Miért beszélt a cégvezető még a cégről, meg a lehetőségekről, azok után hogy kiderült, hogy nincs tapasztalatom s sok esélyem az állásra?! Más is volt már így?

Alapvetően nagyon gáz volt az interjú - miattam -, nyilvánvaló módon kicsit égő is.

Ezzel viszont teljesen megzavart.

Nyilván már interjú közben én is lefagytam, mert rádöbbentem, mennyire keveset tudok, de amennyire tudtam, figyeltem. És akárhogy gondolok vissza, Ő még egy olyan bő tíz percet (bár számomra biztosan lassabban telt az idő) beszélt arról, hogy mik a munkakörülmények, lehetőségek, stb.-stb.

Miközben én meg már rég arra készültem fel, hogy felállít, gyors kézfogás, s a viszont látásra.

Ezt azért csinálta volna, hogy "észhez térítsen", hogy miben ("nagyban") kellett volna gondolkozzak, avagy hogy milyen lehetőséget kaphattam volna meg?

Ugyanis akármennyire is tudom, hogy nem jött össze, ezzel sajnos elültette a reményt. :/

A vége fele azt mondta - és bár már semmilyen emlékemben nem tudok 100%-ig biztos lenni, mert annyira bizonytalanná tett a szituáció, erre maximálisan odafigyeltem -, hogy küldjek neki ismét egy e-mail-t, miután döntöttem, hogy valóban akarom-e az állást, és akkor az eddigi jelentkezők közül eldönti, hogy kit választ. :P

Arra emlékszem, hogy vissza lett kérdezve, hogy mikorra, mondta, hogy "hááát hétfőre", amin érződött, hogy minél-minél előbb, de azért akar időt hagyni (meg formalitásból megkérdezte, hogy tudom-e az e-mail címet)...

De MI A FRANCRA, amikor nyilvánvaló, hogy szeretném az állást, de az is nyilvánvaló, hogy nem kapom meg.

A levelet természetesen még aznap este megírtam, tisztelettudó és alázatos formában, amennyire csak lehetett... de 99.9%, hogy feleslegesen.

Emiatt egy kis dühöt is érzek, így-is-úgy-is rossz érzés lett volna, de (utólag) jobban örültem volna annak, ha idő előtt lezárja az interjút, vagy bár udvariasan még beszél (lehet, ez is benne volt), de valami utalást ad arra, akár a végén, ami egyfajta nyílt titok az elutasításra, pl. "majd értesítem"...

Nem az, hogy még én írjak neki levelet, hogy az elmondottak alapján akarom-e elvállalni az állást!

Ez azért abszurd, nem?

Így most van bennem egyfajta furcsa, de nagyon-nagyon kellemetlen, rossz érzés, olyan, mint egy fajta reménykedés, de annál kilátástalanabb érzés: Ugyanis az eszemmel belátom, hogy hiába várok választ a levelemre, lehet, nem is ír vissza semmit; (gondoltam rá, talán jobb, ha direkt nem is figyelem, úgy jobban a realitás talaján tudok maradni); Ugyanakkor viszont elültetett bennem egy aprócska reményt, mi van, ha mégis csoda történik.

De tudom, hogy nem történik semmi csoda... CSODÁK NINCSENEK!!!

Sajnos az is nehezíteni fogja a helyzetemet - és próbálok erre is készülni -, hogy családtagom is bent volt az interjún... ugyanis autóval vittek le (éppen akkor volt neki is arrafele dolga), s mivel mindig kétes szemmel fordul a dolgaim iránt, belesett a helyre, hogy "mégis hova jelentkeznék"... a főnök pedig előjött, s mondta, hogy Ő is üljön be.

Tudom, ez viszont biztos szokatlan.

A lényeg, hogy Ő viszont úgy értelmezte a dolgokat, hogy bár irracionális lépés a cégvezetőtől, de fel akar venni. :S

És látszik rajta, hogy szinte biztos benne, hogy Ő ezt jól látta.

De én meg TUDOM, hogy nem így van.

És amitől tartok, hogy a családtagoknak, rokonoknak viszont meg úgy adja majd tovább, mintha már fel is vettek volna.

Ugyanis a családunkban, sőt az egész rokonságban KIB-OTTUL DOMINÁL a bizonyítási kényszer, az, hogy mi vagyunk a világon a legsikeresebb emberek, stb.-stb.

Valóban, a század elején és század közepén, ill. még úgy ahogy látom a rendszerváltásig valóban kötődnek nagyon sikeres, sőt híres, ismert nevek a családunkhoz... De ez mára már teljesen megszűnt... Viszont a család számára ez elő nem fordulhat, ELKÉPZELHETETLEN... hogy valaki ne legyen extrém sikeres, ne legyen szuperhős... és szinte már nem is tettem ezekkel olyan nagy költői túlzásokat.

Szóval miről szólhat ez, hogy adott egy halott reményt a cégvezető?

Vagy előfordulhat, hogy akkor Ő is hirtelen arra gondolt, hogy "hátha... talán, jobb még egyel több vésztartalék"?

Vagy ez nem is annyira kirívó eset, s most csak sok másik álláskereső ember kilátástalanságának az érzelmeit vetettem volna írásba???