Mi volt az a könyv iskolás korodban, ami kötelező olvasmány volt, és el is akartad olvasni, de nem jutottál a végéig?
Egri csillagok.
6.-as korban ilyen nehéz szövegű olvasmány minek? Az első 10-20 oldalt bírtam elolvasni. Egyébként vontatott, legalábbis az eleje.
Viszont a Pál utcai fiúkat nagyon szerettem.
Az ált. sulisokat mindet elolvastam, szerencsére sem a Kőszívű sem a Légy jó nem volt kötelező nekünk. Nagyon szerettem olvasni, a nyári szünetekben gyakorlatilag csak ezt csináltam, sokszor reggeltől estig, éppen csak kajálni tettem le a könyvet. Ráadásul általában klasszikusokat és ifjúsági irodalmat olvastam, nem feltétlenül ponyvát. Ehhez képest a középiskolai kötelezők közül jópár kifogott rajtam. A nyelvezet régiessége kevésbé zavart, azt más könyveknél megszoktam, a dög unalom meg a nyomasztó hangulat annál inkább. Komolyan, mintha szándékosan a legunalmasabb, legdepresszívebb könyveket adták volna fel.
Amit emlékeim szerint nem olvastam végig: Anna Karenina- ez nem tetszett. Illiász, Odüsszeia, Szigeti veszedelem, Bánk Bán - marha hosszú, nehezen érthető versbe szedve. Mondjuk a Bánk Bánt legalább megnéztük színházi előadásban, úgy érthetőbb. Mester és Margarita - ez szerintem is egy követhetetlen depresszív valami. Édes Anna, Tóték mindkét mű kb. arra jó, hogy az élettől is elmenjen a kedvem.
Rómeó és Júlia
- ezt tényleg szerettem volna elolvasni, de nem ment. Később, felnőttként igen.
Egyebek, amiket nem olvstam (végig), nem is érdekeltek.
Kertész Imre - Sorstalanság
Nagyon nehezen haladtam vele, pedig tényleg el akartam olvasni, de olyan nyögvenyelősen haladtam vele... pedig alapból szeretek olvasni. Végül a feléig jutottam, utána abbahagytam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!