Miért büszke rá egy csomó ember, hogy jóformán rabszolga? És miért azokat támadják, akik emberhez méltóan akarnak élni, míg a kizsákmányolóikkal szemben meg már hangjuk sincs?

Dubitus

Nem vagy kissé funkcionális analfabéta és/vagy csekélyértelmű? Ennyi jött le abból, amit írtam? :)

Teljesen lényegtelen számomra, mit gpndolnak fagy te mit gondolsz. Mivel általában jóval az átlag életszínvonal felett éltem és élek, megszoktam az irigységet, hidegen hagy már. A lényeg az, hogy a kulturális, szocializációs elmaradottság, a habitusuk az oka a helyzetüknek. Felesleges mindig másokra mutogatniuk, saját nyonoruk okait addig másra kenni, amíg jórészt saját maguknak köszönhetik. A másik, amíg nem tisztelik egymást és a másik munkáját, amíg képtelenek a közös érdekérvényesítésre jellembeli és értelmi hiányosságaik miatt, addig ez a sors vár rájuk. Ha már személyeskedtél... Én már tizenéve a saját magam ura vagyok,bár előtte is nagy mozgásterem volt alkalmazottként is, mert csak azt vállaltam el, ami megfelelt az elvárásaimnak. Ez az előnye, ha van keresett tudásod és képes vagy önérvényesítésre, illetve van olyan anyagi háttered és befektetésből származó jövedelmed, ami nagyfokú szabadságot ad. A pénz számomra talán legfontosabb funkciója, hogy bizonyos szabadságfokot biztosít.

Ennek nagyon egyszerűen az az oka, hogy Magyarországon az emberek nem hogy másokért, de magukért sem képesek kiállni. Ha valaki felemeli a szavát, még a többi ember degradálja le és húzza vissza. Ilyen ellenszélben lehetetlen bármit is elérni az igazságtalan munkáltatókkal szemben.

Elhiszem, hogy a kényszer nagy úr, és hogy minden lehetőséget megragadnak egyesek, ha egy adott környéken semmilyen más munka sincs, de amíg van egy nagyobb birkatömeg, aminek a tagjai a legembertelenebb szerződést is boldogan aláírják, addig sajnos nem lesz változás. Aki nem ért egyet ezzel az embertelen munkaviszonnyal, az szimplán kivándorol az országból.

Tüntettek a tanárok is, arra is rávágták sokan, hogy ők csak hőbörögnek. Tüntettek az egyetemisták a tandíj ellen, akkor is mindenki az egyetemistákat szidta. Tüntettek az ápolók és orvosok a nevetséges bérek ellen, akkor is sokan az egészségügyi dolgozókat szidták.

A birka rabszolgatömeg legnagyobb ellensége nem az embertelen munkaadók, hanem saját maguk. Országos tüntetést sem lehet szervezni, mert sokan meghunyászkodva inkább nem vesznek részt, akik meg részt vesznek, őket meg emiatt senki sem veszi komolyan. A munkaügyi perek is hogy vannak? Sokan el sem kezdik őket, mert "minek, úgysem lesz belőle semmi, úgysem veszik komolyan".

Komoly mentális problémák vannak ebben az országban. Addig semmilyen változás nem lesz, amíg az emberek az utálkozás, meghunyászkodás és széthúzás helyett meg nem tanulnak összefogni és együtt érvényesíteni az érdekeiket.

Nekem is volt ilyen "rabszolga betegségem", de ez tizenévesen volt. Mentem az az úton és kezdem elfogadni, hogy szóval ez vár rám ez a rabszolgaság. Ez a gondolat, ami már nem kérdés volt, hanem egy belenyugvó felismerés, és abban a pillanatban egy autó jött velem szembe és mivel esett az eső teljesen rámfröcskölte a vízet, az arcomra is. Hirtelen történ, ezért megijedtem, nagy belégzés, és felébredtem. Ha így gondolkozom magamról ilyen dolgok történtek velem:az autó lefröcsköl,nekem jönnek az utcán,rám lépnek, nem köszönnek vissza...sorolhatnám.

A másik séta során éppen tavaszköszöntő volt, és mentem haza a boltból. Toltam a bicajt, hogy élvezzem a korai napsütést. A természet rendben volt, csak a gondolataim voltak furák, és azt kérdeztem, honnan eredhetnek ezek a lehúzó gondolatok, és hogy lehet ezekkel együtt élni? Aztán mosolyogtam inkább élvezem a korai tavaszt, és a rigó dalát.

Ez azért van, mert Magyarországon az embereknek teljesen más a felfogása, a mentalitása a munkával kapcsolatban.

Példa:

Ha Ausztriában nem fizetik ki a túlórát, akkor az illető szimplán bejelenti a dolgot a szakszervezeteknél (vagy a munkaügyi bíróságon),ők pedig olyan munkaügyi pert akasztanak a munkáltató nyakába, hogy azt nem teszi zsebre. Ezzel ellentétben Magyarországon sokan még tapsoltak is, amikor az MSZP a Fidesszel karöltve tönkretette a szakszervezeteket, mondván minek léteznek ilyenek, semmi hasznuk, a munka törvénykönyvet meg átformálták úgy, hogy az teljes mértékben a munkáltatót védje.

Magyarországon a mentalitás sajnos nagyon erősen kelet-európai. Oroszoknál, ukránoknál, románoknál dettó ugyanez megy. Az emberek sajnos megragadtak annál az elképzelésnél, hogy "inkább kussba maradok és örülök, hogy van munkám". Simán megfigyelhető ez a mentalitás az általad említett embereknél kérdező. A legszemetebb szerződést is 100 wattos vigyorral írják alá, mert "legalább van munkám, a semminél ez is jobb". Amíg ez a réteg megvan a társadalomban, addig semmilyen változás nem lesz.

És valljuk be őszintén: melyik cég az, aki nem használná ki ezt a helyzetet? Hogy a profitmaximalizálás mellett épp csak alamizsnát adnak a dolgozóknak, mert minek többet, ha a hülyéje annak is örül, ha van munkája?

Ha az emberek végre összefognának, akkor ezt egyik cég sem merné megtenni. De amíg a birkanyáj adja a cégek alá a lovat, addig nem lehet semmi változásra számítani.

19:

"Lenyomtam gyulladt foggal 1 teljes napot, pedig ha hajoltam éreztem gyógyszer mellett is hogy a halántékomon jön ki a fájdalom, megtehettem volna hogy telefonálok bocsi ez van, pedig se gyerek, se feleség.."

Ha valami baleset ért volna abból kifolyólag, hogy nem tudsz jól koncentrálni a betegséged miatt, mindjárt egész másképp gondolkodnál a dologról.

"Aki már 37 fokos láznál halálközelben van, az hogy fog megoldani, kibírni sokkal nehezebb dolgokat az életében?"

Tehát akkor a helyes mentalitás szerint göthösen, köhécselve is be illik mennem a munkahelyre, és esetlegesen lefertőzni az összes közvetlen kollégát. Ad abszurdum.