Vannak olyan napok a munkahelyeden, amik unalmasak es aznap semmi dolgod?
A kérdés az volt hogy egész nap semmi dolga valakinek.
Nekem olyan volt hogy bementem 8-ra, elkezdtem a munkát és 12-re kész voltam. Utána internet, index, origo.
Ez ment több évig.
Na de ha semmi dolgom egész nap, napi 0 órát dolgozom, az szerintem nem is vezet sehova, cég szempontjából sem.
Ha ez megy több hónapig, az elég érdekes.
Nincs, amióta itt vagyok még nem volt unalmas egy nap sem.
Elég pörgős és változatosak a feladataim, hamar el is megy egy nap.
Hátránya mondjuk pont ez, hogy van mit tenni, és sokszor benn is maradok 1-2 órát tovább, másrészt meg kihívás néha, mert most dolgozok benne először és néha félek, hogy nem fog menni valami.
Viszont szeretem, és inkább ez ezerszer, mint az unalmas monoton munka: dolgoztam már ilyenben is, egy idő után lélekromboló. Erre vágytam, most megkaptam, szóval nem panaszkodom az apróbb félelmei miatt.
Persze ahogy a nyugis monoton helyet, ezt a pörgést is meg lehet unni, úgy képzelem hogy majd később, pl gyerek után, pár év múlva már nem a kihívás, hanem ismét egy nyugis helyet szeretnék.
26N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!