Küldjek az Anyanyelvi lektornak könyvet, miután nagyon, de nagyon megsértettem őt (bocsánat, nagyon hosszú lesz a leírás)(Főleg tanárok válaszát várom, mert az illető is egy tanár)?

Írtam egy regényt idegennyelven. Mielőtt befejeztem volna, szerettem volna tudni, hogy lesz-e egyáltalán ember, aki kijavítja. Nagyon sokáig kerestem segítséget, és, amikor már feladtam volna, ajánlottak valakit és megbeszéltük, hogy mivel nincs kész a regény, fejezetenként haladunk, átküldöm, amim van, kijavítja, majd a maradékot küldöm amint kész és kijavítja.

Egy nagyon kedves hölgy, aki, amikor a kijavította az első fejezetet, behívott engem egy Internetes meetingre és elmondta, hogy felveszi a kapcsolatot a külföldi ismerőseivel, mert olyan jónak érzi a könyvet, hogy nagy jövőt jósol neki és segít a terjesztésben.

Mivel a könyvvel komolyan foglalkozott, nagyon nagy reményeket fűzött hozzá, magasra feltettem magamnak a mércét, hogy ne csalódjon bennem, úgy gondoltam rá, mint valakire, akinek nagyon meg kell felelnem, ezért eléggé feszengős voltam.

Ő nagyon érdeklődött eziránt a könyv iránt meg így az írónő iránt, ezért bejelölt Facen, én őt Instán, visszajelölt és bekövette az írói oldalamat is és gyakran belájkolta, ha kitettem valamit a könyv folyamatával kapcsolatban.

Szépen haladtunk a fejezetekkel és az utolsóelőttire azt mondta, miután kijavította, hogy nem lett olyan jó, mint a többi, amit én drámaian reagáltam le, ezt egy kicsit furcsállta, de aztán rájött, hogy csak nagyon meg akartam neki felelni és elmagyarázta, hogy nem kell.

Megírtam újra a fejezetet, kijavította, azt mondta, hogy az eleje jó lett, de a vége nem, mire a fejezet végét újra megírtam és akkor már jó lett az egész fejezet.

Ez rengeteg munka volt neki így, konkrétan triplán végzett el egy fejezetnél egy munkát, és, bár jelezte, hogy ez a pimpongozás kicsit sok neki, de nem leteremtő stílusban, végig kedves volt.

Én nagyon hálás voltam neki és kértem egy találkozót vele élőben, hogy átadhassak neki egy ajándékot amivel köszönetet mondok neki. Örömmel mondott igent és látta a találkozón, hogy mennyire feszengek, ezért nagyon barátságosan beszélt velem és ettől ellazultam, megnyíltam és nagyon jót beszélgettünk.

Elmondta, hogy átnézi az egész regényt párszor, hogy biztos ne maradjon benne hiba, aztán majd összeülünk megint egy megbeszélésre (főleg azzal kapcsolatban, hogy kiadás után mi legyen a könyvvel, illetve, hogy mit adjunk még hozzá kiadás előtt).

A találkozó után édesanyám kórházba került és én nagyon meg voltam ijedve. Látogattam őt, de, ha nem voltam vele, akkor ideges voltam, hogy mi lesz vele és, ha ilyen helyzetben vagyok, mindig igyekszem lekötni a figyelmemet, ezért automatikusan a készülő könyvre kezdtem koncentrálni. Mindenféle ötletet találtam ki és ilyenkor írtam a lektornak, aki így heti 1-2 emailt kapott tőlem és nem értette, hogy miért keresem őt ennyiszer, amikor világosan megmondta, hogy a hónap végén elküldi a kész korrektúrát. Azt hitte, sürgetem őt és az elején kedvesen válaszolt minden levelemre, de a végén megmondta, hogy türelmet kér tőlem, mert sok dolga van a regényen kívül.

Akkor vettem lapot és utána bocsánatot kértem és megírtam neki, hogy miért voltam ilyen és nagyon megértően fogadta. Küldött nekem sorozatot az idegen nyelven, amin készült a könyv, hogy azzal lekössem a figyelmemet.

Utána volt egy meetingünk, elmondta az észrevételeit, majd megköszöntem a sorozatot és újból bocsánatot kértem és annyira jól kezelte, hogy nem tudom miért, de bevallottam neki, hogy egy időben annyira féltem, hogy mi lesz, ha elveszítem az édesanyámat, hogy megpróbáltam eldobni az életemet. Nem tudom miért, talán a lelkiismeret-furdalás miatt vagy, mert senkinek sem meséltem. Szegény lektor szó szerint majdnem sírva fakadt, elmondta, hogy ilyet nem tehetek magammal, én is elmondtam, hogy egoista dolog volt tőlem és azóta is furdal a lelkiismeret.

