Emlékeztek milyen volt az első munkahelyetek?

Igen, 22 évesen, az első OKJ-m megszerzése után közmunkázni mentem pár hónapra. Nem terveztem hosszútávra, de arra jó volt, hogy szerezzek egy kis pénzt, amíg keresgélek valami normális munkahely után.

Egyébként nem volt rossz, összességében szép emlékekkel jöttem el onnan :) A fizetés persze elég gyér volt, de ennek megfelelően a munkában sem kellett megszakadni, elhülyéskedtük a többi kollégával a napokat :D

25/F

Először is, nagyon tetszik a kérdésed!

Én nagyon későn kezdtem el rendesen dolgozni.

Persze előtte voltak munkáim, diákmelók, de igazi, rendes munkahelyem a diploma megszerzésével lett - 24 éves koromra (egyszer sajnos évet ismételtem, plusz 5 osztályos gimiben tanultam, azért nem korábban diplomáztam).

Bölcsész diplomával mentem gyorsétterembe dolgozni. Mivel ábrándozó vagyok és kétbalkezes, nagyon rossz munkaerő voltam.

Ráadásul nem nagyon voltam önálló. Az első napomon, miután aláírtam a szerződést, emlékszem, bemutattak a főnöknek, aki épp kasszázott és beálltam mögé, hogy nézzem, mit csinál - kb 2 perc után elzavart, hogy találjam fel magam, mert az aurájában vagyok. :D

Én nagyon nehezen viseltem; elvégre az ilyen helyek azok, ahol nincs megállás; ha nincs munka, akkor is kell, hogy találj magadnak munkát, mert szóltak a főnökök, ha azt látták, hogy a pangásban állsz és nézel ki a fejedből és nem lehet pepecselni valamivel; kell, hogy el tudd látni önállóan a feladataidat ; ha kérnek Tőled valamit azzal 2 mp alatt végezni is kell, visszakérdezés nélkül (mert ugye azzal is megy az idő, ha visszakérdezel, "hol van ez?").

Nagy volt a stressz, ezért a főnökök és az ott dolgozók java része kiabált velem egész álló nap. Nagyon aranyos emberek voltak egytől egyig szóval nem a természetük miatt kiabáltak velem.

Én nem szerettem, hogy, ha beleszakadok is, akkor sincs semmi sikerélményem, hogy szegény főnököket meg kollégákat mindig kihoztama sodrukból, hogy mindent elrontottam és, hogy lassú voltam. Arról nem is beszélve, hogy nap végére ki voltam merülve és a lábaim nagyon fájtak.

A félelem attól, hogy most, ha így moccanok vagy úgy szólok talán egy hatalmas leteremtést okozhat és a folyamatos leteremtés kirúgáshoz vezethet folyamatosan keserített. Idővel lehangolt voltam munka előtt, közben és után, plusz rengeteget sírtam titokban (sajnos túl érzékeny is vagyok). A végére már úgy, hogy felébredtem és sírva készülődtem a munkába.

Végig azt hitték, hogy diákmunkás vagyok (bár sokszor szóltam, hogy nem, csaka nyüzsgés és a nagy létszám miatt nem tudtak erre odafigyelni szegények sajnos), így nem tanítottak be a feladataimra, mert úgyis elmegyek ősszel.

A munkahely messze is volt a lakásomtól és a fizetés is kevés volt.

Találtam egy másik helyet; egy kis szuvenírboltot, ahova felvettek; jobb fizetéssel és a lakásomhoz köezebb.

Hatalmas balhé volt a HR-en; ugyanis próbaidő alatt mondtam fel, ami azt jelenti, hogy másnap hivatalosan be se kell menned dolgozni - ami nem tetszett nekik, hogy nem ajánlottam fel, hogy legalább a hétnek a végéig ott maradok. Olyan leteremtést még senkitől sem kaptam, mint a HR-es nőtől.

Utána a boltban dolgoztam, de találtam egy irodai munkát, így a boltból is felmondtam próbaidő alatt; és abban a munkakörben, amit a szuvenirbolt után kezdtem, dolgozok kb 4-5 éve.