Ti is hasonlóan éltétek meg az első munkahelyetek?
Ez az első munkahelyem túl nehezen jövök bele az adott munkakörben ,lassan tanulok és lassan dolgozom.
Suliban is ez volt a jellemző rám ,lassan tanultam meg az új dolgokat.Nem akarom az embereket hibáztatni,de sokszor frusztrált vagyok olyan közegekben ,ahol nincs mély érzelmi kötődés valahogy szükségem van rá ,hogy jobban legyek a körülöttem lévőkkel,ha közömbös a köztünk lévő kapcsolat akor olyan kedvtelen állapot lesz úrrá rajtam.Van emellett egy ellenpólus ,ha jól érzem magam az adott környezetemben gyorsan,funkcionálisan tudok dolgozni és könnyen tanulok,volt amikor suliban egyes tantárgyakból én voltam a kiemelkedő .
Lehet, hogy csak te érzed magad lassúnak, nem?
Én is így voltam vele egy ideig, aztán egyszer megkérdezték a kollégák, mitől pörgök mindig annyira, én meg csodálkoztam, mert egy csigának éreztem magam :D
Hát sajnos a munkahelyek nem a szívélyes légkörről szólnak, már örülhetsz annak is, ha nincsenek furkálódó, elviselhetetlen kollégák, ha váltani lehet velük pár szót, kicsit elviccelődni néha.Én rászoktam hogy a melóhelyen is megvan a kis "magánéletem", önállósítom magam, a melóra koncentrálok vagy agyalok ezen-azon és eltelik a nap..
egy teljesen új szituációban vagy. Csak hogy egy dolgot említsek: eddig mindig egykorú kistársakkal voltál együtt (iskola, baráti kör). Most a legkülönbözőbb korú és nemű emberekkel (val.szeg). Szokatlan? Persze.
Az teljesen természetes, havalaki bekerül egy új munkahelyre, akkor 3-4 hétig csak nő a fejében a káosz, kevésbé ismeri ki magát,mint az első napon. Rengeteg új információ éri, alig győzi befogadni, és fosik, hogy mindenki hülyének nézi. Pedig dehogy.
Nyugalom. Lassan a testtel. csak arra vigyázz, hogy ne szólogass be senkinek, ne tegyél keresztbe senkinek, ne provokálj senkit. Minden mást el fognak nézni, meg fognak bocsátani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!