Hogy vettétek észre h kedvel titeket a tanárotok? H a tanar "kedvence" vagy? Ha volt veletek ilyen ti hogy éltétek meg?

Nem vettem észre. Zseniálisan leplezte. Sohasem gondoltam volna, hogy kedvel engem, semmi jelét nem mutatta ennek. Az meg pláne meg sem fordult a fejemben, hogy én vagyok a kedvence. És ettől volt tökéletes. Emberileg és "tanárilag", szakmailag is.

Sőt, 4+1 éven keresztül nekem volt a legtöbb nézeteltérésem, vitám vele. Mindig én álltam ki az egész osztályért vele szemben, ha úgy véltük, hogy igazságtalan velünk szemben. A többiek nem voltak elég bátrak, hogy szembeszálljanak egy erős, keménykezű osztályfőnökkel. Nekem volt a legnagyobb szám.

Érettségi után mondta el (nem is közvetlenül nekem, hanem az osztálytársaimnak, akiktől utólag visszahallottam), hogy én voltam a kedvenc diákja, mert látta, hogy helyén van a szívem és mindig kiállok a gyengébbek mellett, akár még vele szemben is. Nagyon jól estek a szavai, még ha nem is nekem mondta el őket közvetlenül.

Sokszor voltam tanár kedvence, pedig semmi különöset nem csináltam; mindig becsülettel kész volt a házim (és többekkel ellentétben nem a mosdóban, vagy az öltözőben írtam meg), készültem órákra, a számonkérésekre, figyeltem órákon, sosem volt gond a magatartásommal, vagy szorgalmammal. A kedvenc óráimon pluszban aktív is voltam.

Volt olyan tanárom, akinél feltűnő volt, hogy kedvence voltam, vagy legalábbis nekem az volt; kedvesebben és/vagy mosolygósabban köszönt, mint a többieknek, de a legszembeötlőbb az volt, amikor, ha valaki nem tudta a kérdésére a választ, reflexből engem szólított fel. De olyan stílusban, hogy érezhető volt, hogy "ő biztos tudja, nem fog csalódást okozni". Akadt olyan tanárom is, aki viszont engem választott meg, még messze általánosban, házi feladat és felszerelés felelősnek, és minden óra előtt nekem kellett ezeket ellenőriznem a többieknél, meg magamnál, aztán jelentenem a tanárnak.

Túlnyomó többségben szigorú tanárok kedvence voltam, akik viszont még nagyobb elvárásokkal voltak felém, mint a többiek felé. Nem volt mindig egyszerű, de mégis a mai napig hálás vagyok ezért a mentalitásukért, mert tényleg sokat löktek rajtam, és segítettek abban, hogy többet ki tudjak magamból hozni. Mert amúgy baromi jó érzés volt a kis szeretethiányos fejemnek, de volt benne stressz is, hogy ne okozzak nekik csalódást.