Mi volt a munkahelyeteken az eddigi legrosszabb napotok?

Volt több is.

Egyik emlékezetes-bár nem tűnik másoknak nagyon vészesnek: bútorboltban dolgoztam, drága bútorokat forgalmaztunk. (Én nagyon keveset kerestem, pedig több munkakört elláttam, miközben sokszor igen s--ggfej tehetős emberekkel kellett kommunikálnom mosolyogva.) Egy elkényeztetett tinisrác rendelt a szülei által vásárolt saját kis bulivillájába, nyaralójába pár drágább bútort.

A bútorok nem érkeztek meg időre, egy hetet késett a dolog, és mindez amiatt, mert különleges kérése volt a termék kinézetét illetőleg, de neki sürgősen kell. Nem fogta fel az időkorlátot, hogy ez bizony időbe telik. A főnök meg beígérte neki a dolgot, persze nem lett kész.

És hát kiverte a fiú a hisztit nekem, mert én voltam bent, nem akarta letenni a telefont, hanem csak mélyen lenéző hangnemben oktatgatott, meg hogy ő még nem csalódott ekkorát az életben ( LOLLLLL). Magánéletemben is problémák voltak és ezt az elkényeztetett hülyegyereket kellett hallgatnom, aki pattogott nekem, de én fizikálisan nem tudtam neki semmiben segíteni és ezt nem fogta fel. Lecsaptam a telefont, aztán megint hívott, mondtam neki, hogy megszakadt a vonal, majd megadtam neki a főnök számát.

Voltak ennél bunkóbbak, de ez valamiért nagyon szar érzés volt akkor.

Na mesélj, veled mi volt?

Mindegyik.

Halálmonoton irodai adatrögzítői munka.

Nincs továbblépési, fejlődési lehetőség.

Nem kell logikai készség, kreativitás, nem kell idegnyelvtudás, Excel-függvények.

Úgy szoktam unni, amit csinálok, hogy alig bírok dolgozni, sokszor csoda, hogy nem maradok le a többiektől. Közben pedig az összes negatív gondolat, aggodalom, félelem megszáll.

Inkább a jó nap a ritka.

Felmondtam, de most meg nem hívnak be irodai munkára...

A szalag rosszabb lesz, na mindegy.

Hát a mai elég rossz volt. Semmit nem tudtam haladni, mert nem működött egy hülye program, pedig határidős dolgokat kellett volna intéznem. Nagy nehezen elértem múlthéten, hogy jelszavakat adjanak a főnökök és ne kelljen az undok dög vezetőtől kérni, hogy segítsen. Erre nem bírtam használni a programot. Felhívtam a rendszergazdát, aki egy leereszkedő felsőbbrendűsködő görény.. Megcsináltam amit mondott és továbbra sem működött. Az egész napom elment és semmit sem haladtam, legszívesebben sírtam volna, annyira idegesítő volt.

Leírva nem vészes, de nagyon zavar az egész most is.

Amikor a kávé automatára kitették, hogy üzemen kívül. :'(

:D

Amúgy nem tudom, nekem konkrétan nincs olyan, hogy történik valami és kész, vége, az egész napom egy katasztrófa. Annak tudatában élek meg mindent, hogy egy nap 24 óra; egy pár perces (esetleg órás) történés belőle nem túl sok, nem lehet akkora ereje, hogy a maradék 23 óra x percet tönkre tegye.

A kezdetekben persze volt, amikor bent egész munkaidő alatt stresszeltem és ezt hazahoztam; lévén új volt nekem a felnőtt lét. De az se konkrét történés miatt; hanem mert végig idegeskedtem, vajon alkalmas leszek e valaha a munkára úgy, hogy notóriusan kisslebb bakikat vétek próbaidő alatt.

Ügyfélszolgálatozok 5 éve kb, szerintem ezért is élek a fent leírtak alapján, mivel, ha egy ügyfél képes lenne a padlóra küldeni, akkor én 24/7 lennék magam alatt :D (bár a jelenlegi munkahelyen nagyon kedves emberek hívnak, ritka a tomboló, kiabáló, szitkozodó perszóna).

Ebből kiindulva példát se tudok mondani nagyon durva esetekre. Persze megesett, hogy a főnök vagy kolléga olyat mondott vagy egy ügyet nagyon elrontottam és az elkeserített, meg ennél durvább esetek olykor, de nem volt egyiknek se akkora súlya, hogy kiérdemelje a napom a "világ legrosszabb napja" címet.

A felettesem rendre elnetezte az időt, soha nem volt naprakész. Ezért kiadta a munkáit nekem, minden nap azt csináltam, persze elsikáltam a hibáit is. Persze a magam munkájára alig jutott időm, azt túlórába csináltam, mert mikor máskor. A felettesem lecseszett, hogy nincs túlóra, haladjak, miközben alig haladtam dolgokkal. Jött egy nagy ellenőrzés, lapátoltam össze a dolgokat, mivel aláírási jogosultságom nem volt, rajtam állt a dolog, hogy oldom meg. Mindig is eltűnt pàr órára és persze akkor sem volt meg, telefonja az asztalán maradt.... nagy balhé lett belőle, én lettem a hibás.

Ekkor nagy erőt vettem magamon, hogy ne nyakaljam meg. Màsnap felmondtam. Alapvetően jó hely volt addig a pontig, amíg rá nem jött, hogy meg tudom csinálni a feladatait. A fizetése negyedéért sem voltam erre hajlandó, másik oldala pedig az, hogy nem veszek a nyakamba olyan dolgokat, amit aztán ő lobogtat, mint értelmi szerző... 2 évet bírtam ki ilyen helyen. Soha többet, de tényleg. Zombi voltam, idegbeteg, hoztam haza belőle a családomnak is, akkor elég volt. Mèg mindig megvisel a gondolat is, pedig nem

Vagyok màr huszonéves...

És amit megtanultam még, nőként, több nővel nem vagyok hajlandó dolgozni, mert ez is kinyír...

3 napot dolgoztam ott, és a főnök minden egyes percben a sarkamban lihegett és kötekedett, hogy miért ezt pakolom, miért így, miért úgy, miért van zsebben a kezem, miért fújom ki az orromat. Rabszolgamunka volt, kidolgoztam a belemet is, és azt ordította, hogy ,,meresztem a pi csámat" egész nap.

Aztán azt mondta, hogy hozzak ki teli raklapot a raktárból, mindegy melyiket és kezdjem el kipakolni. Alig bírtam megmozdítani azt a sok szart, de kitoltam, mire rám üvöltött, hogy nem ezt kérte, hanem azt, hogy menjek xy sorra, ezután kikapta a kezemből az egészet és azt mondta, hogy takarodjak haza, és többet nem kell jönnöm. A munkás ruhámat hagyjam az öltözőben.

Életem legrosszabb 3 napja volt. Soha senkinek nem kívánnék ilyet!