Titeket is bullyingoltak,ti hogy éltétek túl, hogyan oldódott meg,ha iskolában történt kihat esetleg még most is rátok miután elballagtatok?

Áltlaános iskolában előfordult,de ahogy eljöttem onnan meg is szűnt ugye!

Nyilván akkor még 1+2 évig hatással volt rám,de túl léptem rajta!

Zaklatás,csúfolodás kb ez a magyar megfelelője.

Én nem léptem túl rajta. Első osztályos korom óta csúfóltak középsuli végéig. Nem voltam kiközösítve voltak "barátaim",de mégis csúfóltak,mert nem voltam/vagyok szép. Otthon sem volt minden rendben tehát nem tudtam hova menekülni érzelmileg. Pánikbeteg,depressziós,szociális fóbiás és borderline lettem. Évek óta járok terápiára gyógyszereket is szedtem,de nem túl hatásos, sajnos ezen nem fogok már valószínűleg túllendülni,de a legrosszabb az,hogy akik miatt ide kerültem ők boldogan élik az életüket.🙃

Nincs magyar szó rá, ez mára okkal szakkifejezés. Nem, a bántalmazás nem fedi és a gúnyolás sem.

Egyébként igen, annak idején sokat basztattak engem is, válogatott módszerekkel. Volt, hogy iskolát váltottam miatta, volt, hogy csak elmúlt, volt, hogy visszavágtam, csak akkor még esetlen voltam és kellően magányos.

Aztán eltelt pár év nélküle, gimnazista éveim vége felé nem volt benne részem. Túlzás azt mondani, hogy elfelejtettem, hogy milyen, de le tudtam vetkőzni magamról a terhét annyira, hogy értékes, dolgokra érdemes embernek tartsam magam. Megtanultam beilleszkedni, barátkozni, lett egy szociális védőhálóm. Ez szerintem egy lényeges pont.

Aztán elkerültem egyetemre, ezzel kb. párhuzamosan munkába álltam. És az új közegben ismét találkoztam olyan arcokkal, akik hasonló jegyeket hordoztak, mint a bántalmazóim. És vagy másra álltak rá vagy az én határaimat próbálták feszegetni.

Volt 10 évem a témában, azt hiszed, nem vettem észre felnőtt fejjel a mintázatot? A különbség az volt, hogy ezúttal nem hagytam magam, csak szimplán felbaszott, hogy ilyen nyomorultak uralják a közösséget bizonyos helyeken, mert nekik a legnagyobb a pofájuk. A megoldás egyszerűnek hangzik: kell valaki helyettük, akinek mégnagyobb a pofája. Vagy barátok leszünk, vagy kuss lesz, win-win.

Igen, hatással van a múlt a jelenemre, sosem felejtem el azokat a szavakat, amikkel gúnyoltak, a nézéseket, a súgdolózást, a szarkavarási és kiutálási stratégiákat. Csak most már én voltam a fő f*szfej, ha valaki be akart szállni a buliba. Ismerem a módszereiket, ismerem a stílusukat, pontosan tudom, milyen undorító taktikáik vannak és vagy csírájában fojtottam el a megmozdulást vagy a saját módszereikkel tiprom el őket.

Emlékszem, gólya voltam a második képzésemen, mikor pár felsőbbéves rám szállt. Akkor volt az első alkalom, hogy meguntam végleg, hogy én vagyok az áldozat. Úgy kezdődött, hogy kértem tőlük infót az egyik tárgyról, ők meg azt hitték, hogy vicces lesz rébuszokban beszélni, pont úgy, mint mikor a gólyatábor kapcsán húzták az agyunkat. De ez már nem a gólyatábor volt. December volt, untuk a "majd meglátjátok" és az egymás között belsős poénokon (és rajtunk, amiért nem értjük) nevetgélős műsort. Én meg beszóltam nekik, hogy jó, hát ha hasznavehetetlenek vagytok, akkor mondjátok azt, megoldjuk magunk is. Ez volt a kiindulási konfliktus. Szerencsétlenek fél éven keresztül pedáloztak azért, hogy úgy tűnjön, szükség van rájuk, de nem volt. Mindenáron rám akarták bizonyítani azt is, amit nem csináltam meg azt is, hogy nem tudok nélkülük boldogulni. Nem vall magas intelligenciára ezt gondolni egy olyan helyen, ahol mindenki magának tanul és jegyzetel, de rendben, ezek az emberek sosem az okos fajta. Ők előre nyalnak, hátra taposnak, ez az előrehaladási stratégiájuk. Voltam én csicska, f*sszopó meg minden nekik a hátam mögött. Akkor röhögtem a legnagyobbat, mikor megkérdeztem az évfolyamcsoportban a saját évfolyamtársaimtól, akiknek jól sikerült az egyik vizsga, hogy miből tanultak. Természetesen jött a rakétacsapat beugatni, hogy ne ezt kérdezgessem, hanem húzzak tanulni, szükségem lesz rá, mert ez szórótárgy. Először nem foglalkoztam vele, kedvesen válaszoltam annyit, hogy köszi, de megajánlott jegyem van a tárgyból, más miatt érdekelt a dolog. Aztán szép lassan megjelentek az évfolyamtársaim kommentjei, hogy az én jegyzetemből tanultak és köszönik a segítséget. Na, mikor elegen lettünk, akkor küldtem el a qrva anyjába ezt az embert és az udvartartását mindenki előtt, beszámolva a többieknek arról, hogy mi is az, amit itt látnak. Mellékelve azt a megjegyzését, ami a kiindulási konfliktus volt, és beszúrva alá, hogy itt ő az, akinek el kellene innen takarodni végre, mert mint mondtam 3 hónapja, nincs rá szükségünk, amíg nem viselkedik normálisan. Ellenkező esetben várjuk szeretettel. És beállt mögém mindenki. Egyszer végre mögém.

