Egyik munkatársunk egész nap elérhetetlen, nem tudjuk, mi van vele, ilyenkor mit lehet tenni? (a többi lenn)
Nem jött be ma reggel dolgozni, pedig pénteken még azt jelezte, jön. A rugalmas munkaidőt nálunk tényleg rugalmasan kezelik, akkor jössz-mész, amikor akarsz, csak a feladatod legyen kész határidőre, az ő feladata viszont nem lett kész (ma reggel 9 lett volna a határidő), emiatt is hívtuk fel, de nem vette fel.
Annyit tudunk, hogy szombat este benn volt kilencig (felvette a biztonsági kamera, ahogy bejön-kimegy), ma írtunk neki facebookon, még nem látta, utoljára egy napja volt aktív. E-mailt, sms-t is írtunk, semmi válasz. A telefonja kora délutánig még kicsöngött, azóta vagy lemerült, vagy kikapcsolta. Nem tudjuk, hol lakik, csak a megálló nevét, ahol leszáll, a nyilvántartásban még az előző címe szerepelt, nem rég költözött új albérletbe, múlt héten még arról beszéltünk, hogy majd fizetésnap után tartunk egy lakásavató bulit.
Egyedül élő, nagyon fiatal (22-24 éves lehet talán, a születési idejét pont nem néztük meg) lányról van szó. Mostanában eléggé nyúzottan járt munkába, és a jelenlegi feladata miatt nagy volt rajta a nyomás. Nem tudjuk, mi történhetett, hogy csak kiborult, vagy bajban van, vagy esetleg valami őrültséget csinált magával, szerintem képes lenne rá.
Mit tennétek a helyünkben, merre indulnátok? Rendőrségen elvileg 48 óra után nyilvánítanak egy embert eltűntnek, ma kilenc órakor van két napja, hogy semmit nem tudunk róla, szerintetek ilyenkor beleszámolják a vasárnapot? Vagy azt nézik, hogy vasárnap még bejelentkezett facere? Nagyon szeretnénk már valamit tudni róla, nagyon sok most az a két óra is. Családias hangulat van az irodában, igazán felvehetné a telefont attól, hogy túlcsúszott a határidővel, még nem harapnánk le a fejét. Attól félünk, valami nagy hülyeséget csinált, ha tudnánk a címét, már rég meglátogattuk volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!