Mi a véleményed azokról az emberekről, akik gyárban dolgoznak betanított munkásként?
Jelenleg én is gyárban dolgozom, egyszerű munkásként (20 éves vagyok).
Utálom mint a szart, de egyenlőre ez van, amíg meg nem szerzem a szakmám.
Viszont az ott dolgozó emberek már több évet, sőt évtizedet ott dolgoznak, mindennap ugyanazt a munkát végezve. Egy ilyen ember szerintetek élete végén elmondhatja majd magáról, hogy ő igazán élt, és büszke az életére? Egyáltalán az ilyen ember boldog ember, aki ilyen helyen dolgozik? Mert én úgy veszem észre, hogy nagyon nem.
És mindig úgy megy be dolgozni, hogy menne már haza, és rettentően utálja az egészet, sőt hányingere van az egésztől. Ez a cégnél dolgozó szinte minden betanított munkásáról elmondható. Aki kicsit magasabb beosztásban van (pl. csoportvezető vagy gépkarbantartó) az már egy kicsit jobban szereti, és talán a hivatásának is érzi, de még mindig szívesebben lenne otthon.
Úgyhogy én nem igazán tudom megérteni azokat az embereket, hogy hogyan képesek több éven keresztül ilyen munkát végezni. Ez nem karrier. Ez nem élet. Ez egy semmi, egy vicc! Nem is beszélve a légkörről és az undorító idióta emberekről, és az állandó értelmetlen és teljesen jogtalan csesztetésről, amik ilyen helyen vannak. Ráadásul a műszakbeosztás is iszonyat, 6 napokat mennek, szinte nincsenek is otthon, 3 műszak stb...
Sokan persze azzal magyarázzák, hogy a gyereküket kell eltartaniuk és felnevelniük, ezért nincs idejük normális szakmát kitanulniuk, és karriert építeni , mert nincs ideje munka mellet, vagy egyszerűen a meglévő szakmájában nem tud elhelyezkedni. Viszont azt elfelejtik, hogyha a gyerek is azt látja, hogy a szülő megalkuszik, a gyerek is hasonló sorsra fog jutni, hiszen azokat a viselkedésmintákat tanulja el a szülőktől.
Úgyhogy nekem az a véleményem, hogy ilyen munkát végezni csak addig lehet és addig jó, amíg az ember meg nem találja a hivatását, majd küzd és küzd ezerrel, hogy sikereket érjen el azon a pályán, amit kiválasztott magának.
Nektek mi a véleményetek?
válasza:"Azt találom siralmasnak, hogy a legtöbb dolgozó azzal nyugtatja magát ott, hogy ő majd elmegy másik céghez, és itt hagyja ezt az egészet. Persze ezt már több éve csinálják, de még mindig nem sikerült nekik váltani."
Sajnos ez nálunk is így megy, nekem is mondják ezt sokan, családos, 40 év körüli emberek is és persze nem mennek el csak a szájuk jár. Egyszerűen nem mernek váltani, nem akarják elölről kezdeni. Azt tudni kell, hogy az ilyen gyárakban van kategóriarendszer. Minél több vizsgája van valakinek annál több kategóriát adnak neki és annál többet keres a dolgozó. Én már 2 éve dolgozok gyárban de, ha ott döglök is meg akkor sem fognak úja kategóriát adni, mert pofára megy ez is. Ha szimpi vagy a főnöknek akkor tolják előre a segged és 2 év alatt megkapod az ötös kategóriát. Ha meg nem vagy neki szimpi, akkor ha beledöglesz is 20 év alatt sem kapod meg.
Viszont én úgy gondolom, hogy a hivatás, karrier az életnek egy része lenne, épp úgy annyira, mint például a párkapcsolat vagy a barátok. Csak így lehet teljes az élet, ha az ember azzal foglalkozik, amit szeret, a hobbijával, és egyben azzal is keresi a pénzt.
És az ilyen munkát nem nevezném karriernek - viszont ha szeret gyári munkásként dolgozni, és ő azt mondja hogy neki az a hivatása, hogy számára ismeretlen helyre gyártson például érzékelőket, hogy megfelelő időben nyíljon és csukódjon be valami, és ezzel az emberiség javát szolgálva, hogy betudjanak menni egy bevásárlóközpont ajtaján a kezük használata nélkül - akkor megértem és elfogadom, csak mondja meg HOGY NEKI kib**szottul ez volt a gyerekkori álma, hogy ezt csinálja majd! Nem fogom elítélni, és ha én lennék a főnöke még támogatnám is hogy még több szenzort legyártson, hogy még több ajtó tudjon legyen mozgásérzékelős, és beírnám túlórára minden egyes vasárnap!
válasza:Nem pont a munka kikészítő hanem az alkalmazotti élethelyzet, az hogy nem önmaga ura. A szüleimet a 48-as államosításkor beverték a TSZ-be. Egyikük belerokkant, a másikat lelkileg viselte meg. Aztán nyugdíjas korukban a háztájiban folytatták gyakorlatilag ugyanazt a tevékenységet mint a TSZ-ben, de a TSZ volt a pokol, a saját háztáji meg a mennyország, pedig ugyanaz a munka volt.
A szocializmusban nem lehetett csak úgy otthon maradni, szerencsére ma már szabad ország vagyunk. Ezért ha valaki minimálbérért rabszolgamunkára kényszerül egy gyárban, az a javaslatom hogy akkor már gürizzen odahaza önmagának és a családjának. Nem kell attól félni hogy hogyan fog megélni, mert ebben az esetben az élet többet is nyújt az egyszerű megélhetésnél. Ég és föld a különbség az között hogy valaki egy gyárban, mások elvárásainak megfelelve végez egy bizonyos munkát, vagy odahaza végzi ugyanazt de kizárólag a saját elvárásainak kell megfelelnie.
válasza: válasza:
válasza:Hasonló beállítottságú vagyok, mint te, de nem mindenki ilyen. Sokan nem értik, miért fáj nekem az, hogy a munka világában nem találom a helyem, miközben a magánéletem teljesen rendben van. Főleg nőként - tőlem jobban elnéznék, ha nem lennének ambícióim.
Egyszerűen van, aki megelégszik azzal, ha ledolgozza az X óráját aztán rohanhat haza. Aztán van, aki nem elégedett, de nincs lehetősége, mert nem tanult olyan szakmát, amivel jobban kereshetne, vagy nem olyan helyen él, ahol válogathat a munkalehetőségek között.
De még sokan vannak, akik vágynának a többre, jobbra, csak félnek. Erről a részről szerintem is befigyelhet a szülőktől látott minta, mint ahogy te is írtad. De van, akinek sikerül megemberelni magát és tudatosan jobb életet és életfelfogást választania. Az ilyenek előtt le a kalappal, azt mondom.
Igen, ezen én is gondolkodtam.
De a válasz nagyon egyszerű: Nálunk például folyamatosan cserélődnek az emberek, a régiek elmennek, jönnek újak helyettük.
Tehát az ember addig végezhet ilyen munkát, amíg meg nem találja a hivatását. Az lehet fél év, vagy pár év. Tehát ők csinálnák.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!