Milyen tanárnak lenni?

Szia, én most vagyok egyetemista, tanárnak készülök. Hát, mit mondjak, megbántam, hogy ezt a pályát választottam. Valószínűleg nem is fogom csinálni ezt, inkább a következő diplomámon gondolkodok, valami versenyképesebb szakon.

Én is olyan voltam, amit a felettem író idősebb tanár leírt: álmodoztam és inkább ábrándok mint a valóság volt a fejemben. Alapvetően szeretem a gyerekeket és szeretek másokon segíteni, és a szaktárgyaimat is szeretem és jó vagyok bennük, ezért eredetileg jó ötletnek tartottam a tanári pályát.

De elég volt két félév gyakorlótanítás arra, hogy rájöjjek, ez nem nekem való. Elmondom sorban, mik ábrándítottak ki:

1. A kortársaim, akikkel együtt érettségiztem, ma olyan munkahelyeken dolgoznak, ahol sokkal-sokkal többet keresnek, fele annyi munkával, mint amit egy tanár keres borzasztó sok munkával és idegbajjal. Van olyan régi évfolyamtársam, aki részmunkaidős egy munkahelyen, és többet keres mint a tanári kezdő fizetés (és nem diplomás pozícióban van!). Tehát az első indok: a tanári szakma alul van fizetve, le van becsülve, nincs presztízse és nagyon kemény, hajtós, és idegileg próbára teszi az embert. A pedagógusi életpályamodellben ne bízz, mert az a valóságban kamu. Lehet emelgetni néhány 10 ezerrel a béreket, de ahhoz képest, hogy mennyit kell tanulni a tanári diplomához, mennyit kell dolgozni és milyen felelősség van rajtad (a következő nemzedéket neveled fel!) - kutyagumit nem ér ez a fizetés és ez a megbecsültség. Ezt nagyon gondold meg! Tanári fizetésre nem lehet jövőt alapozni, családot, autót, lakást stb. tervezni!

2. A ráfordított idő. Erre már utaltam az előbbi pontban is. De itt jobban kifejtem. A tanári mesterség egyáltalán nem olyan, hogy bemész az iskolába, vége a tanításnak, hazamész és tiéd a délután/este. Más munkáknál ez megy, de itt nem. Elő kell készülnöd a másnapi óráidra, dogákat kell javítani (ami nagyon időigényes), el kell végezni mindenféle adminisztrációt (amivel mostanság gusztustalanul megterhelték a tanárokat) - máris ott vagy, hogy késő este van és másnap megint mehetsz a suliba. Nagyon kevés a szabadidőd. És ez az egész, ha nincs hozzá kedved, ha rossz iskolában tanítasz stb. - elég hamar felőrli az embert.

3. Önbizalom és önismeret. A gyerekek számára mindig mutatni kell egy képet magadról, persze bele kell vinned az egyéniségedet, de alapvetően a hangulataidat nem viheted be az órákra. Ha bal lábbal kelsz fel aznap vagy összeveszel a pasiddal vagy nem jössz ki hó végén stb. - akkor ezeket nem viheted be az osztályba! Sok tanár elköveti ezt a hibát, de nem lehet! Sok ember van, akiből ez is sokat kivesz, hogy egy képet mutasson magáról, mindig mást, amilyen legbelül. Mármint van, akinek ez komoly ráfordítás, van, akinek természetes. Egyénfüggő.

4. A gyerekek magatartása. Sokszor azt tapasztalod, hogy szívvel-lélekkel készülsz egy órára, több órán keresztül ezen agyalsz otthon és kidolgozod az órát (persze rutinos tanárnak sokkal kevesebb idő), és mit tapasztalsz? A gyerekek sz*rnak rá. :) Nekem változó tapasztalataim vannak ilyen téren, van olyan osztály, ahol öröm tanítani, mert dolgoznak. Nekem már az is jó érzés, hogy ha mondom, hogy írják, akkor írnak stb. és jó érzés, hogy tudják azt, amit megtanítasz nekik. Viszont van olyan osztály, amelyik egyszerűen nem hajlandó dolgozni, sőt, próbára teszik a türelmedet és a tekintélyedet szándékosan ássák alá (kóstolgatnak). Egyébként meg lehet őket érteni, én is ilyen voltam diák koromban. De a katedra másik oldalán ez borzasztóan elkeserítő. És gondolj bele, hány szakiskola van, hány kisebbségi iskola, hány szegregált iskola, ahol semmilyen tanulási motivációja nincs a gyerekeknek! Őket hogy fogod nevelni? És valakinek ezekben az iskolákban is kell tanítania!

