Más is érzett így?

Tanárokhoz szól a kérdésem, amit soha nem mernék névvel kitenni.

Szóval, 3 éve végeztem és dolgozom ugyanazon a helyen. Probléma több is van. Egyrészt sokszor még mindig nem vagyok biztos magamban. Ezt persze nem mutatom, de sokszor délután gondolkodom rajta, hogy pl. be kellett volna írni/ nem kellett volna beírni. Ehhez hasonlók. Néha szükségem van segítségre, de az idősebb kollégák csak lehúznak egy ideje. Az elején aranyosak voltak, már nagyon nem. Rámtolnak feladatokat, ami nem is az én dolgom. Kérdezek valamit, végig se hallgatják. Ezt annyira utálom. Mondok egy példát. Beadott papír,mutatom a kollégámnak, hogy szerintem ez a papír önmagában nem elég. Megszólítom: Xy, figyelj ez így elég le...? Ő: ezt tedd el, ez a tiéd!!! Én: tudom, de szerintem kéne még... Ő: ez a tiéd!!! Ezt el kell tenni. Én: igen, csak egy kérdés...

És kezd mással beszélni. Ez egy sztori, de ez konkrétan rendszeres.

Aztán arról még nem is beszéltem, hogy rendszeresen beszólogatnak. Az egyik azzal nem hagy élni, hogy nem vagyok olyan profi mint ő (42 éve tanít, nyugdíjból jött vissza). A másik azért szól be, mert kaptam egy pénzzel járó lehetőséget vele együtt/engem is jelentkeztettek a továbbképzésre vele együtt...

Rendszeres beszólást kapok, hogy "a diákoknak nem vagyok az anyja". Nem is szeretnék az lenni, csak ha beteg, szomorú akkor azért mégis csak kicsit istápolom, ameddig a valóságos anyja meg nem érkezik érte.

Egyik ismerősöm azt mondta hogy ez minden iskolában ilyen

Remélem hogy nem...