Hogy lehet egy diktatórikus, hatalommániás főnököt elviselni?

Nehezen.

Én nem hiszem, hogy aki elviseli, automatikusan azonosul vele. Sajnos a mai munkaerőpiacon nem mindenki ugrálhat. Nekem pl. akkor kellett tűrnöm, amikor szakmai gyakorlatra épp, hogy találtam helyet egyetemre, és olyan főnököt kaptam, hogy iszonyatos kifakasádokra, hisztériákra volt képes, volt olyan ember, akit fontos projekt közepén kirúgott teljesen jogtalanul (az volt a sztori, hogy az emberünk máshol is dolgozott, és ezt úgy beszélték meg a főnökkel, hogy tudott róla, és arról is, hogy ő csak napi 4 órát tud benn lenni - fizu nélkül, tenném hozzá. Aznapra ki lett neki adva a feladat, és 4 óra múlva ment volna tovább, mikor főnök elkezdte, hogy hohó, lenne még meló, itt maradsz. A leányzó kulturáltan elmondta, hogy nem ebben állapodtak meg, és nem tud maradni, erre ordítás és kirúgás)... na már most, már eleve csúsztam az egyetemi tanulmányaimmal 2 évet, egyrészt pszichés okok, másrészt az egyetemi bürokrácia miatt (hosszú lenne belemenni... mindkét évben dolgoztam mondjuk, szóval nem lazsáltam, de nem akartam tovább halogatni)... ha kakaskodtam volna, akkor kaptam volna egy karót vagy nem osztályzott volna le, és csúszhattam volna még egy évet. Ezt meg nem engedhettem meg magamnak. De ettől még ugyanúgy hánytam tőle, és gyomorideggel mentem be az utolsó hetekben dolgozni. Max. a kollégákkal kibeszéltük munka után. Ja és az utána felajánlott munkát (nevetséges fizuval) élből visszautasítottam.

De ugye mindenki más miatt félti az állását. Van, akinek gyereke van, és ezért csak részmunkaidőt tud vállalni... ha kirúgják hepciáskodásért, nem biztos, hogy talál új helyet rögtön. Vagy akinek sürgősen kell a pénz, hitel, beteg családtag, lakbér stb. miatt. Vagy akinek nem olyan a végzettsége, hogy azonnal találna munkát (és nem is feltétlenül a saját hibája ez, hanem pl. a szülei eltartása miatt nem tanult tovább).