Veled az osztálytársak első és második osztályban hogyan viselkedtek?
Figyelt kérdés
2021. nov. 9. 16:01
A kérdező szavazást indított:
Nagyon bántottak
Bántottak
Nagyon jól
Jól
43 szavazat
1/14 A kérdező kommentje:
Írhat kommentet is, aki szeretne!
2021. nov. 9. 16:01
3/14 anonim válasza:
Ki a fene emlékszik rá? Majd' 40 éve volt.
4/14 anonim válasza:
Kit érdekel? Nekem az volt a fontos, hogy jól tanuljak.
5/14 anonim válasza:
Nem bántottak, csak nem foglalkoztak velem, de én se velük, mert nem mertem feléjük nyitni. Szóval nem közösítettek ki, csak nem foglalkoztunk egymással. Pár év kellett, hogy beilleszkedjek.
6/14 anonim válasza:
Az első 2 év nagyon nehéz volt. Az osztályban a többség ismerte egymást, mindenkinek volt legalább egy óvodai barátja. Nagyon magányos voltam, próbáltam keménynek látszani. Inkább nézhettem ki furagyereknek, aki nem találja a helyét. Mivel más nem barátkozott velem, egy cigánygyerekkel haverkodtam össze, aki lesz.rta a tanulást és mindig verekedett, stb. Sorra kaptam az intőket és a tanulmányi eredményem is szörnyű volt. Akkoriban zaklattam és megfélemlítettem az osztálytársaimat, főleg a gyengébbeket, ezt visszagondolva nagyon bánom. 3. elején elment a fiú. Újból magányos voltam, de egy lány osztálytársam elkezdett velem barátkozni és szép lassan leszedte rólam a burkot, amit felépítettem. A barátai is elkezdtek velem beszélgetni, játszani. 3. Végére sikerült úgy igazán beilleszkednem és egész 8.ig majdnem mindenkivel jól kijöttem. Gimiben szerencsére hamar beilleszkedtem.
7/14 anonim válasza:
Mivel falusi vagyok, így 6-an voltunk, mindenki ismerte egymást és nem voltak konfliktusok. Emlékszem én voltam a kiskirálynő ( mások rakták rám ezt a megnevezést) mert minden nap máshogy volt a hajam megcsinálva. Volt egy negyedikes barátnőm aki tanítgatta az angolt mikor a többiek játszottak. Én nagyon szerettem, jobban mint az 5-8. korszakom.
9/14 anonim válasza:
Első két év jó volt, 4. után kezdődött a kiközösítés
10/14 anonim válasza:
Ilyen privátot ír:
"Szia!
Ha a kérdést így válaszoltad meg!
Nem csoda, hogy le vagy pontozva!"
Értelmi szint = 0!
Az lenne a szomorú, ha az ilyen marhák felpontoznának! Csak egymást pontozzák fel, a nulla agyúakat!
Similis simili gaudet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!