Ez volt az első fordulópont, amikor azt éreztem, hogy vége, a való életben én vagyok a nagy hal, nem az ilyen fingosok.

A munkahelyemen védtem már meg kollégát a bántalmazástól, mondtam már fel fokozódó bántalmazás miatt és rúgattam ki egyúttal másik két kollégát is ("véletlenül" továbbítottam a főnökömnek azt az e-mail láncolatot, amiben szórakoztak velem, "véletlenül bevettem abba a teams beszélgetésbe a menedzsert, ahol kollégám a munkavégzést akadályozva kért számon dolgokról, amik nem az ő felelősségi köre (ekézve benne a menedzsmentet, aki helyett saajnos neki kell dolgoznia), aztán kinyomtattam a felmondólevelem és bekopogtam a főnökömhöz azzal, hogy nekem befogadóbb és békésebb munkakörnyezetre van szükségem a hatékony munkavégzéshez és ennek részemről itt a mellékeltek miatt vége).

Megmondtam előtte nekik is, miután röhögtem egy jót az új gúnynevemen, amit rám aggattak és örültem a felfedezésnek, hogy ismét elkezdődött a buli ezzel a gyerekes lépéssel, hogy 10 évig tűrtem ezt a hülyeséget, remélem nem gondolja senki, hogy egy percig is fogom tolerálni felnőtt koromban is ezt a dedót. Van tapasztalatom (nemcsak a szakmámban), ha nem akarnak bántalmazottak lenni, ne legyenek bántalmazók. Úgy látszik, szerettek volna mégis bántalmazottak lenni. Innentől nem az én problémám.

Lehet, hogy nem dolgoztam fel teljesen a történteket, de kétségtelenül előnyömre fordítottam. Az ilyen embereknek az a fő működési dinamikája, mint a keselyűknek: csoportban tanyáznak és akkor csapnak le, mikor a legyengült áldozat egyedül van. Amint más is ott van, úgy tesznek, mintha ők nem ilyenek lennének vagy mintha az áldozat kiérdemelte volna. Amint kintről valakit bevonsz a buliba vagy beszállsz te magad, már nem akkora a pofájuk. Akkor a legszebb az arcuk, mikor előttük hivatkozol úgy magadra, ahogy a hátad mögött hívnak és röhögsz egy nagyot mellé a többiekkel.

Ebrudaljátok ki az ilyen senkiket az életetekből, a munkahelyetekről, minden közösségből, hadd mérgezzék a saját köreiket, ne mást kísérjenek el egy életen át ezzel a szar érzéssel. Aki a pártjukat fogja, az is mehet velük a levesbe.

Engem gimiben páran azért találtak meg, mert a többiekhez képest csendesebb, halkszavúbb voltam, ami bár eleinte zavart, egy ponton már nem is érdekelt. Nem szerettem volna azért megváltozni, hogy ők is elfogadjanak.

Viszont, amin nehezebb volt túllendülnöm: nyelvórán, a csoport, amibe kerültem, tele volt olyanokkal, akik alapból kéttanos általánosból jöttek, ergo sokkal jobban beszélték a nyelvet. A probléma viszont az volt, hogy pár srác keményen lenézett mindenkit, aki nem tudott minimum annyira jól, mint ők. Szinte állandóan kiröhögtek minket, kifiguráztak és teljesen lerombolták az önbizalmunk. Mi meg hagytuk... Vagyis, akkoriban azt hittem, hogy csak rám hatott ennyire rosszul, de a ballagási banketten, illetve azután is, kiderült, hogy valójában nagyon sokan voltunk így. Az a szomorú, hogy a főkolompos egy befolyásos családból származott, így egyrészt emiatt nem szóltak rá sosem, másrészt, nem bírtak vele a tanárok..

