Ez nagyon gáz egyetemen?
Ebben a félévben volt 15 kötelező tárgyam, amiből 14-et sikerült ötösre teljesítenem, (eléggé keményen megdolgoztam a jegyeimért) viszont most úgy érzem hogy az utolsó vizsgámra teljesen felesleges elmennem, mert nem tudtam rá normálisan felkészülni.
Alapvetően nem a vizsga nehézségével lenne a baj, hanem a tananyag mennyiségével. Ki van adva nálunk 13 darab irodalom tétel, ami tartalmazza az adott korszak társadalmi, történelmi, illetve kultúrális hátterét, plusz egy csomó kortárs szerzőt és művet, így egy tétel körülbelül 20 oldalra jön ki. Ezekkel nem is lenne problémám, viszont a két vizsgáztató tanár kitalálta, hogy a vizsgának lesz egy "beugró" része a kötelezően elolvasandó irodalmi művekből (regények, versek, drámák), amikre ha nem tudsz válaszolni, akkor hiába tudnád elmondani a tételt, automatikusan elégtelent kapsz.
Félév közben nem igazán olvastam ezeket a műveket, mivel volt még 2 irodalmi szemináriumom, amikre szintén rengeteget kellett olvasni félévközben, nem is beszélve a többi gyakorlati órámról, a másik szakommal kapcsolatban.
Ha most nem mennék el vizsgázni, simán felvehetném következő évben a tantárgyat, mert nem épül rá semmi, így nem is csúsznék vele, így évközben szerintem lazán el tudnám olvasni a kiadott műveket, plusz a tételekből is tudnék készülni, mert nem igazán szoktak rajta változtatni.
Ez gáz lenne a részemről? Eléggé hülyének érzem magam emiatt, de mentálisan már nagyon fáradtnak érzem magam, hányingerem van a tanulástól, úgy érzem hogy kell ez a nyári kikapcsolódás.
Ha nem csuszol meg semmi, akkor teljesen oke.
Sokan csinaljak, en is csinaltam, megcsinaltam 2 felevvel kesobb a targyat es kesz.
2
Azert amiket irtal azokkal vigyazni kell.
Ha elmegy es nem lesz meg es tegyuk el nehez targyrol van szo, akkor elmegye vizsgazni, -1 vizsga lehetoseg ha nem jon ossze.
A "jo lesz kettes mentalitassal" meg vigyazni kell szinten, mert ha mar nagyon elore van a felevekkel, akkor ha jol tudom 3.5 atlagot el kell erni, tehat ez is attol fugg milyen jegyei vannak mas targyakbol, hogy megengedheti maganak a 2-est.
Ez a 2-es jo lesz dolog max az elso par felevben megengedheto, 3. vagy 4. felev utan az uj kettes az a 3 mas vagy a 4 es lesz.
Te vagy a helyi stréber, ugye?
Ez olyan mint amikor általánosban egy osztálytársam mindig ötösöket kapott mindenből, és amikor életében egyszer lett egy négyese, akkor teljesen depressziós lett és meg akarta ölni magát.
Látta hogy az ötös alatt is van élet, látta hogy mások kaptak kettest meg hármast is és mégis felkelt nekik másnap a nap, mégis teljesen el volt torzulva a gondolkodása és azt hitte hogy ha van egy négyese akkor ő már nem érdemli meg az életet.
Nem vagyok stréber, nem nyalizással / puskázással szereztem meg a jó jegyeimet, hanem kemény munkával. :D
Egy négyest meg ne hasonlíts már egy elégtelen vizsgázhoz, köszi.
A stréber sem feltétlen nyalizik, meg puskázik. Csupán nincs semmi élete a tanulmányain kívül, így abba menekül.
Sajnálom hogy nem értetted meg a mondandóm lényegét.
Nem az összehasonlításon volt a hangsúly, magán a helyzeten.
Hogy egy normális embernek semmiség, tisztában van vele hogy nem szuperhős, csak ember. Senki nem tud a 24 órából 25-öt csinálni, meg senki nem tud folyamatosan ugyanazon a szinten teljesíteni, mivel emberek vagyunk, nem robotok.
Te magad is írtad hogy nem befolyásol semmit.
Tehát csak magadat szivatod ha ezen agonizálsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!