Milyen tanárnak lenni?

Szia!

Èn fizika tanár vagyok,nyílván nem fogok magamról és a diákjaimról beszélni,mert nagy a valószínűsége hogy beazositanak.

De azt elmondhatom hogy sok hulye

a fizikához

Hahaha diák voltam :)

Sok a nem-hozzáértő. Nagyon sok. Rengetegen nem értenek a gyerekekhez, illetve ha meg is van a kellő tudásuk, nem tudják jól átadni azt. Nem tudnak nevelni - csak kényszeríteni, büntetni. Sokan nem kíváncsiak a gyerekekre ("csak az és úgy jó, ahogy én mondtam"), hiába nem hülye, csak más a logikája. Nagyon-nagyon sokan nincsenek tisztában, milyen következményei lehetnek a mondataiknak ("Pont te mondod ezt, Sanyi?"/"Nicsak, ki beszél!"/"Most már aztán fogd be a szád!"/"Mi a rossebet csináltál már megint?"/"Noémi, ne beszélgess állandóan!", stb). Nem tudják felkelteni az érdeklődést a gyerekekben a tantárgy iránt, elfáradnak a tanításban, türelmetlenek, akarnokok, karót nyeltek, begyöpösödöttek. Ez, amit itt most levezettem nagy vonalakban, durván a tanárok NYOLCVAN százalékára igaz. Ha nem többre. Siralmas, ami itthon megy. Siralmas. És akkor még nekik (nekünk) áll feljebb, hogy nem tanulnak a gyerekek/"hülyék" maradnak, és a többi.

Ez a szakma nehéz. Nagyon nehéz, de megvannak a maga szépségei és örömei. Remek látni, visszahallani, ha valaki miattad lett sikeres (egy versenyen, vagy a munkahelyen például) és nagy általánosságban kedvelnek téged a diákok. Ha sikerül kivívnod a tiszteletet magadnak, ha látod, hogy Tényleg Rád figyelnek (és még a házit is megcsinálják fintorgás nélkül). Imádom, ha mernek kérdezni, ha mernek vitatkozni egy-egy témakörről (nem csak csendben jegyzetelnek), mint ahogy azt is, maguktól utánanéznek a dolgoknak (mert érdekli őket, amiről mesélek, és nem az ötösért hajtanak). A legjobban mégis azt szeretem a munkámban, ha látom, sikerült valakiben Azt felébresztenem, amit bennem az én tanárom tett. Az őszinte kíváncsiságot, a többet tudni akarást.

#6 Beszéltem, anno, egy fiatal angol tanárnővel. Ő nagyon lelkesen kezdte ezt a tanárosdit, értett is hozzá, emberileg is rendben volt. De amint kitették terepre (egy gimnáziumba/középiskolába), lehervadt a mosoly az arcáról. Más a valóság és az elképzelés. Kezdő tanárnak a kisiskolások a legjobbak, ezt őszinte baráti tanácsként mondom. Ha egy olyan helyre pottyansz be, ahol már "bajok vannak", Te (TE!) fogod megsínyleni. Nem tudsz mit kezdeni olyan diákokkal Semmit, akiknek már elvették a tanuláshoz való kedvét, a tudás örömét és az őszinte kíváncsiságot. Letört szárnyú, jegyzeteibe bámuló, szótlan/nem törődöm vagy éppen a flegma, téged is túlordibáló, lázadó/leszarom diákok bekapnak egybe - reggelire. Nem lesz ott "én majd rendet teszek", "velem úgy sem történik ilyen", "biztos jobb lesz, mint ahogy mesélik". Nagyon ritka, hogy még meg tudod fogni őket. Tudod, miért? Mert ők már csak szabadulni akarnak... csak elvégezni a törvény által előírt "munkájukat", csak Túlélni, csak melegedni. Te nem fogsz csodát művelni velük. És előbb-utóbb, a te energiád és lelkesedésed megcsappan, és olyan leszel, mint a többi tanár: karót nyelt, morcos, szigorú, unalmas és "utálom a munkámat" stílusú.

Kezd a picikkel! Ha nem akarod/tudod, akkor pedig kösd fel a gatyád.

Minap összeakadtam egy általános iskolai tanárnővel, és szóba kerültek ezek a dolgok: ugyanazt mondta, amit te. Nagyon nehéz velük is. Viszont, valahol, mégis csak könnyebben "idomíthatóak". A legtöbb rosszat otthonról hozzák - kínos, de így van. De te, mint pedagógus, igen is tudsz tenni azért, hogy a gyereket ne húzza vissza az otthoni helyzet. Sőt, kötelességed mindent megtenni a kezed alatt lévő gyerekekért.

Hadd meséljek el valamit. Ismertem egyszer egy kislányt, akit otthon vertek a szülei, depressziós volt és magában is többször kárt tett. Az osztályfőnöke tudott erről - és semmit nem tett. Semmit. A kislány a bizalmába fogadta őt, elmondta neki (ha nem is teljes mértékben), miért viselkedik úgy ahogy és miért teljesít úgy (rosszul), ahogy. Te, mint tanár - sőt, te, mint ember - ezt nem nézheted karba tett kézzel. A szóban forgó kislány barátnőjét én tanítottam, így ismertem meg őt. Nekem is elmondta, amit az osztályfőnöknek és Nekem hála a gyerek most olyan iskolában tanul, ahol nem gyomorgöcsöl, szorong és bőg. Haza mer menni a nagymamájához és nem kék-zöld mindenhol.

Egy szó, mint száz - a te dolgod tanárként, hogy taníts, nevelj és segíts. Tedd meg, ami tőled telhető és járj nyitott szemmel. Nehéz a gyerekekkel, nagyon nehéz, de gondolom jó tanár akarsz lenni. Könnyebb a kicsikre odafigyelni - a tinédzserek zárkózottabbak, néha egyenesen megfejthetetlenek. Az általános iskolában csak ráhangolódnál az életre, és ha már a piciknél helyt állsz, mehetsz a keményebb diókhoz.

Lassan húsz éve vagyok a pályán.