Van arra esély, hogy alkotó, valamirevaló ember válljak? Ha igen, hogyan? Hogyan lehetséges értelmessé vállni?
Mostanában egyre csak azt érzem, hogy a világban csak egy többnyire értelmetlen fogyasztó vagyok, egy hasznot nem hozó élőlény.
Ha pl. egy zenét hallgatok, különösen ha egy szép, megkönnyező zenét, a második gondolatom, hogy sosahem érhetek fel az egészhez, még azt se tudom, hogyan hozták össze, komponálták az egészet.
Ha műszaki cikket használok, hasonlóan, egyből fusztráló lesz, hogy a készítőkhöz, mérnökökhöz, programozókhoz képest egy totális síkhülye vagyok, még azt se tudom, hogy mi van bennük, hogy működik. Még ha 100× annyit tudnék matekból, fizikából, infóbol, stb. az se lenne elég.
Ha egy szobrot, filmet, stb. művészi vagy technikai alkozást látok/használok, ugyanígy.
Még néha a kajáról is, amit megeszek, az jut eszembe, hogy mindig másnak kell kitermelnie, elkészítenie, stb., én magamtól még pl. aratni se tudnék.
Viszont az életet meg nem lehet csak úgy visszamondani, még ha akarná is az ember.
Viszont akkor hogyan tudnám úm. "pozitívba átbillenteni" az adok/kapok egyensúlyt?
<22F>
válasza:Mi az, amiben tehetséges vagy? Mi az, amit szeretsz csinálni? Mi az, amit szeretnél csinálni? És ha van ilyen, miért is nem csinálod?
Erre keresd meg a választ. Ebben például segíthet, ha szokásoddá teszed, hogy minden reggel teleírsz három oldalt. Bármint, ami eszedbe jut, cenzúra és agyalás nélkül. Mit álmodtál, mit tervezel aznap, vagy akármi mást. És aztán dugd el jó mélyre, ne lássa senki. Ez csak a tiéd.
válasza:Nálam ez így működik, működött, hogy az érdeklődésem elég nagy méreteket tud ölteni, bármilyen témával kapcsolatban.
Valahogy mindig egészen a legmélyére ástam mindennek, egészen a koppig mentem.
De ez sem jó, rengeteg időmet elvette, és inkább csináltam volna mást, éltem volna, mint műszaki, orvosi, pszichológiai témákat nézegettem volna. :(
Amúgy nagyon kevés önbizalmad lehet, valaki nagyon elvette, nálad fiatalabbak némelyikének meg akkora van, hogy rettenet.
Napokban olvastam egy filmkritikát egy 19 éves lánytól, és úgy lehordott egy az IMDB szerint 9 pontos filmet, mindenféle tisztelet nélkül, hogy csak lestem.
Sajnos ez hiányzik a mai emberekből, a tisztelet a mások munkája iránt.
Benned meg túl sok van.
Nekem az egészségem is ráment erre az érdeklődési körömre, ha nem érdekelt volna a téma, most nem lenne semmi bajom. :(
válasza: válasza:Szia! Senki sincs, aki értene a komponáláshoz, az összes műszaki ketyere legmélyebb belső működéséhez, szobrászathoz, filmkészítéshez és minden olyan dologhoz, amit az életedben használsz. Ne az legyen a célod, hogy mindenhez érts, ennek nincs semmi értelme. Ha így gondolkozol, sose leszel elégedett.
Ahogy egy válaszoló már írta, keresd meg, hogy miben vagy tehetséges és miben leled örömödet. A facebook bambulásánál mélyebb örömök is léteznek, csak induláskor több energiát kell befektetni.
Pl. az én számomra összemérhetetlenül nagyobb öröm a barátokkal elmenni közösen múzeumba, mint a facebookon csevegni, de előbbihez szervezés, energiaráfordítás is kell.
"Jól írja az első, írj, rajzolj, fess, és ne törődj az eredménnyel. Közben fogod érezni, hogy születnek az alkotások (akkor is, ha a tiéd nem "szuper", mert ebből a szempontból ez mindegy), mert az alkotás folyamatából érzed meg, hogyan történik ez."
...és még sokan írtatok ehhez hasonlókat, megerősítéseket.
