Tanárok. Miért van az, hogy nem bíznak a diákokban (egyesek)?

Az elég súlyos pedagógiai hiba egy tanártól, ha a diákjainak a magánéletéről kezd el beszélni és panaszkodni. A tanár azért van, hogy a gyerekeket nevelje és a képességeiket fejlessz az iskolában (nem csak a kognitív képességeket, hanem a szociális, egyéni, kommunikációs stb. kompetenciákat), azaz nevelnie is kell nem csak oktatnia. Ezt csak azért írtam le, mert egyes előttem szóló, magukat tanárnak nevező egyének nem biztos, hogy elolvasták még a Nemzeti Alaptantervet...

Visszatérve, az iskolában a gyerek az, akit fejleszteni kell, a tanár az, aki ezt a tevékenységet végzi. Innentől kezdve a tanárnak nem feladata a magánéletét belevinni ebbe a munkába. Sőt, a siránkozás, problémák kibeszélése a diákoknak igenis tekintélyvesztéssel jár, és az egész iskolában el fog terjedni, és arra utal, hogy az adott tanár nem alkalmas a tevékenysége ellátására, nem alkalmas tanárnak. Tanárnak csak erős, magabiztos, önmagát ismerő tanár menjen, aki megfelelően tud a gyerekkel kommunikálni, aki a munkájában partnert lát a gyerekben, és szeretetteljes légkört alakít ki, de mégis érezteti, hogy ő a gyerek felett áll és irányítja őt a fejlődésben.

Ez a kérdezőnek is szól. Ne csodálkozz, hogy a tanárok nem fognak veled leállni haverkodni, mert EZ a természetes, és nem az, hogy a tanár elkezd veled bizalmaskodni.

Figyelj, szerintem ezen te nem tudsz segíteni. Az, hogy elmondja neked ezt a dolgot, az mennyivel akadályozza meg azt,hogy felmondjon? Szerintem nem sokkal. Mit tudnál te tenni? Meggyőzöd az embereket, hogy viselkedjenek vele másként, vagy mi?

Amúgy én sem pártolom ezt a nagy tanár-diák barátkozást. A tanár nem azért van ott, hogy a problémát megossza veletek, ha nem hogy tanítson.