Hogyan lehet feldolgozni a múltbéli sérelmeket?

Olvastam már itt olyat, akinek egy évtized múltán sem sikerült helyretenni magában ezeket a dolgokat. A magam részéről nem értem, de nyilván nem is volt számomra annyira súlyozott sérelem, mint neki vagy másoknak, én örültem, hogy kiszakadtam ebből a közegből, és egész hamar elmúlt a negatív érzés. Sokat megtapasztaltam pedig én is, saját bőrömön is, de másén is láttam.

Szerintem neked még túl friss az élmény, bízz benne, hogy ha más környezetbe kerülsz, hamar elfelejted a negatívumokat. Persze az ilyen kérdések bennem is visszaidézik, de már csak mosolygok rajtuk. Sajnálom, ha téged izomból érintettek ezek az események, és még nem tudtál túllendülni rajtuk, de idővel menni fog.

22 éves lány vagyok. Már rég nem általános iskolás. De engem is kiközösítettek, megvertek, hajamat cibálták, falnak nyomtak, banán héjjal dobáltak, folyton csúfoltak. Sosem volt párom mikor ebédelni mentünk. Amikor ettem is csúfoltak mert kövér voltam. Kisfiúnak hívtak mert rövid volt a hajam..stb.

Amikor leírom ezeket a sorokat, vagy visszagondolok mai napig könnyek szöknek a szemembe.

Vártam, hogy kiszakadjak a közegből. Pánik beteg is lettem hatodikos korokban.

Ahogy kiszakadtam nem voltam feszült.

Viszont mai napig alig tudok megbízni az emberekben. Gyanakvó vagyok es sajnos rosszat feltételezek folyton a másikról. Mindig azt látom a másikban, hogy bántani akar.

Nem érzem azt, hogy valaki szerethet. Ha szeretve erzem is magam, akkor bepanikolok, s veszekszek. Azt hiszem nem igazi.

Férjem van és gyerekem. De ha meg is lep valamivel a férjem akkor nem tudok boldog lenni. A régi serelmek akadályoznak.

Régen, ha boldog voltam, kaptam egy jó jegyet, vagy megdicsért a tanár, mindig jott valaki aki ha látta hogy boldog vagyok a földbe tiporjon.

A tanárok is szekáltak mert firkáltam a padot, vagy nem úgy irtam a füzetbe ahogy ők a táblára.

Nagyon nem bírom a sulit sem ezek okok miatt.

Szerintem beszelnem kene pszichológussal erről. Akkor talán könnyebben fel tudom dolgozni.

Alapjaraton elnyomom magamban, de érzem, hogy ez örökre belém vésődött.

Nagyon gonoszak a gyerekek, és félek ha felno a lányom vele mi lesz.

Nem tudom miért szeretnek a gyerekek zsarnokoskodni. Miért bántják egymast.

De mostmar meg tudom vedeni magam. Ha valaki "tamad" (szavakkal) egyből visszatudok ugy szúrni, hogy neki jobban fájjon mint nekem. S nem hagyom hogy valaki zsarnokoskodjon felettem. Igaz, azokkal ha nem muszáj nem állok szembe, inkább elmenekülök, de legalább nem bántanak.

Velem is már elég régen történtek ezek a szörnyűségek, pontosabban alapiskola 3.osztály óta,de a mai napig visszaköszön. Szorongó, önbizalomhiányos személyiség lettem. Pedig az a kor meghatározó minden gyermek életében, amikor én ezeket a rossz dolgokat átéltem.Sajnos abban a korban sokminden hatással van a személyiségfejlődésünkre és én negatívan éltem meg minden dolgot ami nagy hatással volt rám.

Néha a rossz, feldolgozatlan pillanatok amiket átéltem, megjelennek álmomban is és izzadva, zihálva ébredek...Mintha újra és újra megtörténne. Nem tudom valaha képes leszek-e túltenni magam ezen.

Nehéz... Néha elgondolkodok azon, hogy vajon milyen lennék, ha ez a sok szörnyűség nem okozott volna sérelmeket bennem. Teljesen más ember mint most. Nagyon szeretném majd egyszer megismerni azt a személyt is.