Hibáztam ha egy munkahelyen beintettem a túlórákra mert 6 hónapja nem kaptam egy fillér túlórapénzt se? Nem vállaltam többet, ki is rúgtak.
6 hónapon dolgoztam egy munkahelyen, a fizetés minimálbér. Már a kezdettekkor túlóráztattak, de azt ígérték, persze ez ki lesz fizetve külön. Én meg hittem, noha régebbi dolgozóktól hallottam hogy ne várjak semmit. De nem tartottam elképzelhetőnek, hogy emberek minimálbérért ledolgozzák a napi 8 órát, és egy héten 3-4x (nem egy hónapban , egy héten!) még ráhúznak 2-2 órát és mindezt ingyen, mert külön pénzt csak ígéretben kapnak a valóságban nem.
Ja a túlóra itt nem úgy működik hogy megkérdik tudok-e maradni tovább hanem közlik, ma +2 óra. Vagy épp amennyi, akár +4 is.
Eltelt hat hónap, ezerszer kértem a pénzt, 1000x hallottam hogy majd, jön a könyvelő, el lesz számolva stb.
Na beintettem, a múlt héten túlóra, mondtam majd ha fizetik az összes 6 havi elmaradt pénzemet, majd akkor. Lejárt a munkaidő, hazamentem.
Majd múlt héten behívott a főnök, felmondás mehetek isten hírével.
Nem voltam elég „rugalmas” munkavállaló a cég szerint, elvégre ők „mindig mindent fizetnek” csak „néha van egy kis csúszás”. 6 hónap az kis csúszás.
De aki évek óta itt dolgozik, annál évek óta tart a kis csúszás.
Persze az elmaradt túlórapénzekről szó sincs, most se kaptam semmit.
A környezetem szerint hülye vagyok és miért nem fogtam be a szám és örüljek hogy van (volt) munkám, és most jobb stb.
Valóban hibáztam, mert mertem MINIMÁLIS szinten öntudatos lenni?
Vagy ez a tanulság: kisember, dogozz és kussolj. Ez a dolgod. Örülj hogy luk van a valagadon.
Nagyon helyes, en anno ugyanezt tettem. Az volt az utolso magyarorszagi munkahelyem, ott telt be a pohar.
Nem mondom, itt ausztriaban is elofordul hasonlo, a kulonbseg annyi hogy itt az emberek feljelentik a munkaadot, aki joval tobbet fog kifizetni mint a tartozasa, ezert eleg ritkan jatszanak ezzel.
Volt eset, a dolgozonak fel oraval munkakezdes elott meg kellett jelenni, azt nem fizettek ki. Az egyik sracnak volt egy applikacio a telojan, ami regisztralta hogy mikor er be a munkahlyere es mennyit van ott. 1 ev utan az adatokat kinyomtatta oraszam szerint, bevitte a munkaugyre a fizetesi papirjaival es kerte a kulonbseget. Meg is kapta, nem keves penz jart neki.
#6! Elvileg igazad van de gondolom a kérdezö nem tudja a biroságon bizonyitani igazát a céggel szemben.
Kérdezö! Nem hibáztál, jol tetted de az árát te fizeted meg. Ha sokan vállalnák ezt akkor javulna a dolgozok megbecsülése, csökkennének az átverések.
kérdezö nem tudja a biroságon bizonyitani igazát a céggel szemben
Ez így van már beszéltem jogásszal is. Sajnos a világon semmi sincs a kezemben amivel bizonyíthatnám a túlórákat. Nincs jelenléti ív vagyis van de csak a normál órákat volt szabad beírni, nincs semmi papírom amivel igazolhatnám hogy én naponta 2 órával tovább bent voltam mint kellett volna.
Így a munkaügyi bíróság ugrott. Nem én mondom, jogász mondja.
Persze munkaügyi felügyleten felnyomhatnám a céget, de
az nekem jó lenne? Lenne pénzem, lenne állásom? Nem. Akkor meg minek.
Ja és ha valaki megjegyezné hogy már az elején kellett volna határozottan fellépni: nos, az első 1-2 hónapban még joggal hihettem hogy a cég nem akar átverni. Mellesleg, ha az elején döngetem a mellem, hogy túlóra akkor a) fel se vesznek b) már az elején kirúgnak
Szóval ez se lett volna megoldás.
Akárhogy csűrjük csavarjuk be kell látni hogy az átlagjózsi a világon semmit se tehet. Vagy tűr és befogja a száját vagy kinyitja a száját akkor meg kirúgják. Aztám mehet az atyaúristenhez is panaszra mint a példa mutatja.
"Valóban hibáztam, mert mertem MINIMÁLIS szinten öntudatos lenni?"
Nem, és sokszor a minimális szint se elég. Ha viszont azt nézzük, hogy mi lett a következménye, hibáztál. Minden ember saját maga döntheti el, hogy farkát behúzva vegetál vagy pedig nem hajlandó szembeköpni magát a tükör előtt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!