Most én is egy ilyen osztályt tanítok éppen. Általános iskolások, és egyszerűen nem bírok velük. És ekkor jöttem rá, hogy köszönöm szépen, én nem azért szenvedtem azért a vizsgáimmal, nem azért éjszakáztam, küzdöttem a diplomáért, hogy a hülyegyereknek könyörögjek, hogy nyissa már ki a munkafüzetet. Én ezt nem bírnám évekig csinálni, az biztos. Néha úgy ordítanak, hogy cseng a fülem az óra végére. Persze erre lehet mondani, amit az előttem író tanár is mondott: én is bizonyára beletartoznék abba a bizonyos 80%-ba, akik nem valók tanárnak. Hát nem tudom. Mindenesetre sok tanárt láttam már üvölteni velük. Én soha nem üvöltöttem még gyerekkel. Igyekszem egyébként az egyetemen tanult legmodernebb pedagógiai módszereket alkalmazni. De áhh... Az első ilyen óra után, amikor álltam ott mint egy hülye - azt mondtam, hogy köszönöm szépen, ehhez nekem nincs kedvem. Nem nekem való.

Gondold át ezeket. Az előttem író tanár igazi tapasztalt tanár, aki erre született. Ez látszik az írásán. Az enyémen az látszik, hogy én ezt csinálom, de nem erre születtem. Gondold meg, melyik vagy Te. Persze úgyis csak akkor jössz rá igazán erre, ha már kiálltál az osztály elé és 45 percig tiéd volt a terep. Mindenesetre sok sikert!

Én nem tanár vagyok, hanem gyógypedagógus oviban (iskolában is dolgozhatnék, most úgy hozta a sors, hogy oviban dolgozom), tehát inkább óvónőnek számítok, mint tanárnak, de egy bizonyos pontot túl már mindegy is, hogy melyik, pedagógus mindkettő. Leírom, hogy mi az én véleményem, van átfedés a tanárokkal, szóval remélem hasznos lesz a válaszom.

Szóval én úgy érzem eléggé mellé nyúltam a pályaválasztásnál. Nem a gyerekek miatt, és érdekel is a gyógypedagógia, de ami az oktatásban most folyik...

Kezdjük azzal, hogy mit szeretek a munkámban: némelyik gyerek iszonyat aranyos tud lenni, és nagyon a szívemhez tud nőni, és örülök, amikor sikerélményem van valamelyik gyerekkel, látom, hogy fejlődnek az én hatásomra. Itt kb. vége is a pozitívumoknak.

Az első, amit nem szeretek a kevés szabadidő. Igaz, hogy egy héten nem kell 40 órát gyerekekkel tölteni, de mindennek együtt, simán többet dolgozok egy héten 40 óránál. Én például utálom, hogy haza kell hozni a munkát. Hazajövök az oviból, és miután minden aznapi adminisztrációt megcsináltam (papíralapú napló, elektronikus napló - aminek használata nem bonyolult ha beletanul az ember, de nagyon időigényes, főleg, hogy állandóan lefagy a rendszer...), kezdhetem a másnapi foglalkozások megtervezését, csoportonként, gyerekenként. Eszközöket gyártok, feladatlapot jobb esetben fénymásolok, vagy nyomtatok, rosszabb esetben én magam szerkesztem. Mire végzek este van, kaja, fürdés, alvás, másnap minden elölről. Én csak szeptember óta dolgozom, nincs akkora rutinom, nyilván tovább tart 1-2 dolog, mint egy régebb óta dolgozó pedagógusnak, de kezdetben még szombaton és vasárnap is papírmunkát csináltam, ami a hét közben elmaradt. Pár hónapja jelentetem ki, hogy én ugyan szombaton nem fogok dolgozni, vasárnap viszont már muszáj elkezdeni készülni hétfőre.

A következő "nemszeretem" dolog, és ezt szerintem sok pedagógus nevében írhatom, hogy sok mindent önköltségből kell állni. Saját papíromat, saját patronomat használom feladatlapok nyomtatásához, fénymásolásához, bármilyen eszközt készítek, saját pénzből veszem a hozzávalókat, önköltségen laminálok stb... Ez kb olyan mintha egy titkárnak otthonról kellene vinnie laptopot, tűzőgépet, papírt, festéket stb... vagy egy buszsofőr maga fizetné a busz üzemagyagát.

Aztán itt van az ez a csodás portfólió (hogy r**adnak meg aki kitalálta). Nem azt mondom, hogy ne ellenőrizzék a pedagógusok munkáját, de én ezt túlzásnak tartom. Több szót erre nem is pazarlok, mert csak felidegesítem magam :D

A fizetésből ki lehet jönni, ha nincs családod, se kutyád, se macskád, se teknősöd, se semmit.

Nagyjából ennyi az én véleményem, valamit biztos kihagytam. Végeredményben, én a váltáson gondolkodom, csak sajnos nem tudom, hogy merre. Ha most nekiállok még tanulni valamit, az a munka mellett nem fog menni, ha meg csak tanulok, nem dolgozok, akkor nem lesz jövedelmem, tehát se megélni, se a tanulást finanszírozni nem tudnám.

