Ez miért baj, ha nem fecsegek a semmiről a munkahelyen, ne adj isten csendesebb vagyok? Más is van/volt ilyen helyzetben? - Munkahelyi megjegyzés a "szótlanságomért", pedig a barátaimmal pl nem vagyok az.

Inkább valóban csendesebb vagyok itt, mondjuk inkább ez, minthogy folyton valami sz*r jöjjön ki a számon...

(Ráadásul pont a legpletykásabbtól kaptam)

Eléggé rosszul tud esni, amikor ezt szóvá teszik, pedig alapvetően barátságos vagyok és nem vonom ki magam, velük töltöm a kajaszünetet is pl, pedig nem mindenki tesz így (de ezek után nekem sem sok kedvem van jópofáskodni.)

... Úgy érzem ezektől a beszólásoktól, hogy van rajtam még egy plusz megfelelési kényszer, vagy nem is tudom. Tény, hogy vannak olyan témák ( életkorból fakadó is pl), amihez A.)nem tudok hozzászólni vagy B) semmi értelmes csak üres szófos*ás, de azért én viszonylag jól éreztem magam.. És az is igaz, hogy inkább csendesebb vagyok, mint pletykás vagy szómenéses.

Pedig a barátaim és aki TÉNYLEG ismer (régi közvetlen kollégáim is), az nem tart szótlannak meg csendesnek, sőt, velem is el lehet kreténkedni és szeretem is a humort.

Azért is üthetett szíven a dolog, mert hónapok óta még mindig hiányzik a régi közeg, ahol pl elfogadtak és szerettek, el tudtam hülyéskedni a többiekkel, és mostanában kicsit önmagamat sem találom. Erre kaptam meg még ezt is, hogy csendes vagyok és nem igen szólok hozzá a témákhoz.

Tényleg olyan, mintha nem lenne meg az igazi Önmagam, új közeg, új kihívásokban vagyok itt hónapok óta, nincsenek meg a régi barátaim már nap mint nap, és ez most valahogy nagyon szíven ütött, mert csak arra gondolok, hogy itt nincs meg az, ami a réginél meg volt: hogy elfogadtak és szerettek, itt ez sokkal felületesebb, és borzasztóan rosszul esik, mert valóban nem tudom önmagam adni.

Már nem is tudom milyen az jófej és boldog énem.