De az a gond, hogy ez nálam eddig vajmi kevéssé működött:
Foglalkoztam ugyanis zeneszerzéssel egy jópár évig, de jóval több csődje volt a dolognak, mint sikere és időtálló eredménye. A munkák kb. 80% el is veszett technikai/informatikai malőrök, balesetek miatt, ami pedig megmaradt, annak a legjobbja is csak máshoz képest a tűrhető kategória.
Az elején persze ment a nagy porhintés, az illúziókeltés meg a büszkeségre való felbujtás - legfőképp szülők részéről, de sok mindenki más is benne volt -, amit persze, hogy 13-14 éves fejjel bevettem, és utána pont ezért még fájdalmasabb volt a pofáraesés, meg azok az igen kínos rádöbbenések, amikor a nemlétező tehetségemből kellett kiábránduljak. Ami persze nincs, ha anno a korom miatt nem "dedósként" kezelnek úm. (kissé erős kifejezés talán, de kb. ez volt), vagy amikor már látszik, hogy ló$z@r se lesz a dologból, akkor kitisztítják a képet.....
Mindegy, kár ezt tovább taglalni.
Ugyanez volt a helyzet a novellaírással. No persze, azoknak is 95% vagy egy qva géphiba, vagy eltűnt füzetek által nemlétezővé válltak. Bár, ott legalább apukám aránylag hamar kiábrándított, hogy nem értek hozzá.
Szóval minek csináljak, írjak, próbáljak... =(
Mert zenében is, nekiállhatok megcsinálni a magamét, közhelyes dallamokat még közhelyesebben leírni, az 50%-át a dolgoknak innét-onnét kilesve, amikor meg más másfélórás filmekhez ír meg 18 sávos komolyzene partitúrát, úgy, hogy az X tízezer hangjegyből szinte egyet se lehetne jobb helyre rakni, mint azt a szerző tette. Az enyém ilyen mellett csak egy nevetséges rútság.
Múltkor is, amikor az Oroszlánkirály zenéjét hallgattam, a könnyem is megeredt azon, hogy ez mennyire de gyönyörű, én meg ahhoz képest, hogy vagy 5-6 évig azt hittem, hogy értek a zenéhez, fogalmam sincs, hogyan tudta felállítani a szerző az egyes sávokat, miből állította elő a dallamot, és hogyan tudta egy komplett zenekarra lebontani az egészet hiba nélkül, de legfőképp, hogyan volt mindehez ereje és hogyan bírta átlátni az egészet.
És igen, pont ott van a hiba, amit #1-es írt, de pont a megoldást nem tudom : Már egyszerűen nem találom, hogy mi lehetne az, amiben tehetséges tudnék lenni, ÉS van valami értelme. Már lényegében minden ki van lőve:
- ProgInfósként tanulok, de utálom, és síkhülye vagyok mind az infóhoz, mind a matekhoz
- Elektrotechnika úgyszint, képtelen lennék bármit is összehozni/megtervezni magamtól
- Zene 6 év csőd
- Rajzolni nem tudok, térleképezés abszolút 0, egyszer festettem úgy igazán (mert HF volt), de az is egy megmosolyogtatóan naiv pontról pontra vett életlen másolat volt, csak annak tetszett, aki ugyanúgy laikus volt.
- dráma, színdarab írás ugyanúgy csúfos bukásokkal járt
És sajna a tehetségtelenségem mellé még felszínesség és a kitartás hiánya is társul (meg persze néha az az átkozott önhittség, amit anno itt-ott jó mélyen belémneveltek), amitől meg akarnék szabadulni, szeretnék megszabadulni, ha tudnék, de egyszerűen nincs elég akaraterőm.
És nem értem, ha egy csomó embernek meg van tehetsége, adottságai és kitartása, akkor nekem miért nem ment sose.
Mi az, amivel mások erre képessé váltak?
A neveltetés? Vagy ez olyan erősen a genetikán múlna?
(...)
válasza:Tudod, az a gond, hogy ha megmászod a közeli hegyet, és örülsz neki, hogy sikerült, akkor még a jóindulatú barát is elveheti a kedvedet, hogy "de hát ez hol van a Csomolungmától?". Pedig tőled ez valóban teljesítmény az elején, mint ahogy a vérprofi hegymászó is első nap csak ezer méterig jut, aztán letáborozik és nyugtával dicséri a napot (máskülönben feladja, még másnap már lefelé megy). Ezért fontos, hogy ezeket az "alkotásokat" senkinek ne mutasd meg, még a legjobb barátodnak sem; speciel az, hogy írogatsz magadnak gondolkodás nélkül, nem is annyira alkotás (hacsak nem szabadvers), hanem egy mankó, hogy majd hetekkel, hónapokkal később visszaolvasva, észrevedd, hogy mikről is ábrándoztál. Lehet, hogy meglepetés ér - "mindenre számítottam, de arra nem, hogy vitorlázni akarok a Balatonon".
