Azok az egyetemisták csinálják jól, akik dolgoznak órákra járás helyett?
Van olyan óra, amire nem éri meg bejárni, igen. Én is nagyjából az első félév feléig voltam lelkiismeretes, onnantól csak a ráépülős, kemény tárgyak óráira jártam, ahol rengetegen szoktak bukni, jellemzően a jó tananyag híján, illetve a katalógusos órákra. Vannak tárgyak, amiknek semmi hasznuk, némelyik egy szánalmas feletválasztós teszttel zárul és unalmasan is tartják, némelyikhez csodálatos anyag érhető el online és azért fölösleges ott lenni és van olyan, amihez valaki pár éve készített egy csodás jegyzetet és azért nem éri meg bemenni, mert ugyanaz az anyag. Volt tárgy, aminél én voltam az az ember, aki megírta azt a jegyzetet, amitől könnyűvé vált a tárgy onnantól sokak számára, szóval tudom, hogy működnek ezek a dolgok. Sok diák méri a szopás mértékében a színvonal értékét, pedig ez öreg hiba.
Sok szempontból jövedelmezőbb befektetés egyes órák helyett dolgozni járni. Ezzel nem tudok nem egyetérteni. Ha a pénztől el is tekintünk, akkor is ott van az, hogy gyakorlati dolgokat tanulsz a szakmádban, ha egy kis szerencséd van szakirányú melót végezni, de ha ez nincs még ott, akkor is ott van az, hogy a munkatapasztalattal együtt megszerzett diploma a legértékesebb. Nekem is viszonylag nagy előnyöm volt a tapasztalatlanokhoz képest, mikor végeztem és a papír mellé volt 2 év irodai tapasztalatom, amiből egy év szakirányú volt. És ahhoz, hogy felvegyenek a szakmai poziba, szintén az kellett, hogy előtte dolgozzak valahol, akkor is, ha gagyi volt a munka.
Én egyébként temetném ezeket a hatalmas óraszámokat és az egész napos, normál munkaidőt átölelő jelenléti oktatást. Bőven elég lenne egy 4 órás sávban leadni az összeset aztán mehetne mindenki melózni a nap hátralevő részében. A részidős képzéseken ez jelenleg is így zajlik, csak alig van szak, ami részidősként indulna (pedig az még csak a gyakorlat rovására sem megy).
"így önállóan kell megtanulnia mindazt, amit az órákon elmagyaráznak"
Épp ezaz, hogy így is. 😂😂😂 Olyan igénytelen, hitvány órákat tart néhány oktató, hogy undorító. Mi a magyarázat abban, hogy felolvassa valaki a diákat vagy eldarálja az anyagot? Ennyi erővel annak több értelme lenne, ha elolvasod a felrakott anyagot és ha kérdésed van, bemész konzultálni. Egy olyan oktató esetében, aki remekül tanít, érdekesen és jól felépítetten tart órát, tömve van a terem akkor is, ha nincs katalógus... Vajon miért? De a többség nem ilyen. Nagyon nem. Emlékszem, én is az összes matekos tárgyamra matekinggel készültem fel, mert használhatatlan volt az órán leadott anyag. Csak a tételeket emeltem át a tananyagból, de a bizonyításukat már videóból tanultam meg. Ugyanez volt a helyzet sok lexikális tudást igénylő tárggyal is. Letöltöttem a kötelező irodalmat tabletre és a buszon utazva azt olvasgattam meg emelgettem ki, ha már úgysem volt jobb dolgom. És ugyanúgy jól, ha nem jobban meg tudtam felelni a számonkéréseken.
Borzasztóan le lett züllesztve a felsőoktatás. Én lennék a legboldogabb, ha lenne értelme órára bejárni. De annak nincs értelme, hogy 3x annyi időt tölts a tananyaggal: egyszer, amikor órán ülsz, egyszer, amikor otthon kibogozod a tananyagot és egyszer, mikor meg is tanulod...
Attól függ.
BSc mellett még nehéz, mester mellett szinte mindenki dolgozik. Én is ezt teszem, és nem szakadok bele. Mondjuk közrejátszik, hogy én olyan mesterre mentem, ami az alapszakomra épül, szóval a diplomám teljes kreditértékkel számít itt, és nagyon kevés új tárgyam van. Ha van is, arra sem kell túl sokat tanulnom, mert kevés az új infó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!