Mért utálják ilyen sokan a rendőröket?
A magyar emberek nagy része mindig mindenben csak a rosszat keresi. Ebben is a nemzetközi mezőny végén kullogunk. Miért lenne ez másképp a rendőrséggel?
Mire figyelnek?? Arra, hogy mit csinálnak rosszul. Csak azt nézik.
Vannak olyan elvakult hülyék, akik azt hiszik, hogy egy rossz minőségű kamera felvételből el lehet kapni a bűnözőt. Kb olyan szintű felvételek vannak, hogy akár a szomszéd is lehetne rajta.
A legtöbb bűncselekmény azért következik be, mert az emberek felelőtlenek. Nem a rendőrök hibája pl, hogy olyan zárral zárnak le egy biciklit ami attól eltörik, hogy megrántják. Erről nem a rendőrök tehetnek. Sőt a bűncselekmények nagy részét el lehetne kerülni, hogyha az emberek nem lennének ilyen felelőtlenek.
Persze ezzel sem szűnne meg a bűnözés csak jobb lenne a helyzet.
A másik meg ha az emberek a saját dolgukkal foglalkoznának és nem másokkal, akkor az ország helyzete is jobb lenne a gondolkodás megváltozása miatt.
Felmérések szerint a magyar emberek 33%-a gondolkodik annyira negatívan, mint máshol kb 10%.
A pozitív gondolkodású emberek aránya más országokban, nem nyugati országokról van szó, hanem tipikusan olyan országokról ahol az életszínvonal rosszabb, mint nálunk, és mindezek ellenére) jóval magasabb az arány, mint nálunk. Ezeket több egymástól független felmérés is megerősítette.
Aki azt írta, hogy divat utálni annak a válasza áll talán a legközelebb a valósághoz. Ami pedig a fenti arányokból következik. Mivel az emberek nagy része itthon ennyire negatív ezért kell nekik valami amit utálhatnak, vagy amire negatívan tekinthetnek.
Mert a rendőrök is emberek, és az emberek egy része hülye, tehát a rendőrök egy része is az.
Példa: még tiniként a városi biciklisekkel lógtam (ugrattak, trükköket csináltak stb.) annak ellenére, hogy nem volt bicóm, és csak a padra ültem le, hogy mikor pihennek, szünetet tartanak dumáljunk.
Jöttek a rendőrök, megbüntették őket. Odajöttek hozzám, aki békésen üldögéltem a padon, és kérték a bicikli alvázszámomat. Mondtam, hogy nekem nincs biciklim. Ennek ellenére felvették az adataim, és közölték, hogy kiküldik a büntetést mert vandálkodtam.
Másik történet:
Apám sietve biciklizik a buszpályaudvarra, hogy mikor én nagy utazóval hazajöttem, a bicajjal tudjon segíteni cipelni a pakkot. Menet közben megállítja egy rendőr és elkezdi faggatni, ki ő, hova siet így sebbel lobbal. "Oszt ivott-e" na itt apámnak eldurrant az agya kicsit. Majdnem lekéste a buszt. Mondta neki, hogy "peeersze".
A rendőr tisztára ráizgult, már épp kezdte volna felírni mi minden förtelmes bűncselekményt követett el reggel 10-kor jóapám, és rákérdezett, hogy mit ivott.
Válasz "a reggeli kávémat, bevallom duplát".
Viszont van normális rendőr ismerősöm, de róluk is tudom, hogy néha, ha rossz napjuk van kifejezetten kötekedők.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!