Igen, írjál zenét, ne foglalkozz azzal, hogy közhelyesek-e a dallamok, a művész dolga, hogy csinálja, a néző, hallgató dolga, hogy értékelje. A legnagyobb zeneszerzők is alulról kezdték, ne ijesszen el, hogy vannak profik, ne foglalkozz velük, ha alkotni akarsz. Amikor éppen nem alkotsz, majd ráérsz velük foglalkozni. Tulajdonképpen itt derül ki, hogy mennyire hasznosak a rosszul sikerült alkotások, tanulsz abból, miközben gondolatban szétszeded őket, és közben nem felfelé nézel, az elérhetetlennek tűnő csúcsra, hanem lefelé, hogy hoppá, ott is vannak botladozók, de te ezen már túl vagy.
A nagy művészeket is sokszor a rivaldafényben látod, de hogy esetlenként ki mivel szívja szét az agyát, hogy tartani tudja a tőle elvárt tempót, nem tudhatod. Maradj a saját tempódnál.
A döntés fejben születik: akarom-e, vagy nem. Ha a válasz igen, azt onnan tudod, hogy érzed a belső késztetést, hogy igenis megcsinálod a napi rutint, legyen az írás felkelés után, vagy festesz valamit, vagy foglalkozol a zenével egy órát, akkor is, ha csak katyvasz jön ki belőle. Nem az a cél, hogy jó legyen, hanem, hogy legyen. Egyelőre ismerd meg a lehetőségeidet, ez ebben nyújt segítséget.
Amúgy nem hiszem, hogy genetika, de még a neveltetés is csak részben. Ezek meghaladhatók.
Szerintem is jók ezek a válaszok. Szerintem ha úgy nevelik a gyereket, hogy elején a megfeleléskényszer hajtsa akkor utána már ha nincs ez a követelmény könnyeben megy neki a dolog. De egy olyan ember, akit leraknak a sarokba és azt mondják neki hogy kezdj valamit az életeddel, akkor semmit sem fogsz. De ha van valaki melletted mondjuk egy barát, aki segít, úgy sokkal könnyebb haladni. Ha nincs senkid aki segítene vagy akiben megbízhatsz, akkor csak a Jóisten és az akaraterőd maradt. Mondhatnánk azt is az embernek, hogy teljesen felesleges az egész, mert te nem vagy profi. vagy azt is mondhatjuk hogy ha szereted csinálni, vagy szeretnél valamit csinálni akkor én segítek neked.
Én tettem ilyet, egy itteni emberrel. Nem volt biztos abban hogy jól ír, meg hogy megéri-e. Én meg mondtam neki, hogy szívesen kijavítom egy alapszintre az irományt és ha bárki, akárki élvezhetőnek találja, akkor hajrá. Ezek a dolgok nem csak rajtad múlnak, hanem másokon is hogy segítenek-e az embernek, de az első lépés mindig a tied lesz. Hacsak valaki nem ismer jobban nálad :)
válasza:Volt egy ismerősöm, aki kiváló orgonista volt egészen haláláig.
Megkérdeztem tőle. miért nem ír zenét? Azt felelte: elég rossz zenét írtak már, minek írjak még én is?
Ez is egy álláspont.
Ugyanakkor ha azt mondodÍ: valamilyen formában nyilvánossá teszed azt, ami a lelkedben zajlik, az is az önkifejezés eszköze lehet.
Nem véletlenül érdemes a klasszikusoktól tanulni. És nem az az érdekes, hogy az ember hányadik élvonalban lesz mondjuk 200 év múlva a mostanában megírt zenéivel, hanem az, hogy kifejezte magát valahogyan.
Bizonyos kis lemezkiadók elkezdtek rájönni, hogy értelmetlen kiadni az 527. Mozart vonósnégyes összes felvétel után kiadni az 528-at.
Helyette olyan kis szerzőket keresnek, akik nem az első élvonalban, hanem a 3. vagy 4. vonalban éltek, alkottak.
