Tudnád a munkádat a szenvedély, öröm, szikra teljes hiánya nélkül is csinálni? Kérlek olvasd végig a problémámat, és azután válaszolj.

2006 és 2009 között dolgoztam a szakmámba és minden percét élveztem, még azokat is, amikor a főnököm letolt. Egyszerűen mindig volt valami, ami ezeken átlendített, én ezt úgy nevezem, hogy szikra. Egyszerűen szerettem csinálni. 2009-től a szakmámon kívül dolgoztam, és azt is imádtam, de mivel családtagokkal dolgoztam együtt, és nagyon jól is kerestem, így nem tudom, azt a munkát mennyire látom reálisan. Ráadásul végig ott volt bennem az is, hogy ha minden kötél szakad, vissza tudok menni a régi szakmámba Most 2015-ben visszatértem az eredeti szakmámhoz, és valami még sincs rendbe. A kétkezi munka része rendben van, az emberekkel való foglalkozás, törődés, nevezzük bárhogy, jó érzést kelt bennem, a munkatársak is tök jó fejek, a pénz mondjuk nem sok, de szerintem örülnöm kéne, sokaknak ennyi se adatik. Valami mégsem az igazi. Az imént említett szikra eltűnt. Kérdések motoszkálnak a fejembe és teljesen össze vagyok zavarodva. Olyan mintha nem találnám a helyem, mintha eltűnt volna a lábam alól a talaj, és csak lebegnék a semmibe. Lehet, hogy nem vagyok képes visszatérni a szakmámba? Nem tudom csinálni, így, legalábbis teljes szívből biztosan nem.

A kérdésem az lenne, hogy más érzett már ilyet vagy egyedül vagyok és velem van a baj? Mit cselekedett, ha átélte hasonlót?

És aki nem élte át:

Tudná-e szikra nélkül is csinálni a munkáját? Ha érzi, hogy nem teszi egy kicsit se boldoggá? Mennyire fontos, hogy élvezzük a munkánkat, ha csupán egy csepnyit is? A szikra helyett talán teljes odaadást, vagy szenvedélyt, esetleg örömet kellett volna használnom.

Nagyon jólesne, ha több véleményt is olvashatnék, még a brutálisan őszintéket is szívesen veszem. Csak arra kérek mindenkit, aki nem élte át ezt, hogy próbálja meg beleélni magát egy kicsit a helyembe, és úgy válaszolni, segíteni nekem.

Előre is köszönöm az összes kapaszkodót, amit küldötök.