Jogosan érzek így?

Nagyon szeretem a párom, de iszonyatosan féltékeny vagyok rá.

Fiatal(20), nagydumás, izmos srác, olyan mindenkivel simán eltársalog típus.

Én meg introvertált, visszhúzodó bizonytalan lány vagyok(persze csak idegenekkel szemben).

Egy fokkal magasabb végzettségem van, mint neki(nekem megvan az érettsségim, neki abba kellett hagynia a sulit, mielőtt megtehette volna).

Dolgozik. Én is szeretnék. De neki sokkal könnyebb. Őt bárhová felveszik raktárosnak, mert tiszta izom, simán elbír több 10kg-s súlyokat.

És itt vagyok én, az 50kg-ommal, a gyenge nőies karommal, aki egy tálca fánkot alig bírt megemelni(tescóban dolgoztunk pékárúsként).

Tudom, hogy nem az ő hibája, hogy nekem nincs munkám, ő meg egy jófizikumú srác, de iszonyatosan féltékeny és néha mérges is vagyok, mert ilyen előnye van velem szemben.

Én nagyon nehezen találok munkát és itthon fojton csak cseszegetnek emiatt.

Ráadásul a párom előtt is szégyellem magam, hogy nem tudok munkát találni. Jogosan érzem igazságtalannak, hogy "mert ő férfinak születtett ezért izmos" és így könnyen talál bárhol melót, míg én, akire annyian mondták, hogy milyen okos és kreatív vagyok egy érettségivel a zsebemben még árufeltöltőnek sem vagyok jó, mert nem bírom el.

Lehet mondani, hogy menjek edzeni, meg erősíteni, de nekem az annyira nőietlen. Mármint nem az edzés, hanem pl egy izmos kar. Édesanyám is rendszeresen eddz, de annyira elnőiesedetlenedett a sok izomtól(pedig csak fut és zsírégetőzik), hogy egyáltalán nem néz már ki olyan szépen, mint régebben, amit a párom is megjegyzett. Neki nem tetszik az olyan alkat és én sem akarnék úgy kinézni.