Hogy kéne ebben az esetben reagálni?
Sziasztok! Nem tudom jó kategóriába írom-e a kérdést.
Van egy osztálytársam, igazából így barátok is vagyunk. Nem olyan régóta ismerjük egymást, kb. fél éve. Így az utóbbi hónapokban lettünk jóba. Mostanában gyakran olyan megjegyzéseket tesz, hogy kiugrik az ablakon, vagy felakasztja magát. Nem tudom, ezekre hogy kéne reagálni, egyáltalán mennyire kéne komolyan venni ezt. Nyilván ilyenkor lereagálom, hogy ne tegye meg, nem szabad, és ne gondoljon ilyenre, de nem tudom, ez mennyire jó reakció.
Gyakran mondja is, hogy pánikrohamot kapott, vagy kap, és akkor elkezdi magát szándékosan rángatni lábát, kezét. Nem tudom, ezt hogy hívják, ezt, amit csinál, de sok ember szokta néha így, unalomból, vagy megszokásból csinálni. De ő ezt elég erősen és szándékosan csinálja.
Neki így az a problémája, hogy elhunyt egy nagyszülője még 6 évvel ezelőtt, és így ezért van néha ki. De én azt veszem észre, mintha szándékosan csinálná, állandóan ezzel foglalkozik, vagy azt a dátumot, mikor elhunyt a nagyszülője, magára írja, vagy kiírogatja random valahova, és így nem értem teljesen. Nekem is meghaltak a nagyszüleim, és így el tudtam őket engedni. Nyilván más mindenkinek az, hogy mit, hogyan, és mennyi idő alatt dolgoz fel, de ő szándékosan belelovagolja magát ebbe, és akkor azt mondja, ezért kap pánikrohamot, meg ilyenek. Illetve ilyen sírós képeket rak ki néha történetbe.
Nekem is vannak problémáim, meg nekem is voltak ilyen fura, suicid jellegű gondolataim, de sose hireszteltem így el, meg nem rángatóztam szándékosan, hogy mindenki rám figyeljen. Én azt gondolom, a pánikroham nem ilyen, ahogy ő azt előadja, és így rájátszik a dolgokra, és bocsánat, ha rosszul gondolom, de így nem tudom őt hova tenni, vagy így hogy reagáljak ilyen helyzetekre. Nyilván érdeklődök, mi történt, stb., de nem tudom, mit kéne tennem. Nekem is voltak, mint mondtam, hasonló problémáim, de én így nem teszem ezt másoknak nyilvánvalóvá.
Remélem, tud valaki segíteni, és nem félvállról veszem a problémáit, csak nekem kicsit fura az osztálytársam.
válasza: válasza: válasza:Sajnálattal olvasom amit írsz, ez tényleg elég nehéz, nehezen kezelhető helyzet. Nem értek egyet #1-el, ezt nem szabad félvállról venni.
A látott viselkedés két dolgot jelenthet: vagy valóban szuicid hajlamú az osztálytársad (ez a rosszabbik verzió), vagy figyelemre, elfogadásra van szüksége, és ez a választott eszköze.
Egyik sem jól hangzó opció, és mindkettő mögött mélységes szenvedés van. Ezt a "depit" ő nem eljátssza, ő valóban szenved. Hogy ez krónikus gyász-e, vagy valami több is van a háttérben, ennyiből nem lehet megmondani.
De nem is kell.
Egyébként pedig nyilván NEM a Te feladatod "kikúrálni" őt. Amit tehetsz, az az, ha empátiával és főként sok-sok türelemmel, nyitottan fordulsz felé.
Ha ez részedről oké, és van lehetőséged rá, beszélgessetek erről. Megmondhatod neki, hogy nagyon szívesen meghallgatod, nyugodtan mondja el, mi bántja, viszont mivel nem vagy szakember, "okosságokat" nem tudsz mondani.
Javasolhatod, hogy beszéljen mondjuk az iskolapszichológussal erről (tán ez a legkézenfekvőbb opciü), esetleg vegye/vegyék fel a szüleivel a kapcsolatot szakpszichológussal, netántán pszichiáterrel.
Ha valaki panaszkodik nekünk, sokszor érezzük a nyomást, hogy valami frankót mondjunk.
Nem kell!
A legtöbb esetben NEM ez az elvárás a panaszkodó féltől, hanem pusztán annyi, hogy elmondhassa (ún. ventillálhasson) valakinek, mi bántja.
Ami fontos, hogy ne ítélkezz, ne kérdőjelezd meg az érzéseit! ("Ez hülyeség, ne foglalkozz vele, lépjél már túl rajta" és hasonlók - ezzel az érzéseit kérdőjelezed meg, amikről nem tehet).
válasza:"Hogy kéne ebben az esetben reagálni?"
Röviden akartam válaszolni, de muszáj hosszabban is belemenni.
A rövid válaszom, hogy leülni, és meghallgatni. Felgyűlt benne a sok szar, empátiára és támogatásra vágyik. A híd szélén álldogáló öngyilkoshoz a hivatásos tárgyaló indító kérdése: "mi történt?". Ilyenkor ha empatikusan végighallgatják, megnyugszik, és összeszedi magát.
Azért kell hosszabban is válaszolnom, mert ennek vannak kockázatai is. Ő egy éhező, csak nem fizikai, hanem lelki táplálékra éhezik. Ha megkínálod a lelki kiflid felével, az szép gesztus, de nem biztos, hogy neki elég. Ugyanakkor, ha csak tőled kap enni, benne van a pakliban, hogy foggal-körömmel beléd kapaszkodik. Ezt meg nem biztos, hogy te egymagad elbírod.
Ráadásul ez gyorsan el tud fajulni akár odáig is, hogy az öngyilkossági gondolataival személyesen téged zsaroljon, mert nem bírod a bűntudatot, hogy mi van, ha tényleg megteszi.
Ezzel nem azt mondom, hogy ne hallgasd meg, csak hogy olyan ajtót nyiss ki, amit meg tudsz tartani és be tudsz csukni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!