Szex a munkahelyen. Elküldhetik ezért a kollégáimat?
Mivel nemrég voltak átalakítások így lehetséges hogy a kamera még nem volt működő állapotban, de ezt ügyesen ki lehet deríteni. A másik meg az hogy ezért valóban jár kirúgás, de manapság a munkaerőhiány miatt legtöbb munkáltató eltekint bizonyos dolgoktól hogy ne veszítse el a maradék munkavállalóit sem. Persze kitudja milyen a főnökötök, kitudja hogy gondolkodik, sok körülménye lehet ennek. Az is sokat számít hogy mennyire vannak jó viszonyba. Na meg persze simán kivizsgálhatja a helyzetet hogy abba a műszakba volt-e probléma a munkájukkal, vagy más egyéb gond velük a szexen kívül. Tehát sok hasonló helyzetet figyelembe vehetnek mielőtt döntenek a dolgokról. Na meg persze ha jól végezték az eddigi munkájukat meg mindent akkor megúszhatják egy írásbeli figyelmeztetéssel.
Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, de nem árt résen lenni.
Ha ezekről számon kérik őket, tehát behívatják és kérdezik hogy mit csináltak a raktárba aznap éppen, mert lehetséges hogy csak jó néhány nappal később fognak ebből ügyet csinálni szándékosan, és akkor célszerű egyenesnek lenniük, nem félre beszélni, hanem kerek perec megmondani hogy nem tudtak uralkodni önmaguk felett és egymásnak estek "olyan" értelemben. Általában így szokták behúzni a csőbe az embereket ha valamit tesznek és rajtakapják őket. Ha meg őszinték akkor megúszhatják a kirúgást.
"Illetve az úri embert"
Egy úri ember az tud parancsolni az érzelmeinek és nem mint az állatok, ahol épp rám jön előveszem aztán hágok.
ösztönlény !
Én biztos, hogy a ..csába kivágnám az ilyeneket, de nem jellemző, hogy így járnak el a munkahelyi vezetők.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!