Vezeto lettem a cegnel, ha ugy erzem nem vagyok alkalmas, mondjak le?

Több mint 2 éves a kérdés, de írok választ, mert engem nemrég rúgtak ki.

Én a családommal nem vagyok nagyon közeli kapcsolatban. Nem utáljuk egymást, csak kellemetlenül érzem magam a társaságukban; de attól imádni valóak és sokat köszönhetek nekik. Pont emiatt a velük való törődést is a kollégáim felé irányítottam.

A munkahelyen mindent beleadtam a munkába, ezen kívül pedig mindenkinek segítettem, mindenkivel egyenlően kedves voltam, ha valami rosszul esett valakinek, mindig néztem, van e valamilyen megoldás, születés és névnapokon bevittem az ünnepeltnek egy tábla csokit. Illetve ha jöttek ünnepek mindig szerveztem valamit; Hallooween-i jelmezverseny, karácsonyi húzás, stb.

Illetve ha munkáról volt szó és segítség kellett, mindig mentem, magyaráztam (szívesen fordultak is hozzám, mert nagyon jó eredményeket értem el bent) vagy ha hibázott az illető, segítettem neki javítani - és ha műszakot kellett cserélnie valakinek, elsőnek jelentkeztem.

Sosem említettem meg ezt külön óvodás módjára odabent, hogy "de sokat segítek" meg ilyenek - nem vártam semmit hálából és mindig igyekeztem kimutatni, nekem az a legnagyobb öröm, ha boldognak látok magam körül mindenkit.

Azért azt is néztem, hogy kik azok, akik erre nem vevők; azokat elkerültem, de ha szükségük volt valamire, ott maradtam.

És sosem vártam cserébe semmit.

Őszintén szerettem a kollégáimat és ők is nem színlelt szeretettel fogadtak engem mindig.

Ezeket azért merem leírni, mert itt no name tehetem; így a szöveghez nem kötődik az arcom és így kevésbé tűnik önfényezésnek - nem is annak szánom csak a történet folytatásához jobb ha tudjátok ezt is.

Azért nem ment minden időm csak a kollégákra, tudtam magamra is időt fordítani és így kiegyensúlyozottá vált a magánéletem és a munkahelyi életem.

1,5 év után felmondott a főnök (akit imádtam meg ő is engem és mindenkit) és egy másik projektről kapunk egy újat. Na ez a főnök rokona volt a Manager-nek.

Szóval a főnök látta, ahogy viselkedek bent és nem tetszett neki. Egyszerűen ő neki ez nem volt szimpi, hogy valaki nem csak introvertáltan az egeret toszogatni megy be. De nem lehetett kivenni, csak akkor jöttem rá, állandóan vigyorgott, kedves volt, kérdezgette hogy vagyunk, mesélt a magánéletéről; de tartott 1 hónap után személyes elbeszélgetéseket. Nekem azt javasolta hogy keressek fel egy pszichológust...

Utána mosolygós volt, sokat kérdezgette, hogy vagyok, dicsért a munkahelyi teljesítményem miatt... És egyik nap behív a manager, hogy el kell bocsátaniuk, megszorítások miatt.

Utána kollégák mesélték, hogy a főnök elmondta 1-2-nek, hogy semmilyen megszorítás nem volt csak megőrült a jelenlétemtől és igaz, hogy keményen dolgoztam, de egyszerűen ez a folytonos kedveskedésemtől a falra mászott.

Ha leült volna egyszer velem és ugyanezt elmondja és elmondja azt is, hogy ha nem változok, el kell hogy bocsásson, mert nem ilyen embereket keres; azonnal visszaveszek... És rohadt sz.rul esett, hogy kirúgtak, mert nem tetszett a modorom. És hogy még annyival se tiszteltek meg hogy az igazat elmondják... És hogy utána még bántottak is, ha az utcán összefutottunk, a főnököm nem köszönt sőt még képeket is vágott... Ja és hogy a hátam mögött meg a kollégáknak szid engem...

Most egy másik helyen dolgozom és nem vagyok kedves senkihez sem, csak bemegyek, túlélem a napot és hazajövök, senkivel sem beszélek és senkinek semmit sem segítek és a beosztásomat sem cserélhetik velem. Azért kőbunkó sem vagyok de nem merek többet kedves lenni...