Úgy érzem, eléggé lejárattam magam az új osztályom előtt. Szerintetek? 15/F
Tesi órán az volt a feladat, hogy néhány lépésenként meg kell fordulni, úgy kell átfutni a terem másik végébe. Ezzel még nem is lenne baj, de azzal már igen, hogy rajtam kívül senki nem esett el. Én is valószínűleg azért, mert nagyon tapadt a cipőm talpa. Másodszor (mert kétszer kellett futkosni) úgy voltam vele, hogy most nem fogok elesni, de még rosszabbra fordult, mert alig, hogy újra felálltam, megint elestem. Az óra után az osztályomból senki nem említette meg a dolgot, ezért 2 dologra tudok következtetni:
1. Elfelejtették, mert pillanatnyi bicc volt, és van jobb dolguk is, mint hogy velem foglalkozzanak, vagy
2. Elkönyveltek magukban béna baleknak.
Ti melyiket tennétek az osztályom helyében, vagy melyikre gondolnátok az én helyemben?
szia. 14/l vagyok. golya;)
en sportolok kb 8-10 eve. es ezt tudjak is az uj osztalytarsaim...
hat en az elso tesioran akkorat nyaltam...!!! :D
kinevetett mindenki..en is magam.. poenkodtunk rajta par napig aztan ennyi.. majd 4 ev mulva jo kis emlek lesz:)
emiatt szerintem senki nem konyvelt el annak ami nem vagy:)
Huhh, nekem több ilyen is volt. Egyszer ráültem a padokra felpakolt székekre, és valahogy szétcsúsztak alattam a padok, ezért székestük nyaltam egyett, minden rámesett, az egész osztály először megijedt, majd mikor látták, hogy nem lett bajom, röhögött.
Volt egy olyan is, hogy hintáztam a széken, és egyszer csak kettétört alattam fémvázastul, ezen mindenki röhögött, mert vasággyal kb 40 kiló lehettem akkoriban.
A következő, hogy siettem be a terembe, és élesen vettem a padok közti kanyart, iszonyatosat tanyáltam, beestem a padok közé.
És persze ott volt az eset, amikor a felmosott folyosón rohantam ebédelni, zuhantam egyet, és még vagy 4 métert szánkáztam is a szappanos felmosóvízen.
Én összességében, akkor nagyon cikinek éreztem ezeket, de mind kb 1 percig volt téma, ma már csak röhögök rajta én is, más is, nem néztek emiatt bénának, nagyon sok minden másban iszonyat jó voltam, sportoltam kiváló eredménnyel, tanultam kiváló eredménnyel, senki nem gondolta, hogy pár baki miatt én lennék a legbénább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!