Ilyen ember (ek) ből hogyan válhatott tanár?

Nem tudok jó bevezetést írni, úgyhogy egyből a közepébe vágnék: az elmúlt hetekben esett meg, hogy kint ülünk az osztállyal az aulában, és az egyik szomszédos asztalnál ülő testneveléstanár egyszer csak azzal a kérdéssel fordult oda hozzánk, hogy: "Közületek ki az értelmes?". Egy szó se senkitől, a tanár pedig egy "Na, talán te"-vel leszólította az éppen érkező osztálytársunkat, és arra volt kíváncsi, hogy mi a 42-es ruhaméret amerikai megfelelője (vagy valami hasonló, maximum mások voltak az adatok). Osztálytársunk válaszolt, mire a tanár: "Na ez a gyerek itt értelmes", majd folytatta tovább firkálgatott valamit a papírjára.

És egy másik példa, amit szeretnék megosztani: Egyik művésztanárunk mélyen vallásos keresztény, és szereti is nagyon "hirdetni az igét". Na már most lévén, hogy az osztályunkban sok a kétkedő, illetve a nem hívő, alkalomadtán szóvá tesszük, hogy szerintünk ez és az nem egészen úgy van szerintünk, vagy egyáltalán nem is létezik az, amiről a tanárunk szentül állítja, hogy az az egy és igaz, és csakis az a helyes, a jó (amit a keresztények papolni szoktak ugye), és ha ellenkezőt állítunk, rögtön lehord mindenfélének; "akkor rossz ember válik belőletek", "elégtek a pokol tüzén"... a szokásos. Már-már hittérítőt játszik, és úgy véli, ha nem követjük ennek a (szerintem képmutató és abszurd) vallásnak a tanait, kimondhatatlan szörnyűségek várnak ránk halálunk után, vagy akár még az életünkben.

És most kérdem én: miért mennek az ilyenek tanárnak? Lehet, hogy én vagyok a naiv, és túl sokat várok el, de ha tanárnak áll az ember, legfőképp empatikusnak kell lennie, és olyan személyiségnek, akivel a diák örömmel dolgozik együtt. Ezt azért gondolom így, mivel egy diák már-már több időt tölt az iskolában otthona helyett, és többet kényszerül foglalkozni az iskolai dolgokkal otthon is, mint mondjuk magával, a környezetével, a barátaival. Szerintem mégis csak jobb nem úgy bemenni az órára, hogy "Jaj, ezzel a paraszttal leszünk már megint", vagy hogy ha a diák mondjuk matekból nem ért valamit, és odamegy óra után a tanárhoz, megkéri, hogy magyarázza el még egyszer, legyen olyan kedves, akkor elég negatívan hat, ha egy "Az előbb magyaráztam el, ott a könyv, ezt nem érteni kell, hanem megtanulni!" választ kap a gyerek (megtörtént eset).

Nos, tudom, hogy elég hosszú lett, és kicsit talán keszekusza is az írásom, de ha elolvastad, azt őszintén köszönöm. A vallással kapcsolatos megjegyzéseimből pedig nem szeretném, ha vita alakulna ki. Úgy tudom, a véleményemet még szabadon elmondhatom.