert ékszernek számít"),hogy még véletlenül se lássam mikor jön a pofámba a labda.

Hát mivel én is most vagyok iskolás, van tapasztalatom és tényleg igaz, hogy nagy részben csak olyanokról tanulunk, amikre amúgy soha a büdös életben nem lesz szükségünk. Lényeges dolgokat alig tanulunk, csak a lexikális tudásra mennek...Ráadásul annyi tananyag van, hogy órán be se tudjuk fejezni, ehelyett az anyag felét megbeszéljük órán meg irunk belőle vázlatot, a másik felét meg nekünk kell itthon házinak megcsinálni...Néha emiatt olyan mennyiségű házit kapunk, hogy rámegy az egész délutánom kb.

Szerintem ez már tényleg felháboritó, nem elég, hogy amúgy is irreálisan nagy mennyiségű tananyagot kell benyaljunk, azokat is csak kisérleti tankönyvekből tanulhatjuk meg, amikre még a tanárok is azt mondják, hogy szarok.

Szánalmas.

Sok minden jutott eszembe, de most csak egy óriási tévedést szeretnék eloszlatni.

Az irodalom az egyik leghasznosabb óra lehetne, ha rendesen tanítanák. Az a baj, hogy a tanárok sem igazán értik, és hülye magoltatást csinálnak belőle.

Költőnek lenni, nem arról szól, hogy rímeket faragunk, mint valami fűzfapoéta. Az igazi nagy költők az emberi élet lényeges kérdéseivel foglalkoztak, olyan dolgokkal amelyek minden ember számára hasznosak és tanulságosak lehetnek. Ezt már Petőfi Sándor is így látta:

"Ne fogjon senki könnyelműen

A húrok pengetésihez!

Nagy munkát vállal az magára,

Ki most kezébe lantot vesz.

Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Saját fájdalmad s örömed:

Nincs rád szüksége a világnak,

S azért a szent fát félretedd."

/A XIX. század költői

Sokkal inkább ilyen irodalomra van szükség:

"Te jól tudod, a költő sose lódit:

az igazat mondd, ne csak a valódit,

a fényt, amelytől világlik agyunk,

hisz egymás nélkül sötétben vagyunk."

/Thomas Mann Üdvözlése

A valódi költő leleplezi a politikusi hazugságokat, a kétszínűséget, együtt érez az esendő emberrel. Persze manapság már az igazi irodalom is igen ritka. Inkább csak a felszínes szórakoztató ponyvairodalmat nyomatják.

Pedig ez is milyen szép szerelmes vers:

Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út

És árnyak teste zuhant át a parkon,

De még finom, halk sugárkoszorút

Font hajad sötét lombjába az alkony:

Halvány, szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át

A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata

Fénylett hajadban s béke égi csendje,

És jó volt élni, mint ahogy soha,

S a fényt szemem beitta a szivembe:

Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,

Vagy áldott csipkebokor drága tested,

Melyben egy isten szállt a földre le

S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek, –

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szívembe visszatér,

És zuhogó, mély zenével ered meg,

Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!

Aki szerint ez nem szép, azt nagyon sajnálom.

Irodalom.... Azt mondják nekünk, hogy középkori irodalomtól kezdve a nyugatig MINDENT kell tudni, és az az alapműveltség... Persze ezt az irodalom tanár mondta, aki nem hiszem, hogy ezt komolyan gondolta, annyira nem h.lye.

A legrosszabb az, hogy tanítás 0, az érettségiket alapjától fogva megnehezítik... Szóval aki régen 4-es tanuló voolt, az most 3... Ráadásul ide jön az ehetetlen kaja... (szerencsére már nem vagyok menzás...)

A verselemzéssel kapcsolatban nekem csak egy vicc jut eszembe, aminek állítólag valós alapja is van. Amikor egy költő beül egy "irodalmi estre", és akkor a felolvasó az ő egyik versét kezdi elemezni, hogy:

- És akkor a költő itt ezt gondolta...

Aztán miután az érintett költő végighallgatja, csak ennyit mond:

- Dehogy gondoltam...

Én is írok verseket, de nekem is volt, aki másképp értelmezte, mint amit én gondoltam az írásakor. Ez nem azt jelenti, hogy a költő nem úgy fogalmaz, hogy az olvasó értse, hanem csak annyi, hogy egyénenként eltér a saját szimbólumrendszerünk másokétól.

Szóval a megfogható szerkezeti elemeket leszámítva (pl. rímek, ritmika) véleményem szerint jobb lenne egy olyan elemzési módszer bevezetése a tartalomra vonatkozólag, hogy nem a költő gondolatait próbálják kitalálni, hanem hogy az olvasó számára mit jelent, rá hogyan hat az adott mű. Csahogy ehhez az egész erre vonatkozó oktatási tematikát át kellene variálni. Sokkal inkább gondolkodásra késztetne.