Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » A páromra nagyon erőszakosan...

A páromra nagyon erőszakosan nyomul a főnöke, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Egy kis cégnél kezdett a párom egy fél évvel ezelőtt, örültünk neki, hogy vagy végre állása, mert a környéken nincs túl sok munkalehetőség, hiába a papír stb. A tulajdonos egy 42 éves faszi, már az első hetekben próbált vele flörtölni, amit ő igyekezett udvariasan kezelni, de nyilván elutasította. Az első hónapban sajnos egyszer elment vele vacsorázni, de ezt is úgy csinálta a fazon, hogy "munkaügyben" hívta el, aztán meglepetésszerűen az étteremben már ott várta őket a megterített asztal. Mára ott tartunk, hogy amit csinál simán minősülhet munkahelyi zaklatásnak; nemrég bement a párom után a női(!) wc-be, rányitotta az ajtót, állt ott néhány másodpercig majd vihogva elnézést kért és becsapta. Máskor előfordult, hogy hozzásimult a konyhában, majd amikor a párom szó nélkül otthagyta, később szándékosan nekiment a folyosón úgy, mintha észre sem venné, majdnem fellökte.


Mit csináljak? Nem vagyok puhány gyerek, az ilyen tolakodó senkiháziakat régebben összeálltunk páran és lerendeztük, hol szép szóval, hol ha ez nem működött akkor ököllel. Egy hete felhívtam, mintha a párom után érdeklődnék, merre jár, mert késő van, hátha észreveszi magát, hogy odafigyelek rá stb., de korrektül válaszolt és semmi sem változott. Mondtam a páromnak, hogy hagyja ott ezt a helyet, eddig is megéltünk, ezután is meg fogunk, de azt mondja tudja ezt kezelni, és jobb mintha nem lenne állása és otthon őrlődne a kilátástalanság végett. Nos lehet, hogy ő megpróbálja bagatellizálni ezt, de én képtelen vagyok tűrni. Mi erre a megoldás? 29/f


2017. febr. 3. 13:06
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
90%
szerintem párod keressen mást mert kutyából nem lesz szalonna...
2017. febr. 3. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
100%

Erre nincs semmilyen megoldás, főleg ha a barátnőd nem akar tenni ellene semmit. Nekem első gondolatom az lenne, hogy amint lehet megyek el onnan máshová, ha takarítani vagy dobozolni három szakban, az se érdekel, csak el onnan.

És nem, nem tudja kezelni a helyzetet, azért viselkedik a főnöke egyre tolakodóbban vele. A vége az lesz, hogy bemegy utána a női wc-be és megfogdossa, vagy megfenyegeti, hogy ha ott akar még dolgozni, akkor legyen hozzá nagyon kedves, meg diszkrét.

Aki tudja kezelni a helyzetet, az már az elején tisztázza a főnökével, hogy állítsa le magát, és nem fajul el odáig a dolog, hogy gyakorlatilag napi szinten zaklatja és dörgölőzik hozzá a főnöke.


Ezen az se fog segíteni, ha mész és összevered, legfeljebb tényleg kirúgják a barátnődet.


Az már csak a te egyéni tűrőképességeden múlik, hogy mikor mondod azt, hogy OK, akkor maradjon a munkahelyén fogdostatni magát, de köztetek akkor itt van vége, lehet választani.

2017. febr. 3. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
93%

Összeálltatok páran? Legyél már vagány és intezd el egyedül.

Vagy hagyja ott a helyet a párod, nekem nem lenne az a pénz amiért ezt turném.

Szerintem nem elfogadható a parodrol sem az hogy tűri ezt.

2017. febr. 3. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
71%

Itt NEKED nincs tennivalód, a párodnak kellene (pontosabban kellett VOLNA) lépni. A leglesö alkalommal - az éttermes eset - nem kellett volna ottmaradnia! Ha "ott várja öket" a terített asztal, akkor várt volna tovább, de egy olyan nö, aki nem megy bele a fönök játékaiba, nem ül oda vacsorázni, hanem hazamegy a családjához.


Azt megint nem értem, ha elmegy WC-re, miért nem zárja be magára az ajtót!?


Az, hogy te felhívod a fönököt érdelködni a párod után, az miért érdekelné a fönököt? Meg mi az, hogy "odafigyelsz rá"?


A fönök nem azért kezd a párodnál, mert azt hiszi, nincs "tulajdonosa", hanem mert a párodnak is tetszik a dolog és partner a fönök játékában.


Az egyetlen megoldás az lenne, ha a "párod" otthagyná a munkahelyet, de eszében sincs, mert neki nagyon is megfelel ez a helyzet, neked csak azért panaszkodik, hogy ne láss át rajta!

2017. febr. 3. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
95%

Parod nagylany lesz es felmond.

Ha ot is zavarja, akkor mar hetfon beadja a felmondast. Ha nem adja be akkor az masra enged kovetkeztetni.....annyira magatehetetlen nem lehet hogy a pasijatol varjon megoldast...

2017. febr. 3. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 A kérdező kommentje:
Én teljesen megbízom benne annál is inkább, mert visszahúzódó lány (egyedül velem nem az), sajnos befolyásolható, de nem erkölcstelen. Nem csalna meg, ebben biztos vagyok. Nem is tudnék ezekről sem, ha ő nem mondja el sírva, nem tudom ellenőrizni nap közben, nekem is van munkahelyem, sokszor az országhatáron kívül kell mennem. A főnököt azért hívtam fel, hogy érezze legalább a stílusomon, hogy nem vagyok beszari gyerek, és csak a testemen keresztül, ha akar a páromtól valamit. De várom a brilliáns ötleted, ha te jobbat tudsz.
2017. febr. 3. 13:25
 7/19 anonim ***** válasza:
100%

Itt nem neked kell lépni, hanem a barátnődnek.

A párodnak nem szó nélkül kellene otthagyni mikor nyomul, hanem határozottan megmondani a főnöknek, hogy nem vevő az ilyen játékra. A főnök így még azt is hiheti, hogy igazából nincs is annyira ellene a helyzet.

2017. febr. 3. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

"Nem vagyok puhány gyerek, az ilyen tolakodó senkiháziakat régebben összeálltunk páran és lerendeztük"


Ezen jót röhögtem. Az a nem puhány gyerek aki többedmagával fenyít be valakit?

2017. febr. 3. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
95%
Diktafon, rejtett kamera, majd egy csinos szexuális zaklatási per pár milliós kártérítéssel idegstressz miatt. Játsszatok okosan.
2017. febr. 3. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
76%

Mar bocsi de a parod felnott no ha valoban zavarja a helyzet akkor lepjen le es keressen mast ne legyen mar ennyire nyomi.


Azt irod megprobalja elbagatellizalni, aztan meg hogy sir. Most melyik? Nem, nem tudja kezelni. Az egy munkahely nem a dedo hogy rauszitja a feltekeny izomtibit a csunya bacsira. Legyen mar felnott es picsogas helyett mondjon fel hetfon azonnali hatallyal. Ha nem teszi, ennyire sem tud kiallni magaert csak sir, lesznek meg mas bajok az eleteben. Mondd meg neki hogy alljon mar ki magaert es mondjon fel! Ne legyen ovis kislany aki picsog mert bantjak. En bemennek a fonokhoz, megmondanam hetfo reggel, hogy elerkeztem a turelmem vegehez, felmondok, innentol zaklassa a jo edes anyjat es errol tudni fog a tobbi munkatars is viszontlatasra.

2017. febr. 3. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!