Ha 3masokat szerzek sok tantargybol, pl:matek, kemia, fizika akkor felvehetnek még vmi jo iskolaba?
Esetleg felvehetnek.
És utána mit fogsz csinálni?
Ha ugyanazt, mint előtte, akkor 1-2 jeggyel rontani fogsz mindenből.
Ez így jó neked?
Elfelejthetnénk, hogy mindenből jónak kell lenni. Nem kell. Abból kell, ami fontos a továbbtanulás, szakmaválasztás szempontból. Nem lesz mindenki professzor.
Általánosban 4-es 5-ös között voltam, szakközépbe mentem tovább, nem akartam gimibe, valami szakirányba el akartam indulni, mert túl sok dolog érdekelt, egy gimivel nem lettem volna előrébb. Tanulmányi versennyel vettek fel, nem kellett felvételiznem. Középiskolában rontottam 3-as és 4-es közé, mondjuk ott volt pár problémás tanárom, akik nem álltak a helyzet magaslatán (pedagógusgyerek vagyok, nem szoktam szidni a tanárokat), 2-t el is küldtek, mert főtantárgyakat tanítottak, jött két jobb tanár, utána egyből jobb lett mindenkinek az eredménye. Az érettségim kitűnő lett.
Az informatika tanárom javasolta, hogy ebbe az irányba lenne jó továbbmennem, mert látott bennem lehetőséget ezen a területen. Felvettek, 11,5 éves a diplomám, és ebben dolgozom. Nem egyformán tanultam mindent, ami fontosabb volt, arra jobban koncentráltam, a többire kevesebb energiát szántam. Nem volt rossz így. Ha tanácsolhatnék valamit akkori énemnek, csak annyi lenne, hogy stresszeljek kevesebbet az eredmények miatt. Sokáig nehezen kezeltem a vizsgadrukkot, igazán főiskolán tanultam meg, hogy ha valami nem sikerül jól, az még nem tragédia, és hogy hogyan priorizáljak, mert nem megy minden egyszerre.
Aki nem "büfészakra" szeretne menni, annak nyilván azokra a tárgyakra kell ráfeküdnie, ami álmai egyetemére kell.
Aki pl fizikával vagy biológia-kémiával szeretne foglalkozni, ezekből érettségizik, attól nyílván nem várják el, hogy legyen ötös vagy négyes a többi tárgyból, akár duplázással is bejuthat az egyetemére.
A későbbiekben is; ha lemegyek a háziorvoshoz, azt várom tőle, hogy diagnosztizáljon és legyen képes olyan gyógyszert felírni, amitől jobban leszek, vagy küldjön tovább oda, ahova kell és nem érdekel, hogy tudja-e ki írta az Egri csillagokat vagy, ha ügyvédhez fordulok, azt várom el, hogy jogi segítséget nyújtson és nem érdekel, hogy tudja-e mi az a Doppler-effektus, a könyvelőtől nem várom el, hogy legyen képes 2,0 m távolságra ugrani helyből vagy hogy tudja, kihez köthető a Diótörő c. balett, az építészmérnöktől nem várom el, hogy tudja, mi a különbség aközött, hogy "Józsi kiolvasott egy könyvet" vagy "Józsi elolvasott egy könyvet", csőtörés esetén pedig nem kérdezem meg a vízvezeték szerelőt, hogy mivel kezdődött a II Világháború.
Ez így rendben is lenne.
Azonban, ha pl. a vízvezetékszerelő auratisztításra és jósnőre költi az összes pénzét, mert hülye az élethez, akkor nem fog tudni a szakmájában sem továbbfejlődni, tehát szerencsétlen kontár lesz.
EZÉRT aztán mindenkitől elvárható, hogy meglegyen az alapműveltsége.
Jelen esetben a háziorvosnak is olvasnia kellett valaha az Egri Csillagokat (és nem ellébecolni!),
az ügyvédnek fel kell fogni a doppler-effektus lényegét, még ha számolni nem is tud vele, a könyvelő nem árt, ha legalább egy métert tud ugrani, stb. stb.
