Diákok, ti felháborodnátok, ha ezt tenné a tanár, vagy jogosnak tartanátok?
Elfogadnám. Ennél kevesebbért is basztak meg, teljesen jogosan. Én már végzett egyetemista vagyok, a munkám során is csomó olyan helyzet van, ahol nem érdekel senkit, hogy tudom-e a kulcsszavakat, amíg nem tudom tartani a formai követelményeket. A való életben sem lehet eljátszani mindenhol, mindig a "körülbelül tudom" kártyát.
Ráadásul nálunk például államvizsgán pont ilyen miatt buktattak. Architektúrákból kellett felelni, azok fejlődéséből egész konkrétan. Teljesen mindegy volt, hogy felsoroltad tételesen, hogy mi változott az adott családban az évek során. Meg kellett indokolni, hogy miért az és miért úgy, miért rekedt meg az egyik tulajdonság fejlődése, miért lett cél egy másik... Ha nem tudod, nyilvánvalóan hiányzik az ok-okozat. Az meg senkit sem érdekelt, hogy mire gondolt a költő, ez nem verselemzés, ez műszaki informatika, ahogy az oktatónk fogalmazott.
Sok diák sajnos nem képes felmérni, hogy miért fontos valami adott esetben.
Például engem is értek olyan vádak, hogy egy rosszul húzott vonal miatt hagytam megbuknk valakit, pedig tudta, mekkora szemét alak vagyok (egyetemen tanítottam).
Na jó, de ha az az egy vonal azt eredményezte, hogy az illető ÉS kapu helyett VAGY kaput rajzolt és eszerint is számolt, mi a jó édes anyámra adjak pontot? :D
Ahhoz tudás is kell, hogy az ember reálisan felmérje, miben lehet rugalmas és miben nem.
Elfogadnám, mert teljesen jogos. Nem oldottad meg a feladatot.
Tegyük fel, egy étteremben mondod, hogy kérsz egy desszertet, legyen mondjuk somlói galuska.
Erre kihoznak neked egy desszertet, ami gesztenyepüré. Desszert volt. Kvára nem az, amit kértél.
Elfogadnád és kifizetnéd?
"Tegyük fel, egy étteremben mondod, hogy kérsz egy desszertet, legyen mondjuk somlói galuska.
Erre kihoznak neked egy desszertet, ami gesztenyepüré. Desszert volt. Kvára nem az, amit kértél.
Elfogadnád és kifizetnéd?"
Nem, de a pincért sem fogják kirúgni vagy elvenni az aznapi bérét emiatt. Szólsz, és kihozza helyesen a rendelést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!