Mennyire elterjedt Magyarországon, hogy egy cég vezetője diktatórikus rendszerben kommunikál a dolgozóival?

"A főnöknek mindig igaza van."

A szintén alkalmazotti hátterű ismerősök véleménye, és a sajátom szerint, a legtöbb "főnök" olyan "vezető", aki sem emberileg, sem szakmailag nem áll a helyzet magaslatán, azaz egy olyan rendszerben, ahol önkéntes alapon követnének az emberek bármilyen vezetőt, ott nem rúgna labdába. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy szakmai kérdéseknél kínban van az illető, emberi kérdésekben pedig az átlag elvárt értékrendi elemekkel nem rendelkezik. Ez pedig szemekből, arcokról olvashatóvá teszi számára a tekintélye hiányát, ezért a "hatalmával" - munkavállaló viszonylagos kiszolgáltatottsága a rendszernek köszönhetően - kompenzál, ultimátumokat ad, fenyegetőzik, számonkér, stb., hogy legalább önmagával elhitesse, ő bizony valaki.

Teljes mértékben elterjedt az ilyen. A főnök az atyaúristen, élet és halál teljhatalmú ura, az egyetlen valamirevaló dolgozó a sok porban csúszó-mászó féreg (beosztottak) között. Persze a feletteseivel szemben ő is alázatos, farokcsóváló pincsikutya, mert tudja, kinek kell nyalni, hogy megmaradjon a kényelmes, légkondis, névtáblás irodája.

Ez a rendszer alakult ki a hazai cégeknél. A felsővezetés még úgy-ahogy értelmes, aztán középszinten jönnek az iskolázatlan, kőbunkó parasztok. De nekik nem is kell érteniük a szakterületükhöz, az ő feladatuk csak annyi, hogy a felsővezetés lehetetlen elvárásait keresztülverjék a dolgozókon, akármi is történik. Ezért cserébe pedig némi plusz fizetést és hatalmat kapnak.

Rövid válasz: ez az általános, természetes, mert ez maradt itt az iparosodás korszakából, sőt, még régebbről, a feudális rendből. Ez nem jelenti azt, hogy jó, csak azt, hogy ez az alapbeállítódás.

Hosszabb válasz: számos vállalati felépítés és jogi környezet létezik, ahol a dolgozók képesek érvényesíteni az érdekeltségeiket. Egy modern, piacorientált vállalkozói környezetben a dolgozóval éreztetik, hogy a gépezet fontos része és a teljesítménye befolyásolja a vállalat eredményét. A gyakorlatban azonban sokszor alkalmatlan emberek kerülnek vezetői pozícióba, akik különféle okoknál fogva (rosszindulat, frusztráció, pozícióféltés, ostobaság, irigység stb.) a vállalat érdekei ellenében, saját rosszul feltérképezett rövid távú érdekeikért cselekszenek. Ezek azok a főnökök, akik a beosztottjaikat robotnak tekintik és semmilyen, jogi, erkölcsi vagy emberi alapon járó bánásmódot nem hajlandók megadni.

A másik eset, amikor a tulajdonos rövid távon akar maximális nyereséget kipréselni a vállalatból és ennek érdekében csak a legalázatosabb, legtűrőképesebb munkatársakat akarja, Szándékosan teszi az embereket megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe, hogy lássák, ki az, aki nem képes beilleszedni, aki csak problémát okozna hosszú távon.

Az állami, nem piacorientált vállalatokról pedig ne is beszéljünk, ott csak a ki kinek a komája dolog számít, a valós tudás nem.