Vezető beosztásban levő ember nem képes végezni a munkáját szaktudás hiányában erre tanácsadót kap maga mellé? Miért nem rúgják ki és vesznek fel a helyére szaktudással rendelkezőt?
Hogy meri bevállalni a cég azt a blamát hogy vezető beosztásba kerül valaki egyik napról a másikra vadidegen új emberként a cégnél (vagyis előzőleg ne dolgozott itt egy percet se) és már az elején kiderül voltaképp semmihez se ért. A legelemibb dolgokkal sincs tisztában, szállítmányozási cég és a tisztelt góré úr egy logisztikai fuvarszervező programot nem tud kezelni. Bármely munkatárs tudja enélkül fel se vennék. Ő nem. Kamionos cég és a góré kamiont még csak képen látott.
De mivel a döntés az övé így mégis kell kezelni a fuvarszervező programot. Megoldás: felveszünk mellé valakit aki kezeli helyette… nem az hogy kivágjuk a francba a dilettáns barmot és megteszünk olyat vezetőnek aki szakmabeli és rendelkezik azokkal a skillekkel amivel az utolsó dolgozó is rendelkezik.
Ez miért jó a cégnek?: Hogy mer bevállalni a cég egy ilyen dilettáns zéró szakmaiságú valakit aki azt se tudja eszik vagy isszák a témát?
Őszintén, 2 opció van - Vagy tényleg valakinek a csókosa vagy egyszerűen jó vezető, és úgy voltak vele, hogy be lehet tanítani a szakmai munkára.
Mikor mi is csapatvezetőt kerestünk volt arról szó, hogy esetleg egy olyan jelöltet veszünk fel, akinek az adott területen nincs tapasztalata, de salesen már volt csapatvezető valahol. Igazából egy vezető nem feltétlenül végez érdemi munkát az adott szakterületen, neki inkább az a feladata, hogy biztosítsa, hogy a munka el legyen végezve és minden gördülékenyen menjen.
"hogy a munka el legyen végezve és minden gördülékenyen menjen."
És ha a mezei dolgozó odamegy hozzá egy oylan kérdéssel problémával aminek a megválaszolása kőkeményen szakmai kérdés is akkor mi van?
Ha odamegy hozzá a fuvarpartner ezzel a kérdéssel: eur raklap helyett us raklap használható -e 30 tonnát meghaladó vontatmány esetében?
Na váéaszold meg főnök. Csak ehhez tudni kell az eur és us raklap tételes különbségét terhelhetőségét az adott vontatmány terhelhetőségét a vonatkozó aktuális fuvarjogi és kresz szabályozást az áruféleség szortírozhatóságát. CSak ennyit
Na most ha nem ért hozzá a vezető ezt mondja erre? He??? Kérdezd meg a műszakos. Hát bocsika akkor te kedves főnök mi a szart keresel a székedben? neked kéne tudnod a legjobban.
Örülök a megtisztelő E/2-es megfogalmazásnak, de hidd el, hogy nem a főnököd vagyok, hogy minden szakmai fusztrációd egyenesen nekem címezd:D
Végül mi is olyan vezetőt vettünk fel, aki ért a szakmánkhoz, de így sincs állandóan a fenekünkben a team leader, ha hirtelen kell valami megkérdezek egy seniort.
Nem tudom, szerintem ezt lehet lehetőségnek is tekinteni, hogy bedolgozod magad, mint szakmai vezető/tanácsadó, aztán erre föl kérsz fizuemelést - magyarán kihasználod az inkompetens vezető adta lehetőségeket. De hát egyszerűbb a GYK-n hisztizni, nem?:D
"De hát egyszerűbb a GYK-n hisztizni, nem?:D"
Így van. Bedolgozni mikor nyilvánvaló hogy a vezteő azért van ott mert valakinek a valakije. Zéró szakmai múlt zéró szaktudás nulla referencia még angolul se tud (nemzetközi szállítmányozó cég.... és a vezető nem tud angolul) vajon mi oka lehet hogy ő a vezető?
Jó helyre tette a seggét ennyit.