Másnap Facen felmentem egy oldalra, amit a lektor is követett és ott láttam, hogy eltűnt onnan a lektor mint követő. Azt hittem, hogy letörölt engem, ezért felmentem a Facebookjára és láttam, hogy elrejtette előlem a tartalmát, amit meg is értek.

Eldöntöttem, hogy mentem a menthetőt, hogy ne egy rossz emlékként maradjon meg az idő, amit a munkával töltött, hogy pozitívvá tegyem a dolgokat.

Írtam neki egy bocsánatkérő üzenetet, amiben megírtam, hogy megértem, hogy neki sem végtelen az energiája és nem tehetem meg, hogy elszívom az energiáját, ami megmaradt és nem is oszthatok meg vele ilyen súlyú dolgokat csak azért, hogy nekem jobb legyen és, hogy folytassuk munkaviszonyban, ahogyan elkezdtük és igyekszem nem átlépni a határokat. Ezt nagyon megköszönte, de hozzátette, hogy bocsánatot kér, ha megsértett valamivel.

Átolvastam a javításait és voltak kérdéseim mind azzal kapcsolatban, amit beszélgettünk az incidens előtt, mind a könyv technikai részével kapcsolatban, meg találtam dolgokat, amikről nem tudtam, hogy hiba vagy tényleg úgy van, ezért kértem egy meetinget, ahol feltehetem a kérdéseimet és megbeszéltünk egy időpontot.

Úgy álltam hozzá, hogy mivel az utolsó meeting lesz, nagyon jól fogom csinálni, hogy pozitív érzéseket keltsek benne, mert nem érdemelte meg a sok negatívat amit kapott tőlem, ráadásul tudtam, hogy nincs sok ideje, ezért az egészet 15 perc alatt le akartam neki vezetni, hogy utána ne kelljen vele dolgoznia, ezért, amikor a meeting előtt megkapta a dokumentumot, amiből akartam tartani a meetinget (hogy hátha nem sikerül a képernyőmet megosztani és akkor az ő gépéről nézzük, ahogy szoktuk) és azt írta, hogy ezt nem fogja tudni elolvasni és inkább lemondja a meetinget, akkor bepánikoltam és írtam neki, hogy ne mondja le a meetinget. 1 óra után rájöttem, hogy ez nagyon gonosz volt tőlem és írtam egy bocsánatkérő emailt, de ezekre jogosan nem reagált.

Másnap visszaküldte a jegyzeteimet a kommentárjaival és kiszállt a közös munkánkból (a korrektúra kész volt, csak nem adtuk hozzá a plusz dolgokat, amikről beszéltünk, meg a kiadás utáni terjesztéssel nem akart foglalkozni már, de ez érthető), majd letörölt engem Facebookról, Instagramról és írt egy nagyon szép levelet, amiben elbúcsúzott és arra is kért ha jól értettem, hogy ha lesz könyvbemutatóm, ne hívjam meg rá, és azt is írta, hogy megérti, ha haragszom rá ezek miatt.

Nekem nagyon lelkiismeret-furdalásom volt és pár na után írtam neki egy bocsánatkérő levelet, amiben elmondtam, hogy sajnálom, amit tettem, remélem hamar ki tudja heverni a fáradtságot, amit okoztam neki, kértem szaksegítséget, hogy soha többet ne bánjak úgy senkivel, ahogy vele és, hogy be fogom tartani a távolságot, amit kért. Erre nem válaszolt, de megértem őt, igazából nem is vártam választ csak akartam, hogy tudja, hogy értem őt és, hogy sajnálom.

Azóta is furdal a lelkiismeretem és nagyon sajnálom őt, hogy mindezt át kellett élnie miattam és azóta nem is kerestem őt, de minden nap gondolok rá, a történtekre és arra, hogy remélem jobban érzi magát és mindig fáj belegondolni, hogy mit műveltem vele.

Nemsokára meg fog jelenni a könyv, de tanácstalan vagyok, hogy neki küldjek-e egy tiszteletpéldányt.

Anyanyelvi lektornak illik küldeni példányt, ráadásul rengeteget dolgozott vele, megérdemli. Illetve, ha nem küldök, lehet azt hiszi, hogy megsértett (a búcsú emailjében is kihangsúlyozta, hogy megérti, ha megsértődtem), de amúgy nem sértett meg egyáltalán.

De, ha küldök akkor úgy is érezheti, hogy megint az aurájába mászok és fojtogatom őt, hogy szeretne elzárkózni a könyvtől én meg belenyomom a képébe.

Ráadásul neki az elmúlt időszak biztos, hogy olyan volt, amit szeretne elfelejteni és lehet, hogy a könyv látványa feltépné a sebeit.

Nem tudom, hogy küldjek-e példányt vagy inkább ne küldjek. Nem akarom megsérteni szegényt azzal, hogy nem küldök, de azzal sem, hogy küldök.

Ti mit tennétek?

Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastátok és előre is nagyon szépen köszönöm a választ!