Gimis lányok régebben férfitanárokba tényleg voltak szerelmesek?

Van ilyen, de az nem szerelem.

Inkább egyféle sérült, túltolt rajongás.

Zavart, bizonytalan, elhanyagolt, éretlen, figyelem-és szeretetéhes gyerekek fejében a szülőhiány és a hormonbumm összekeveredik, ezért egy potenciális szülőpótlékot, - bár az sem egészséges, hogy valaki az apahiányát egy tanárral igyekszik betömni, mert úgyse lesz az apja, nem kompenzálhatja azért, amit az eredeti elb.szott - tekintélyfigurát nem tudnak leválasztani az egyéb vágyaikról, egy túlidealizált partnerképről. Annyira üresek és kiéhezettek érzelmileg, hogy egyetlen szuper-emberrel akarják betölteni az összes kapcsolati igényüket, meggyógyíttatni az összes mentális sérülésüket.

Nem a konkrét embert látják, hanem létrehoznak egy bálványt, akiben egyesül a távolságtartó, szeretetmegvonó szülő nagysága és elérhetetlensége, illetve a szokásos tinibálványok (hírességek, kitalált karakterek) elérhetetlensége. Így ez a "szerelem" nem is a tanárról szól, hanem csak a diák hiányairól és igényeiről, amit a fejében megél, annak semmi köze a valósághoz.

Ha a tanár kapható rá, hogy kihasználja a helyzetet, akkor teljesen kiszolgáltatják magukat, és belebugyolálják magukat egy minden szempontból toxikus és etikátlan kapcsolatba, de hízik a kis lelkük, mert végre APA és ROBERT DOWNEY JR is szereti és "komolyan veszi" őket egy személyben, "méltóvá váltak hozzá".

Ha a tanár nem egy perverz gyökér, akkor pedig a bálvány elutasítja őket, ami egyrészt megadja az ismerősség biztonságát, másrészt arra kényszeríti őket, hogy az összes keserűségüket és megfelelési kényszerüket egy emberre összpontosítsák. Ő lesz a nagybetűs CÉL, aminek az elérésén áll vagy bukik, hogy ők szerethetőek vagy értékesek-e. Ez ugyancsak toxikus, és ugyancsak sérülnek vele, mert újra és újra ugyanazoknak a köröknek a futására kényszerítik magukat a kis mókuskerekükben, HÁTHA legközelebb megszerezhetik a bálványt. És minden kudarctól még jobban összetörnek, mert annak a megerősítéseként értelmezik, hogy nem értékesek, hogy nem fogja őket szeretni senki, hogy baj van velük. És tényleg van velük baj, de nem azért, amiért hiszik, hanem emiatt a hülye projektálós keringő miatt. De csinálják tovább, mert ez még mindig jobb, mint szembenézni a valósággal. Azt a rengeteg bizonytalansággal és lelki sérüléssel, ami az üzemanyagot biztosítja ahhoz, hogy újra és újra keresztesháborút vívjanak ezért képzelt szerelemért, és azt, hogy a bálvány közel sem olyan mennyei entitás, mint ahogy hiszik.

Csupa önbecsapás és pszichológiai katyvasz.

Ha belegondolsz,

1. általában a jóvágású, egyetemről szalajtott vagy fiatal tanárok iránt éreztek többet a lányok nem pedig a sörhasú ötvenes éveiben járó Jóska bácsi iránt.

2. a többet érezni nem egy beteges megszállotság volt, hanem csak egy szimpla vonzalom, kb mindenkinek van egy ilyen osztálytárs, színész, énekes vagy más fiú/férfi az életében aki tetszik neki, de nem akarja meghódítani

3. azt, hogy valaki otthon fantáziál a tanáráról vagy kicsit a közelében nyüzsög, nem kell összekevrni azzal, amikor valaki olyan megszállott, hogy már a határokat lépi át, pl kilesi mi a címe és bemegy a lépcsőházba, na az már tényleg beteges.

+ Azért most sincs akkora szakadék tanár és diák között. Ha belegondolsz, mindenkinek van kedvenc tanára akiben jobban megbízik vagy akitől fáj ha nem kap elég figyelmet.