Azért, hogy normális emberek legyenek.
A "büfészakozásról" pedig annyit, hogy:
Amikor szeretnél elmenni külföldre, de előtte megtanulnád a nyelvet és elmész a nyelviskolába, olyanok foglalkoznak veled, akik "büfészakra" jártak.
Amikor a gyereked elmegy gimibe, olyan tanárok tanítják magyarból, töriből, angolul, spanyolul, franciául, németül, oroszul, stb. akik "büfészakra" jártak.
Amikor le kell fordítanod egy szöveget vagy tolmácsra van szükséged, olyan ember fog segíteni, aki "büfészakra" járt.
Amikor lektorra lesz szükséged, olyan fog segíteni, aki "büfészakra" járt.
És még sorolhatnám.
Szóval attól, hogy valaki nem képes egy szívműtétet elvégezni, mert ő "csak büfészakra" járt, attól másban ugyanúgy hasznos segítséget tud nyújtani.
Ezek nem büfészakok.
Büfészak az, ahol szinte nem kell tanulni, és úgyis megvan az oklevél.
"Azonban, ha pl. a vízvezetékszerelő auratisztításra és jósnőre költi az összes pénzét, mert hülye az élethez, akkor nem fog tudni a szakmájában sem továbbfejlődni, tehát szerencsétlen kontár lesz."
Nem a gimnáziumi tantárgyak tesznek valakit alkalmassá arra, hogy el tudja dönteni, mire költse el a pénzét és nem attól lesz valaki életképtelen, hogy nem minden tárgyból lett négyes-ötös.
Nem értem, miért lemne életképtelen pl az az orvos, aki nem olvasta az Egri csillagokat és miért kéne úgy gondolnom ra, hogy oké, meggyógyított, de nem jártas az irodalomban és ezért ő egy csődtömeg.
Akkor lesz kontár, ha az orvosihoz szükséges tárgyakat puskázással tekesíti, attól nem lesz kontár, hogy nem olvasta el az Egri csillagokat.
Én pl nem emlékszem, hogy hogyan működik a rakéta, anno megtanultam, mert kellett fizikából, azóta elfelejtettem. Mégis el tudom végezni a munkámat, ki tudom fizetni a számláimat, tudok kaját venni, van tető a fejem felett, nem költök hülyeségekre és van családom meg vannak barátaim.
Pedig az állításod szerint én életképtelen vagyok, hiszen nincs meg az alaptzdásom fizikából.
Én leírtam az idegennyelvi szakot, ami történetesen nyelvtanárokat, tolmácsokat, stb képez.
Erre jött az a reakció, hogy büfészak.
Történetesen a történelmet, magyart, stb is a bölcsészettudományi karon oktatják, úgy ahogy a spanyolt, franciát, olaszt, stb.
És az idegennyelvi szakra visszatérve, hidd el, aki például spanyol főszakon van nem azért kap diplomát, mert egész nap semmit sem csinált, pont ellenkezőleg.
Amíg matek-fizikán értened kell, amit csinálsz, itt bemagolnod kell mindent, illetve kell, hogy érzéked legyen ahhoz, hogy hogyan kell fordítani, megírni egy elemzést, stb.
"az állításod szerint én életképtelen vagyok, hiszen nincs meg az alaptzdásom fizikából"
Nem, te egy demagóg vagy.
Mondjuk azt nem tudom, hogy mennyit pazarolsz azért, mert nincs elegendő tudásod. Ezt te sem tudod - pont azért, mert nincs elegendő tudásod hozzá.
Viszont én ALAP műveltségről beszéltem, ami kb. a gimnáziumi tudásnak felel meg (természetesen nem az egész, csak a lényege). Arról nem is beszélve, hogy aki jó eredménnyel elvégzett egy gimnáziumot, az megtanult tanulni ÉS gondolkodni is.
Aki végiglógta, az nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!