Miért van az, hogy sokan elfelejtik, ki állt mellettük a szarban?

Egyik nagyon közeli ismerősöm most nagyon boldog, mert barátnője van. Azelőtt amíg nem volt, én ápolgattam a lelkét, ha a szükség úgy hozta. És sokszor hozta úgy a szükség.... Mindig hozzám rohant, ha az apjával veszekedett vagy a barátai hagyták el éppen. Hallgattam azt a szöveget, hogy őt senki nem szereti, szar az élet, öngyilkos akar lenni. Közben pofán vertem volna nagyon szívesen, mert én ott álltam mellette és ez nem tűnt fel neki. Most letiltott mindenhonnan, majd nagy kegyesen felajánlotta, hogy hagy 1 kommunikációs lehetőséget...hát így kell bánni velem? Mindig meghallgattam, mindig ott álltam...3 nyomorult évig. Ma délután beszélgettem vele. Kérdeztem, hogy játszik-e még (játékfüggő volt) és azt mondta, már csak max 10 percet. A cigire is azt mondta, hogy az utolsó doboza. Illetve lettek céljai és a személyes kapcsolatai helyreállításán dolgozik. Mert van aki motiválja. Engem meg lehülyézett. Azt mondta, hogy mindig a múltra emlékeztetem, és én is mindig felhozom neki a múltat, holott csak azt akartam elérni nála, hogy ne szakítson meg velem minden kapcsolatot. Most úgy érzem magam, mint egy pszichológus ő meg a páciensem, aki most azt hiszi, hogy jól van és emiatt leszarja azt, aki vele volt a bajban...Az én felfogásommal van itt a gond? Vagy hiába fektettem ebbe a kapcsolatba ennyi energiát? Amikor már nincs problémája, amikor már nincs a szarban én vagyok leszarva...és ez nagyon szarul esik :(