#11 vagyok. Na igen, az előttem író jól leírta a lényeget. Pl. ez is jól példázza, mennyire le van becsülve a szakmánk, hogy az eszközöket is nekünk kell saját költségből előteremteni. Az adminisztrációra utaltam én is, de nem fejtettem ki, viszont az előttem szóló pontosan leírta, mire gondoltam :)

Most azért írtam, mert igazából azt elfelejtettem leírni, hogy olyan ez a munka igazából, mint régen, amikor néhány pap lemondott az evilági élet szépségeiről, és koldusnak ment azzal az életcéllal, hogy a pogányokat térítse. A pedagógusnak is ilyen a munkája. Van egy-kettő, aki erre elhivatást érez, és az élete értelme, hogy nevelje a gyerekeket. Ennek érdekében kész feláldozni a pénzügyi jólétet, a karrierjét stb. (és még a szabadidejét, családját is!) és megelégszik sz*r fizetéssel.

Írták előttem, hogy a pedagógusok 80%-a begyöpösödött és nem való a pályára, nem leli örömét a nevelésben. Vajon miért? Ilyen körülmények mellett nem csoda ám ez a 80%! Ha lenne a pályának presztízse, normális bérek lennének ( min. 200-nál kezdődne a kezdő fizetés), akkor azt mondanám, szívvel-lélekkel tanítanék! De így?

Egyébként vannak statisztikák, pl. a Pécsi Egyetem csinált ilyet, hogy a kibocsátott pedagógusainak figyelemmel kísérte az életútját. Az a tapasztalat, hogy aki csak tehette, pályát módosított. A statisztikák szerint csak az marad pedagógus, aki az egyetemen rosszabb jegyeket ért el és aki nem képes annyira új szakmát tanulni, a gyengébb képességű emberek. Jó, persze, vannak kivételek, ez statisztikai adat, senkit nem akarok megsérteni. De ennek fényében is kell ám értelmezni ezt a 80% begyöpösödött tanárt.

Majd amikor lesz 2 gyereked, és kérdezik, hogy ez meg az miért nincs nekünk, akkor "anya kalandvágyból tanár lett" válasz nem igazán lesz jó érzés kimondani.

"nekem nem áll össze, hogy CSAK TÖBB FIZETÉSÉRT SZÍVVEL-LÉLEKKEL tanítani, de lényegtelen.:)"

Nem lényegtelen, ebből látszik, hogy még gyermek vagy.

Azért fog tudni jobban tanítani a tanár, akkor ha több fizetést kap, mert nem azon jár az esze óra előtt, vagy akár közben, vagy amikor irat, vagy bármilyen foglalkozást tart, hogy kitudja-e fizetni a számlákat, meg tud venni ezt, meg azt, és eltudja-e látni magát, és a családját legalább közepes mértékben, vagy legalább a minimum felett tudjon picit jobban élni. Ha ez nincs, akkor nem szorong, és felszabadultabb lesz.

Biztosan rászánja a délutáni, munka utáni időt, hiszen nem megy el takarítani, meg nem méhészkedik, meg nem kell tartania jószágokat, meg nem vállal hétvégi alkalmi munkákat. Ezekben a "szabad" időkben akár olvashat egy új szakkönyvet (amiből többet is vehetne havonta), vagy megnézhet dokumentumfilm sorozatokat (beépítve az előadásokba), vagy akár csilivili előadásokat dobhat össze gyomor ideg , és pánik nélkül.

Ez a legfőbb ok, a fizetést nézve. Nagy részük nem utazgatni akar évente többször (nagyon sokan még egyszer sem), meg egy fizetésből eltartani a fél várost, egyszerűen pénzügyi területeken gyomorideg nélkül akarnak élni (gyomoridegből van elég az egyre kisebb neveltségi szinttel rendelkező nebulók részéről, és ha csak ennyi lenne, akkor azzal el is bánnának).

(persze teljesen igazad van, ha a férjed egy jól kereső ember lesz, vagy esetleg van bőven egyéb jövedelmed, akkor neked lehet majd idegmentes a szabadidőd)

"Ami pedig az idegeskedést érinti, gyakorlatilag tök mindegy, mert bármelyik munkahelyről el lehet mondani, hogy azzal jár."

Mondjál egyet, ahol ekkora a felelősség, és a fizetés aránya? Komolyan kíváncsi vagyok rá.

Én olyat nem írtam, hogy csak jó fizetéssel tudnék szívvel-lélekkel tanítani. Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam.

De mindegy, nem fogom már magyarázni, mert igazából hiába is tenném. Lepontozhatsz, de menjél erre a pályára, és majd megérted miről beszélek. Amúgy: a tanár az nem "keveset" keres, hanem a munkája hasznához és a felelősséghez, a társadalmon belül betöltött szerepéhez képest méltánytalanul, gusztustalanul keveset.

Majd ha látod a mostani osztálytársaidat, akik fele annyi munkával, sokan diploma nélkül dupla annyit visznek haza mint te, akkor jobban érted majd, miről beszélek (jó, nem mindenki, de sokan fognak kevesebb áldozattal többet keresni mint egy tanár...)