Nehezen tudtam tudatosítani magamban, hogy semmi baj nincsen az angolommal, mert annyira belém ivódott a reakciójuk. Viszont, bár nem verseny, azért jó érzés volt látni rajtuk a döbbenetet, amikor meghallották, hogy előttük lett meg a C1-em :D Azóta leérettségiztem, szerencsére ugye kikerültem abból a lehúzó közegből és sok nagyon pozitív visszajelzést kaptam a nyelvtudásomra, kommunikációs készségemre, ami végérvényesen segített abban, hogy túltegyem magam azokon a srácokon.

Igen, engem is bullyingoltak.

Az a legnagyobb baj, hogy a többieknek a zaklatóm nagyon édes, ártatlan, hízelgő embernek mutatja magát, és mindenki szereti őt. Ha elmondanám valakinek, el sem hinnék róla, hogy ezeket tette velem. Nem vagyok annyira jó tornából, ezért tornaórákon mindig csúfolt engem, akár a többiek előtt, és hazugságokat talált ki rólam. Még kicsik voltunk, amikor labdáztunk, és próbáltam én is csinálni valamit, nem csak álldogálni a pálya szélén. Véletlenül egymásba akadtunk, és elestünk mind a ketten. Bocsánatot kértem nem is egyszer, de lényegében ő is hibás volt és nem kért tőlem bocsánatot. A többiek látták és mind odamentek hozzá, hogy jól van-e. Az óra végén elkezdett sírni, hogy én direkt kiakasztottam és valami csúnyát mondtam rá, pedig én nem beszéltem csúnyán, egy csúnya szót sem mondtam addig életemben. De persze hogy mind neki hittek, aztán már nem emlékszem hogy mi történt.

Ugyanaz a személy rossz matekból, ezért tőlem az előző években nagyon gyakran kért segítséget belőle Messengeren. Én mindig segítettem neki, sohasem mondtam nemet. Általában ez 1-2, de volt hogy több óráig is eltartott. Néha megköszönte, de az iskolában hozzám sem szólt. Persze voltak kivételek, amikor elkérte tőlem a házimat. Oda is szoktam adni neki, mert egy kicsit félek tőle, ugyanis befolyása van fölöttem. Bármit is mondana rólam, mindenki elhinné. Most megint rosszul jártam, mert az egyik tanárom beíratott egy csapatversenyre, és az a személy az egyik csapattársam. Amikor hozzámszól, gúnyosan beszél velem, és olyan arcokat vág, mintha egy undorító szörnyszülött lennék. A többieknek persze ez fel sem tűnik. A fő ok, amiért csúfol, az a karom, ezért nem hordok rövid ujjú pólókat, és nyáron sülök meg, de egyszerűen nem merek.

Nem ő az egyetlen, aki a karom miatt csúfolt. Még más emberek az osztályból, sőt idegenek is megszólítottak az utcán. Ki sem szoktam járni nagyon a házból, és nem sok barátom van, de akik vannak, azok mindig elfoglaltak.

Egy régi osztálytársam rengeteg hazugságot hordott össze-vissza rólam. Nagyon jó barátok voltunk, mindenhova együtt jártunk, nem túl gyakran volt konfliktus köztünk. Aztán megváltozott. Nem részletezném, de nem jó értelemben változott meg. Az egyik rokonomtól megtudtam, hogy azt mondta az édesanyjának, hogy én verem őt. Aztán az a rokonom megmondta a magáét neki, de ez akkor is rosszul esett. Aztán még ki tudja hogy miket talált ki rólam a hátam mögött...

Legutolsósorban egy nálam kicsivel idősebb személy mondhatni a szolgájaként kezelt engem 5 évesen. Azt hazudta, hogy hogyha nem csinálom meg azt amit mond, akkor éjjel rámküldi a manót, ami levágja a hajamat. Én persze a gyerekfejemmel elhittem neki, és mindent meg kellett tegyek, amit mondott. Szerencsére nem találkoztunk gyakran, s így aztán egy idő múlva elfelejtődött. Később ő lopott is tőlem, nem csak egyszer. Az osztálytársainak mindenfélét mondott rólam, és még egy csúfnevet is kitaláltak nekem. Szerintem azt hitték hogy nem tudok róla, de egyszer meghallottam amikor kibeszéltek.

Ennyi lenne, és igen, most is kihat nagy mértékben az életemre.