Biztos nem a tudás képesség tapasztalat mert az igazolhatóan nulla.
16 vagyok. Képzeld, igenis büszke vagyok rá, hogy képes vagyok elvégezni az alkalmazottaim feladatait is, hiszen te éppen ezt hiányolod a saját vezetődből. A szakmai tudást, a készséget, hogy válaszolni tudjon a kérdésekre, hogy segíteni tudjon. Én éppen azért tudok, mert átlátom minden egyes munkafolyamatukat... :)
Nem mellesleg a pilótának is megvolt az első útja utasokkal, a hajós kapitánynak is, a mozdonyvezetőnek is... Valahol el kell kezdeni! Sajnálom, hogy neked minden szúrja a szemed, ami kicsit is ellentmond a te véleményeddel. Ettől én még boldog ember vagyok!
Neked is lett volna lehetőséged annyit tanulni, vagy olyan ismerősöket szerezni, hogy bekerülj egy ilyen helyre és tanácsadót kapj. Persze tudom, te ezzel a lehetőséggel így sosem éltél volna! :)
"Nem mellesleg a pilótának is megvolt az első útja utasokkal, a hajós kapitánynak is, a mozdonyvezetőnek is.."
Így van. Az a pilóta éveket tanul, elmélet gyakorlat szimultátor, kisgépes repülés, próbarepülés ezer és ezer vizsga. És ha mindezen átverekedte magát sikeresen majd vezetheti a 200 fős utasszállító gépet.
De azt a pilótát nem ültetik be a Boeing kormánya mögé úgy hogy előtte gépet még csak képen látott.
Vagy te nem így gondolod?
És ne jöjjünk újtra a kamuval hogy majd menet közben betanul. Nem. Ez nem az a hely ahol menet közben kell tanulni. Ez az a hely(kémne legyen) ahol addig az ajtókilincset se foghatja meg, amíg bizonyítottan nem tud.
Nem itt kell tanulni itt már tudni kell.
Elvi esetben.
Gyakorlatban ha jó segget nyalsz ki már jó vagy. Tudás kit érdekel, te úgyse dolgozol csak felveszed a horror juttaást és majd felveszünk melléd valakit aki ért hozzá, mert nélküle te levegőt se tudsz itt venni, mert még annyit se tudsz.
Na erre valami elmés?
"Neked is lett volna lehetőséged annyit tanulni,"
??? már mennyit könyörgöm ??? A vezető SEMMIFÉLE szaktudással végzettséggel nem rendelkezik. Miközben diploma nélkül ide fel nem vezsnek kb senkit szervezői szinten (itt nem a mezei sofőrökről beszélek).
De még a mezei sofőrök is többek mint a vezető nekik legalább a PÁV és hivatásos jogsi megvan.
Akkor hogy is értsem azt hogy tanultam VOLNA annyit? Mennyit? Semennnyit?
Te ostoba.
Jobb lenne, ha leírnád, hogy pontosan miről van szó.
Van, hogy a szakmához nem ért, de a gazdasághoz igen.
Ilyenkor léphet fel mellé egy tanácsadó.
Nekünk is van millió vezető, mert ez ezt csinál, amaz megint, de mivel nem értenek mindenhez, ezért van tanácsadó is, aki segíti a munkájukat.
De ennyit se látsz át, mert hülye vagy, mint a segg.
"
"Van, hogy a szakmához nem ért, de a gazdasághoz igen. "
Végzettsége referenciája mely ezt igazolja? Felsőfokú szakirányú oklevél? Közgáz pénzügy stb?
Szakmai életrajza kicsit üres. Középisk érettségi és slussz. Egyéb iskolái? Eddig munkahelyei mint referencia?
Hol vannak? Sehol? Nincsenek? Nyilván nincsenek ha lennének ott lennének beírva.
De ha nincs hogy lépheti át a küszöböt?
Miért?
Személyügyes vagy talán, hogy láttad?
Látszik az egész kérdéseden hogy egy végtelenül ostoba, korlátolt, irigy ember vagy, aki könnyen befolyásolható.
Balázska :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!