Ha megtanulod a zeneszerzés alapszabályait, akkor könnyedén lehetsz ilyen.
Én magam is írok zenéket. Többek között azért, mert ha kiagyalok valamilyen zenét, addig "nem hagy aludni sem" pl, amíg nem vetem papírra.
válasza:"Szerencsés vagy. Ha nem hagyod abba akkor annyi pénzt fogsz keresni vele, hogy nem tudod hazavinni. A zsák pénzzel már meg tudod önmagadar valósítani és létre tudsz hozni olyan dolgokat amikről ma azt gondolod hogy soha nem leszel rá képes."
Gyanítom, hogy még középsulis vagy, vagy olyan, aki még a régi oktatási rendszerben tanult, régen diplomázott, stb... vagy teljesen más szakon tanulsz, ezért óhatatlanul laikusabb vagy a témában.
Mert, ezt mind véletlenül sem lenézésből mondom, de : sajnos ez ROHADTUL NEM ÍGY VAN!
És bár ezzel kicsit elkanyarodunk a dolgoktól, még véletlenül se keverjük ide a magabiztosság vagy az önbizalom hiányát vagy a pesszimizmust, ha előre is kérhetném a többiektől.
Vannak nagyon okoskodó emberek, meg olyanok - és már bocsánat, hazug idióták - mint a szüleim is valamelyest, akik a még világot alig látott, vagy még rosszabb, valótlanul látott tizenévesnek beadják, 1) az informatikusi pálya milyen tök király, csak annyi, hogy beülsz, bárki is legyél ÉS BÁRMIT IS TANULTÁL (ezt milyen szépen be tudták magyarázni), ott majd kiokosítanak, aztán meg minden hawaii, 250 ezer kezdőfizetés, blabla.
2) ami a másik UNDORÍTÓ DOLOG, hogy "az egyetem milyen jó, az lesz az életed legjobb 4 éve, buli, pia, haverok, minden...
Utolsó, ha Te még középsulis vagy, akkor ha jót akarsz magadnak, vegyél egy nagy levegőt, és felejtsd el MIND A KETTŐT!! Ill. mind azt az undorító bemesélt tévhitet, amit ebben a kettő típusú parasztvakításban előadnak azok a "nagytudók", akik 30 éve diplomáztak gyökeresen más szakterületen, gyökeresen más oktatási rendszerben, és fél tonna szerencsével + másik fél tonna kapcsolatkiépítéssel/szociális-varázssal (ld. szüleim)
Programozók között az tud megélni, aki zseni, aki erre született, aki abszolút agya van a matekhoz, aki 6 éves kora óta csinálja, vagy aki lélektelen és saját magával szemben is bármilyen szadizmusra képes, hogy osztályelső legyen.
Ezek (közül is nem mindenki) valóban megkapják majd a 250, 300 ezres bruttó fizetést, kibírják a napi 12-15 órát a monitor előtt, meg tudják majd oldani, amikor egy 6GB-os adatbázis elemeit kell 8GB RAM-ból sorbarendezni mától holnapra, és megoldják a stresszhelyzetet.
Aki ÉPPENHOGYCSAK megtanulja a matekot és a programozáselméletet, de nem képes máhol holnapra sokezer soros kódot átlátni + optimalizálni, kiég az éjszakázásoktól, és már egyetemen se bírta igazán a stresszhelyzetet, az rohadtul de nem fogja zsákszámra hordani a pénzt, ahogy Te írod, még csak közel se. És még emellett örülhet, ha ezt nem olyan munkáért kapja, amitől egész végig stresszelhet, hogy határidő előtt befejezze. MÁRHA van határidő, és nem az van, hogy azonnal.
És ez ha belegondolunk, nem a főnök, vagy a munkahely hibája : Aki sem nem erre született, sem nem már gyerekkorától ezt csinálja, és az egyetemen is csak nyűg neki, azt jobb esetben talán majd kiszórják a HR-esek, és akkor még a legkevesebb embernek ártott a szaktudatlanságával. Kicsivel rosszabb esetben majd az első határidős munkánál rúgja ki a főnök, a legrosszabb esetben meg 100.000 fizetéssel majd úgy éli le az életét, hogy utálja a munkáját, és az élete a neki nem való elvárásoknak való kínkeserves megfelelésről fog szólni.
