Szégyenített meg valaha mások előtt a tanárod?

Az alsós osztályfőnökömnek volt szokása. Igazából inkább ilyen éles megjegyzések sorozata volt. De a hölgyben elég erős felsőbbrendűségérzet is dolgozott és több osztálytársamnak beszólogatott, meg megalázta őket a szerencsére "csak" 3 éve alatt. Utána nyugdíjba ment és sokkal jobb ofőnk lett.

Életem első 2-esét másodikban tőle kaptam, majd utána szerencsére sok év kimaradt, mire jött a következő. De ennél az esetnél az osztálykirándulásból írtunk! Múzeumok sokaságát bejártuk, rengeteg nyers tényt ránk zúdítottak és úgy megmaradt, pénteken mentünk, a dolgozat meg hétfőn volt. És be sem jelentette, csak elénk vágta a lapokat. Be is szedte őket, majd kiselőadást tartott, hogy mekkora szégyen volt a dolgozatom.. pedig nem is az enyém volt a legrosszabb.

Utolsó évünk volt együtt és már egyre jobban szenvedett tőle az osztály. Szokása volt ránk erőszakolni, hogy játsszunk ilyen meg olyan játékokat, mikor alig akartunk.. És történt egyszer, hogy jött a fagyis bácsi (aki nem mellesleg szüleim közeli barátja) és a sorban állva szerette volna az ofő, hogy játsszunk. Sokan felnyögtek, meg a bajszuk alatt mondták a magukét. Én pedig vágtam egy arcot, de észre sem vettem! Tudtam, hogy illetlenség ilyet tenni, de komolyan nem vettem észre. És ez előtt sosem volt egy rossz szavam, vagy nézésem ellene.. Nem akartam mindig játszani, de mindig játszottam a többiekkel.. Az ofő pedig pont meglátta. És nem a többivel törődött, hanem engem vett elő. Senki mást. Olyan egy monológot lenyomott, hogy a sárga földig süllyedtem. Tiszteletlen, neveletlen kis csitri lettem, és ezek még csak a szebb dolgok voltak, amiket ő mondott. Elnézést kértem többször, de ugye esélytelen volt. Hatalmas ügy lett belőle, az egész udvar tőle zengett, és persze a teljes nevemen, vezetéknévvel együtt, rempölt engem hosszú ideig. A fagyis bácsinak is elhordott, én meg végül az udvar legtávolabbi pontján sírtam pár barátnőm mellett. Kegyetlen egy érzés volt. Pluszba, behívta anyát, és vagy egy óráig bent voltak. Úgy felfújta a dolgot, hogy azt hittem még a suliból is kicsapat..

Mindezt úgy, hogy egész életemben (most kezdem az egyetemet) ötös volt mind a magatartásom, mind a szorgalmam. A tanároknak sem volt velem gondjuk, többségük csak dicsérni tudott, csakis neki böktem ennyire a csőrét. Az a sok tőle jövő megjegyzés, zsörtölődés meg persze nem tett nekem jót, az átlagoshoz képest kisebb az önbizalmam, emiatt nem igazán őt okolom, de úgy érzem azért ebben mégiscsak volt neki egy kisebb szerepe.

Érdekességképp: többször összefutottunk boltban egy időben, ott meg egy tündi-bündi néni volt, és csak áradozott rólam, hogy "jaj, de kis okos meg tüneményes volt ő mindig, meg milyen kis tisztelettudó". Eléggé kellemetlen volt, mert nekem róla szinte csak negatív élmény maradt meg..

Felsős tanárnőm, egy nagyhangú, aggszűz tehén, szerette az iskolán kívül is dirigálni a fiatalokat. Meg szeretett hülyeségeket beszólogatni, "megcsipkedni" az embert és ezt vicceskedésnek álcázni.

Nos egyszer a buszmegállóban tett rám egy hangos megjegyzést, hogy tegyek a kabát zsebembe pár téglát, nehogy elfújjon a szél. Ezzel a soványságomra utalt. Gondolom, irígy volt a 120 kilójával. Neki nem kellett a zsebébe tégla, a tornádó sem fújta volna el.

Ez még semmi! Volt egy szadista is. Ált.suli, napközi....

Lehettem.kb 4.-osztályos, mikor

Ez a plasztikázott orrú, vérvörös műkarmú Jucika-mucika rámfogta, hogy sugdolóztam a padtársammal, ezért kihívott a tanári asztalhoz és úgy belém csípett a műkörmével, hogy hetekig kék-zöld folt csúfította a karom. Anyám is észrevette és megkérdezte, mitől van akkora folt a kezemen, úgyhogy végül bevallottam, mi történt és nagyon megharagudott a tanárnőre. Már felnőtt voltam, mikor elmesélte, hogy bement lecseszni a tanárnőt. Az tény, hogy annak a nőnek továbbra sem voltam kedvence, velem különösen undok volt mindig, pedig nem voltam rossz gyerek, de többet nem nyúlt hozzám.

Bár nem csak engem utált, hanem a többi gyereket is. Szép nő volt, de a természete undorító.

Volt olyan kislány, akinek tégladarabbal kapartatta le a körméről a körömlakkot.

Volt, akinek a fülét rángatta.

Egyszer észrevette, hogy nem ettem meg a menzás zsemlém, csak beleharaptam, de nem voltam éhes, így kidobtam a kukába. Hát a nyomorult kiszedette velem és megparancsolta, hogy egyem meg. Hát én olyan sikító, bőgő hisztit levágtam neki, hogy inkább rám hagyta a dolgot, ott hagyott, mert már csipkedni nem mert, miután anyám leosztotta.

Már 60 körül va, de se kutyája, se macskája. Senkinek nem kellett soha, de ilyen tetmészettel nem is csoda. Szerencse hogy egy pasi sem volt akkora marha, hogy csináljon neki egy gyereket.

Néha szoktam látni, nem köszönök neki soha, csak végigmérem egy undorodó szájhuzás kiséretében. Hogy észrevegye a törődést. Néha eljátsszom a gondolattal, hogy jól belevájom a körmömet.

De inkább mégsem tenném...én ember vagyok.