Búcsúzásként kézzel írt levelet adni fura dolog manapság?
Felmondott egy munkatársam, akivel különös kapcsolatom volt. Eleinte jóban voltunk, aztán egy vita miatt egy hónapig nem nagyon beszéltünk (pont úgy adódott, hogy nem is igazán találkoztunk ebben az időszakban utazás meg minden más miatt), és kicsit eltávolodtunk egymástól.
Még pár hétig marad a munkahelyen, én pedig arra gondoltam, hogy az utolsó munkanapján adnék neki egy levelet, amit kézzel írnék. Ebben pedig kifejteném, hogy miért örülök, hogy megismertem, mennyi mindent kaptam tőle (tudást, segítséget, stb) amíg itt dolgozott, és remélem, tartani fogjuk a kapcsolatot. Elmondhatnám mindezt szóban is, de leírva, kifejtve számomra egészen máshogy hat, mint szóban elhadarva. Talán még azt fontos megemlítenem, hogy férfi kollégáról van szó, én nő vagyok. Soha nem volt közöttünk több ennél, most sem vágyom semmi többre. (Amiatt sem aggódom, hogy rejtegetnie kéne a levelet otthon, mert szingli.)
Kézzel írt levél?
hát nem tudom.
Figyelj, te nő vagy ő férfi, kibéreltek egy szobát 1-2 órára, a többit tudod.
Ennyi.
Szerintem nagyon szép gesztus egy kézzel írt levél, habár úgy gondolom ehhez az eseményhez talán túl sok. Nem tudom felmérni a barátságotok, kapcsolatotok mértékét, de ha szívesen búcsúznál el tőle levélben, tégy úgy, ezzel fejezed ki az egyéniséged.
Azért még szögezd le a levélben valamilyen úton módon, hogy nem vágysz, számítasz többre a jelenlegi kapcsolatotoknál, a félreértések elkerülése végett.
Szerintem írd le amit akarsz. Furcs-e ez, vagy nem, Te így vagy összerakva...
csak olvassa is el.
Miért biztos hogy nem találkoztok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!