Nos, ha nagy leszek, ez leszek én. Drága szüleim ennek nevelnek ki, és áltatják magukat, hogy ennek "MENNIE KÖL! PONT!", és én vagyok a bűnös, amikor egész éjszaka a gép/matekfüzet előtt vagyok.
Drága utolsó : Én nem azért leszek a "barbár" technikus/rendszergazda helyett programtervező informatikus, mert majd hűde jól keresek. LÓF...!
Azért, mert itt csak az lesz valaki a másik szemében, aki majd tudja lobogtatni a kötelező diplomáját, amiről paradox mód azért mindenki tudja ÉS MONDJA, hogy semmit nem ér.... és ha nincs, egy tetves k¤cs¤g kitagadott ßuz| vagy, egy Quasimodo.
És utolsó, én ezzel majd nagyjából, ha meg is lesz, ugyanazt tudom majd keresni, amit egy gyárban a futószallag vagy a csavarfúró gép, vagy az alkatrészválogató asztal mellett.
Csak tudod, kedves utolsó, mi a lényeges különbség a kettő között. Az, hogy az utóbbit tudnám csinálni, nem a kiß...ott streszről szólna az életem, és 3× jobban szeretném, mint azt, amire most még csak kicsiben készülök, de már most nem bírom, MERT NINCS AGYAM HOZZÁ!
Boldog NEM lennék, azt tudom, mert az a probléma, amiről az eredeti kérdésem szól, még mindig nem oldódna meg, DE nem ß@$zna hozzá még ez is, egy életen keresztül.
És mielőtt bárki azzal jönne : azért kicsit tudom az utóbbi oldalról is, hogy miről beszélek : voltam 2 hónapig egy csavargyárban, heti 3×8 órában tapasztaltam a monoton munkát, és igen, az is $z@r valamelyest... de még úgy is szívesebben csináltam és élvezhetőbb volt egy analízis óránál, hogy lényegében alvás helyett végeztem.
És amikor nem figyeltek a műszakvezetők annyira, 10× jobban el tudtam beszélgetni a munka közben rosszabbul kinéző, de 2× normálisabb emberekkel, mint egy ProgInfós szakon, ahol ott voltunk 60 valahányan, és mindenki azt nézte és várta, hogy hogyan és hol rúgjon bele, legyen nála jobb és ejtse ki a másikat, hogyan támadja verbálisan és félemlítse meg a legnyílvánosabb módokon, mert mindenki 4 évre előre féltette a kiB.-tt presztizsét, csak a konkurenciát látta már az utcán is a hasonló érdeklődésű kortársában, és tudta, hogy az IT 1-2 éven belül ugyanarra jut, mint pl. a jogász vagy a szabadbölcsészi pálya, amikor már szerencsétlen orvosoknak is C programozást oktatnak 2 féléven át.
Szóval utolsó : amit írtál, az egy okádék urban legend, de akkora, hogy... sajnos.
És gondolom Te is azért írtad, mert beetette valaki/valakik veled ugyanazokat a baromságokat, amit az én apám. ='(
És még megjegyzésként : az meg hogy az egyetemi éveid lesznek a legjobbak..... pfff... UNDORÍÍÍÍÍTÓÓÓ beetetés, hogy később csak a lehető legjobban fájjanak a csalódások!
De ezt már kicsivel fentebb ki is fejtettem, hogy milyen ott a környezet.
Azok a középkorú családfők, akik meg nagyon tudják jártatni a szájukat a piáról, bulikról, csajokról, hogy nekik anno csoportosan milyen f@$z@ és szociális életük volt, meg a másik, hogy "áááá, egy év rátanulással bárki, én is elvégzem" : ISTENBIZONY iratkozzanak be az egyetemre a fiuk/lányuk mellé, és akkor MAJD MEGNÉZZÜK... emberszámba fogják-e venni EGYÁLTALÁN a szaktársak (tovább már nem is kell menni), ha valóban előadja a minden-hawaii életvitelt!!! >(
De erről most ennyit, így is sokat írtam.
Itt ezt a "Milyen egy programtervezősnek?" részét zárjuk le, és innentől max. az írjon, aki ugyanezen a szakon végzett, van jól fizetett állása, és anno nem volt színötös matekból, és még csak fortuna se hordozta őt a kezén.
Innentől meg térjünk vissza ténylegesen az eredeti, címben kiírt kérdésre...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!