Mi volt az a legnagyobb tiszteletlenség, amit diákkorodban tanároddal szemben tanúsítottál?
8. osztályban az rajztanárom óra alatt megkérdezte tőlem, hogy végül művészeti suliba jelentkeztem továbbtanulni, én meg csak annyit válaszoltam, hogy "nem, iskolába". Kicsit megsértődött rajta, de jogosan.(Ezt én úgy mondtam, mint a "majdnem-problémamentes" jó tanuló, aki szépen rajzol.) Amúgy azért is voltam ilyen(életkor mellett), mert állandóan pályázatokra kellett órákon rajzolni, és mindig próbálta megmondani, hogy mit-hogyan rajzoljak, úgy, hogy ezekre a megjegyzésekre egyáltalán nem volt szükségem .
Bár azóta a karma hatása is itt van(?), mert fogalmam sincs, hogy miért jelentkeztem igazából gimnáziumba, művészeti helyett...
+Ez nem nagyon durva: gimiben volt, amikor a tesitanár kérdezett tőlem valamit(mondhatni az osztályomban én vagyok a legkevésbé sportosabb, szóval futás vége felé elkezdtem sétálni), de nem nagyon értettem, hogy mit mondott, ezért visszakérdeztem a "tessék?" helyett a "mi?" szót használva, nem is egyszer, de nem kaptam semmit sem érte, a tanár amúgy sem olyan szigorú személy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!