Sok kezdővel viselkednek így a munkahelyeken?
Az én melóhelyem nagyon családias. Vannak lebaxások, de ezt leszámítva senki se ilyen.
Ezeket gyorsan hagyd ott
Engem is kinéztek az elején, a betanításom pedig elmaradt. Akire rá lettem bízva, az a szemembe tette a szépet, a hátam mögött meg fúrt ezerrel, mint kiderült. Én meg nem értettem miért ellenséges velem mindenki, amikor semmi rosszat nem tettem.
Egy év után kb. bemondta az unalmast és felmondott, elment máshova dolgozni. Ekkor kezdtek el nyitni felém az emberek és azóta nincsen semmi baj. Azóta nagyon jól érzem magam a munkahelyemen, szeretek itt lenni. Az első 1 év viszont pokol volt, fogalmam sincs hogy bírtam ki és mi tartott még ott.
Valaki azért ilyen, mert hogy ővele is ezt csinálták kezdőkorában. Mint ahogy a katonaságnál is ez ment, a leszerelni készülők az akkori kopaszokon vezették le a feszültséget, amit ők magukba szedtek az elején.
Mellesleg egy részeg dolgozót én diszkréten jelentenék a főnöknek.
9.
Sajnos nem csak velem bánnak így. 1-2 havonta cserélődnek az emberek ott. Max. 1 évig bírja az akinek van türelme hozzá. Sokat gondolkodok a feljelentésükön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!