Van olyan sztoritok, amikor teljesen kikészítettétek valamivel az egyik tanárotokat/tanárnőtöket?

7. Vagy 8. Osztályos lehettem. Szülői nap vagy nyílt nap volt, vagy hogy hívják... Szóval, aznap bejöhettek a szülők és bármelyik órát végignézhették.Saját feleősségükre...

Nem sokan voltak, 3-4 szülő.

Biosz óra....

Mintha be sem csengettek volna, ugyan az az orditozás, zsivaj, ami szünetben is ment. Néhány nyugodtan táplálkozó diák volt csak csendben. Időnként átrepült a termen egy tankönyv, vagy volnazó, miközben a tanárnő patetikus nyugalommal rótta sorait a táblára, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a körülötte zajló eseményeket és a feje mellett időnként elsuhanó taneszközöket. Egyáltalán nem állt szándékában az osztály zsivalyát túlkiabálva megerőltetni hangszálait, így a második padsornál távolabb ülők

és a szülők (ez utóbbiak feszült figyelemmel próbálták a tananyagot elsajátítani.)Már csak szájról olvasással érthették meg a tanárnő szavait. A leghátsó padban egy fiú uzsonnázott, miközben épp szerelt valamit, fülében füllhallgató, közben a székkel hintázott, ami egy óvatlan pillanatban megcsúszott és a diák kis híján a riadt szülők közé esett. Lényeg, hogy nem zavartatta magát senki sem. Az óra tehát végül is nyugalomban telt. Az egyetlen, ami képes volt túlharsogni az osztályunkat, az óra végét jelző csegő volt. A tanárnő mintha meg sem hallotta volna a kicsengetést, átszellemülten próbálta végigadni az óra még hátralévő pár mondatát, közben mi már mentünk tovább. A szülők még illedelmesen tétováztak, várva mi lesz a házi feladat. Végül enyhén sokkos állapotban botorkáltak tovább.

Bemutatkoztunk.

Nem egy nagy sztori, de egy fővárosi, jobbnak számító, de még nem versenyistálló gimibe kerültem át 11-ben. Bejött az egyik új tanerő, egy 155 centis, vékony, rövid vörös hajú nő, olyan kisugárzással, hogy pattantunk fel mindannyian. Leqrta a naplót az asztalra, itt már megalapozta, hogy mindannyian be legyünk szarva, majd elkezdte sorolni, hogy mik a követelmények, mi alapján osztályoz, hogy lesz-mint lesz ez az év, de mondom, mindezt olyan attitűddel, hogy nem elég, hogy beszartunk, de még a szar is vigyázban állt a gatyában, amíg hallgattuk az őrmesterasszont.

Majd az egészet szétcseszte azzal a félmondattal, hogy "egyébként idén tavasszal szereztem a diplomám az ELTE-n ti lesztek az első igazi osztályom". Itt - új diák voltam, a nevét sem tudtam az osztálytársaim nagy részének - összenéztünk a számomra akkor még tök idegen srácokkal, hogy na, ez jó buli lesz.

Én csendes gyerek voltam, nem vettem részt az órai csínyekben, ha vicces volt, nevettem rajta, ha túlzásba estek, mert bőven volt olyan, hogy elvetették a sulykot, pláne a fiúk egy fiatal, amúgy dekoratív tanárnővel szemben - akkor volt, hogy szóltam, hogy ezt azért nem kéne. Nagy durvaságokra nem kell godnolni, annyi, hogy nem volt csend és fegyelem az órán, ami ott eléggé szokatlan volt, hogy valaki óra alatt beszélgessen, és rászólnak, hogy csönd legyen, és folytassa, meg sokszor viccelődtek azzal, hogy de kár, hogy nem a Hétkerben futottak össze szombat este, tuti fel akarnák szedni a tanárnőt, de ezt ő is poénra vette szerencsére, egy éven át dobálták a vizes zsepiket fel a plafonra, hogy hátha majd az egyik leesik, végül le is esett, az igazgatóra, aki emiatt visszavonta a több napos erdélyi osztálykirándulásunkat, abban az évben az volt az osztálykirándulás, hogy ételt osztottunk valamelyik jótékonysági szolgálattal. Meg egyszer hozott be egy kis stresszlabdát, hogy majd azzal csinálunk valami feladatot, hogy egymásnak dobjuk, és akinek dobod, annak kell folytatnia a feleletet, vagy valami ilyesmi volt, és az egyik srác kivágta az ablakon.

Végül 12. végén, utolsó hetek egyikén az egyik fiú magyarázta neki, hogy hú, majd a banketten milyet fognak együtt inni, meg "meglesz", mire közölte vele a tanárnő, hogy ha 100 pinája lenne, akkor se adna egyet se ennek a gyereknek. Ott kollektíven kiégtünk, erre nem számított senki. Aztán szeptemberben, már elsőéves egyetemistaként szembejött velem a folyosón ez a tanárnő, köszöntem neki előre, magázva megkérdeztem, hogy hogy van, meg hogy-hogy itt, mondta, hogy mi a banketten nem ittuk meg a pertut (mert én egy óra alatt ko-ra ittam magam, de ez más kérdés), igyuk meg most a szomszéd kocsmában, mert hogy már nem kell magázódni, meg tanárnőnek szólítani, mindketten ugyanúgy hallgatók vagyunk. Végül tényleg átmentünk a szomszédba inni, és elmondta, hogy ő rájött, nem való neki a tanítás, és inkább képezné magát tovább. Amiben egyet is értek, hogy tényleg lehet, hogy nem való neki a tanítás, az én volt osztályomnál sokkal rosszabbakat is ki lehet fogni, de közben mégis ilyen szekunder bűntudatom volt, hogy ez miattunk van.